Kényszer vagy Szerelem

30. rész

Lettem a telefont és rohantam hozzá a nappaliba. Nem volt ott a kanapén. Pár perccel ezelőtt még itt volt. Hová tűnhetett?

Jeges félelem lett úrrá rajtam. Nem ez nem lehet igaz! Ijedten néztem körbe. Hova tűnt?

A fürdő felől jött a sikoly és egy másik hang.

- Senorina Garzia! Kérem, nyugodjon meg... -kérlelte őt a házvezető nő.

Berontottam a szobába és őszintén nem tudtam mit tegyek vagy hogyan reagáljak.

Tina a földön ült, összehúzta magát és zokogott. Felsikoltott a félelemtől. De nem értettem, honnan jött ez így a semmiből.

Az ápoló is ott volt és tartották a tisztes távolságot tőle. De nem értettem mi a baja.

Közelebb léptem és megláttam a földön pár tablettát. Mit keresnek ilyenek itt? A csap mellett egy tócsa és benne egy összetört pohár maradványai voltak. Gyógyszer...

Az ápolónő kezében ekkor láttam meg az injekciót. Tű és gyógyszer...

A felesége szervezetében gyógyszer maradványokat találtunk. Inzulin, altató és más anyagokat. Egyeseket azért adhatott be, hogy kába legyen. De vannak olyanok, amik felerősítik az érzékeit vagy eltompítja az elméjét. Esetleg hallucinálhatott is tőle.

Az orvos szavai visszhangoztak a fejemben. Ezért retteg...

Oda léptem és hátrébb löktem az ápolót és kivettem a kezéből a tűt.

- Senor Garzia!

- Meg ne lássam, hogy az én jelenlétem vagy beleegyezésem nélkül próbál meg ilyet tenni. Ki van rúgva! Tűnés! –emeltem fel a hangom és fenyegetően néztem rá.

- Ezt nem teheti. A hölgy...

- Már nem az ön páciense! Tűnés! –parancsoltam rá. Ő habozott egy percig, de végül távozott.

- Sajnálom Senor Garzia! Nem tudtam mire készül, amikor pedig meghallottam a sikolyt... -szabadkozott a házvezetőnőm.

- Nem a te hibád. Takaríts, felkérlek. Ezt pedig tűntesd el.–vágtam a szavába és odaadtam neki az injekciót. Bólintott és távozott.

Hátranéztem és láttam, hogy Tina rémülten kapaszkodott a kád szélébe. Az a picsa még nagyobb traumát okozott neki. Ezért keservesen megfizet még!

Leültem vele szemben és kinyújtottam felé a kezemet. Kedvesen rá mosolyogtam és vártam.

- Bellaza... -szóltam és ő kinyitotta a szemét. Levette a kezét a füleiről és rám meredt. Szemei könnyesek voltak, arca elsápadt, és ajkai kisáradtak. Még mindig reszketett a félelemtől.

- Alec... -meredt rám rémülten és kezeit az enyémbe helyette. Nem haboztam. Lassan felemeltem őt és a karomba emeltem. Szorosan hozzám simult, amíg felvittem őt a szobánkba.

Lefektettem az ágyra és mellé bújtam. Ő nehezen feljebb jött és arcát a mellkasomba fúrta és úgy zokogott. Teljes szívéből zokogott a két hónap fájdalma miatt.

Az én szívem pedig darabjaira tört. Rettenetesen fájt még csak hallgatni is a zokogását. Még közelebb vontam őt magamhoz és így próbáltam vigasztalni miközben hátát simogattam.

Nem tudtam mást tenni, mint tartani és védelmezően átölelni őt, amíg kiereszti magából a fájdalmat és gyógyul.

De itt leszek neki. Mindig...