Túloldal [1/3]

4. Új jövevény

Ezúttal én nyitottam ki elsőnek a szememet, majd felráztam Sarah-t.
-Na most mégis hol vagyunk?- ébredt fel Sarah.
-Szerintem ez valami irodaház...-néztem körül, közben tanakodtam-Mi lehet ezúttal a kiút?- tettem fel hangosan a kérdést.
-Én inkább azt kérdezném, hogy mi történt az előbb?-nézett Sarah egy nagyot a plafonon lévő nagy szellőző nyílásra, biztos onnan estünk le ide.
-Ahogy elnézem, ez volt a kijárat, le kellett volna ugranunk, a szakadékba, mivel azok a kijáratok nem vezettek volna sehova. Az, hogy beszakadt alattunk a deszka, megmentett minket, mintsem bajba sodort-okoskodtam.
-Van benne valami-ismerte el Sarah, hogy igazam van. Felálltam, majd kiszúrtam egy újabb cetlit a falon. Éreztem, hogy ez az akárki jót akar nekünk, és azt akarja, hogy biztonságban kijussunk innen. Letéptem a papírt, majd vetettem rá egy pillantást. Egy fekete fejet ábrázolt szemek, száj és fülek nélkül. Mellette, a jobb oldalon volt egy szem áthúzva, ami valószínűleg a látás hiányát jelképezhette, a bal oldalon pedig egy fül, ami arra juttatott engem következtetésileg, hogy valamit a hallásunkal kell kezdeni.
-Most vagy mi nem látjuk a szörnyet, csak hallani lehet, vagy a szörny nem lát csak hall minket?-tettem fel a költői kérdést, majd odafordultam Sarah-hoz, aki szintén tanácstalannak tűnt. Tomi is megmozdult.
-A fejem...-nyögte ki. Vártunk ameddig a csapat maradék része is rendbe jön, és feladatképesek nem lesznek. Ez eltartott egy kis ideig.
-És most?-szólalt meg Áron.
-Ki vállalkozik önként, hogy felderítse a helyet?-álltam meg csípőre tett kézzel.
-Nem én!-mondta mindenki kórusban.
-Akkor sorsot húzunk! A szabályokat szerintem mindenki tudja, az megy ki, aki a legrövidebbet húzza-mondtam, majd találtam a földön egy vékony, pálcaszerűséget, azt négy egyenlőtlen részre törtem, majd megkevertem és úgy tartottam, hogy úgy tűnjön, egyenlő hosszúságú mindegyik, és hogy én se lássam melyiket húzom. Mindenki húzott egyet. Sarah kapta a leghosszabb darabot, Áron a második leghosszabbat, és első látásra úgy tűnt, én húztam a rövidet.
-Ezaz! Nem én húztam a rövidet ezúttal!-örvendezett, és ezzel eszembe jutatta azt, amikor hatodikban sorsot húztunk, hogy ki fog szólni a tanároknak, hogy a nyolcadikosok betörték az osztályunk ablakát, majd egy hét sem telt bele, a nyolcadikosok megtudták, hogy Tomi köpte be őket, mivel ő húzta a rövidet. Szegényt meg akarták verni. A nagy elmélkedésem közepette Áron megszólalt.
-Tomi, Gergő, ideadjátok a pálcákat?
-Persze!-mondtam majd odaadtam. Tomi is átnyújtotta neki az övét, majd Áron összemérte a kettőt alaposan.
-Tomi húzta a rövidet-jelentette ki Áron.
Mintha Tomi testét elhagyta volna a lelke, fal fehérré változott, majd mérgelődött.
-Ilyen nincs!- duzzogott.
-De van, most pedig szépen kimész, és felfedezed a területet-utasította Áron.
Felszerelve, Tomi egy bicskával, zseblámpával, elsősegély készlettel, ha netán megsérülne, és étellel és itallal, ha netán akkora lenne a hely, hogy elveszne és nem találna ki, indult neki az expedíciónak. Nagy levegőt vett, majd elindult. Ahogy távolodott, én éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége.
-Most mi lesz?-kérdeztem.
-Most szerintem ülünk és várunk-válaszolt nekem Áron. A földön ültünk, majd Sarah-nak, mintha eszébe jutott volna valami, felállt, előkapta a telefonját a zsebéből, majd fotózni kezdett.
-Mit csinálsz?-néztem rá.
-Csak nem gondoltad, hogy már nem adták ki a rendőrségen az eltűnésünket? Napok, sőt, szerintem már hetek óta el vagyunk tűnve!- mondta Sarah- Ha csak úgy ni egyik napról a másikra megkerülünk, biztos meg fogják kérdezni, hogy merre jártunk mi négyen. Ha meg elmondjuk ezt az egész story-t biztosan nem fognak nekünk hinni fényképes bizonyíték nélkül.
-Okos ötlet-válaszoltam, majd egy hangra megfordultam. Áron időközben hasonló pozícióban ült le a falhoz mint Tomi, amikor megtaláltuk az első szinten, és a kezében fogta a gitárját, és megpróbálta, ugyanazt a dallamot játszani, amit Tomi is játszott, amit követtünk ott. Nem tudtam, hogy tud gitározni, pedig most mint kiderült, tudott, egészen jól.
-És te mégis mit csinálsz?-fordultam ezúttal Áronhoz.
-Szeretem hallgatni, ahogy Tomi gitározik, bármennyire is furán hangzik az én számból. Amióta csak tud gitározni, mindig is csodáltam a tehetségét, így megpróbáltam én is megtanulni. Valahogy számomra a gitár hangja megnyugtató. És azt amit mondtam a medencés szinten Tominak, hogy hagyja abba a gitározást mert a belébe húzom a gitárt, azt csak azért mondtam, mert féltem, hogy valami meghallja, de most rájöttem, hogy a sok stressz közepette egy kis nyugodtság már igazán rám férne.- fejezte be mély gondolatát a hosszú irodaházszerű folyosóra bámulva. Itt a hármunk társalgása befejeződött, majd szótlanul töltötte mindenki tovább az idejét. Áron a lehető leghalkabban próbált gitározni, Sarah párnává gyúrta a kabátját, és megpróbált aludni. Ránéztem az ajtóra, ami a közelünkben volt, arra egy nyíl mutatott, pont olyan, mint ami a legelső szinten volt. Felálltam, majd odasétáltam az ajtóhoz és megpróbáltam kinyitni. Zárva volt. Lennie kell valaminek, ami kinyitja az ajtót, remélem Tomi megtalálja. Visszaültem a helyemre. Sarah már aludt, én pedig a falnak dőlve halgattam a halk, nyugodt gitárszót, majd szép lassan elnyomott engem is az álom.