Túloldal [1/3]

Bevezetés

Ez a nap is olyan volt mint egy szokásos péntek este. Az egyetemről hazaérve, ahogy becsuktam a panelház ajtaját ledobtam a táskámat a fogas mellé, levetettem a kabátomat és vettem az irányt a zuhany alá. Ahogy a zuhany alatt a pokol tüzénél is forróbb víz csorgott végig az egész testemen elkezdtem gondolkodni az élet értelmén, és régi mítoszokon amik egyáltalán nem igazak, de magamat ismerve, szeretem a valóság határát feszegetni és elgondolkodni azon, hogy mi lenne, ha ezek a mítoszok igazak lennének. Miután a napi elmélkedésem megvolt, nekiálltam vacsorát készíteni és az volt tervben, hogy sorozatot nézek. Vacsorának a ramen mellett döntöttem, mivel gyorsan elkészíthető és finom. Beültem a számítógépem elé és bekapcsoltam. Miközben vártam, hogy a Netflix betöltsön, végigfutott a fejemben az amin gondolkodtam. A barátaim. Akivel még beszélek az Sarah. De sajnos ő se ér rá már nagyon, lefoglalja az orvosi egyetem, engem meg az infó szak az egyetemen. Mondjuk Sarah-ból is más ember lett mióta kiköltözött Angliába. De változik a világ, meg változik az ember 5 év alatt. Most belegondolva, az az 5 év azóta telt el mióta megismertem. Csak 14 éves voltam, és nem gondoltam volna, hogy a kettőnk barátsága idáig kitart. Mondjuk nekem ő nem is olyan mint a barátom, hanem mintha a nővérem lenne. De nem csak ő volt az egyetlen barátom. De ők idővel eltávolodtak tőlem, mivel az életük útja ezt követelte. Tamás, avagy Tomi, ahogy mindenki hívta, zenei iskolába ment nem sokkal azután, miután Sarah kapcsolódott a társasághoz, és idővel megvágta mindenkivel a kapcsolatát közülünk. Most tudtommal végzős, 13.osztályos. És Áron. Ő vele tartott Sarah-n kívül legtovább a kapcsolatom, de ironikusan róla semmit nem tudok, hogy most merre van és mit csinál. Osztálytársam volt, még gimnáziumban is, de miután elballagtunk, a barátságunkból semmi nem maradt, és szép lassan eltávolodott tőlem ő is. Csak Sarah maradt a barátaim közül. Az egyetemen sincsenek nagyon barátaim, mivel a "fura gyerek" jelzőt aggatták rám, mert a lehetetlent is túlgondolom, és mindenre választ szeretnék kapni. Már éppen kattintottam volna, hogy elinduljon a sorozat, de ekkor megálltam egy pillanatra, majd megcsörrent a telefonom. Az eszköz után nyúltam és felvettem a kagylót.
-Szia!-szóltam bele.
-Szia!-szólt vissza Sarah, majd ez máris felvillanyozta a magányos péntek estémet- Bocsi, hogy egész héten nem hívtalak, csak éjszakába nyúlóan kellett tanulnom, tudod, orvosi.
-Nem haragszom, sőt megértem, hogy nehéz. Senki nem mondta, hogy az orvosi könnyű lesz, de a végeredmény gyümölcsöző.- próbáltam okosnak hangzani, de ez inkább azt a szándékot sugallta, hogy "hülyeség volt orvosira menned mert rohadt nehéz".
-Hát igen, de most eltérve a tárgytól, hogy vagy? Neked, hogy megy az egyetem?-kérdezte, reménykedve abban, hogy nem csak azt fogom vele én is megosztani, hogy én is éjszakába nyúlóan tanulok és készülök a vizsga időszakra, de ez nálam se volt másképp.
-Unalmas, és monoton minden, és még barátokat se sikerült szereznem...-mondtam, beismerve magamnak azt, hogy Sarah támogatása nélkül már rég egy depressziós és antiszociális nyomi lennék.
-Ezt szomorú hallani..-mondta, majd egy másodpercig kínos csend uralkodott el a vonal mindkét oldalán. Ezt követően én felhoztam a témát.
-Úgyis itt a téli szünet 2 hét múlva, nem lenne kedved találkozni?
-Hmm..miért is ne? Úgyis a téli szünetben utazok haza a nagymamámhoz Romániába, aztán meg fel tudok utazni hozzád Budapestre.
-Ezaz! Az ikonikus duó újra összeáll!-lelkesedtem és boldogan ugrottam fel a székemből. A vonal túloldalán Sarah csak nevetett, majd megszólalt.
-Most viszont mennem kell, még haza kell érnem.
-Rendben, örülök, hogy felhívtál minden esetre! Nah, bye!
-Byee!-hallatszódott az elköszönés, majd letettem a hívást. Boldogan leraktam a telefonomat az asztalra, és arra gondoltam, hogy milyen jó lesz újra találkozni Sarah-val. Szó szerint fülig ért a szám. Ám ebben a pillanatban eszembe jutott valami. Mi lenne, ha a csapat újra összegyűlne, úgyis több éve nem találkoztunk. Küldtem egy-egy emailt Áronnak és Tominak, reménykedve, hogy nem nemleges válasz fog várni. Elindítottam a sorozatomat, a kezembe vettem a ramenes tálat, majd hátradőltem a székemben. Kicsivel később felcsörrent a telefonom. Áron volt az. Sajnos egy egyszerű 'nem' fogadott engem, ám a sorsnak más tervei voltak ezzel kapcsolatban. Amint újra elindítottam a műsort és ismételten hátra dőltem, hirtelen minden elsötétült, és úgy éreztem mintha métereket zuhannék...