Túloldal [1/3]

1. Újra együtt

Fejfájásra keltem fel, és egy másik helyen voltam, egy szobában, aminek sárga tapétás fala volt és vizes padlószőnyeg a földön, aminek a szaga romlott tojáséra emlékeztetett. Felkeltem nagy nehezen, és akkor realizáltam, csak a fél papucsom volt rajtam, a másik lábamon pedig ott ázott a fehér zoknim. Csak nekem lehet ekkora mákom, gondoltam magamban. De egyből el is feledtem a szobának a szinte már vakolatot lerohasztó szagát és a félig vizes zoknimat és azon kezdett el kattogni a szinte mindent túlgondoló elmém, hogy hogyan kéne innen kijutni. Gondoltam várok. 5 perc, 10 perc, 15...semmi, majd elkezdtem egy irányba sétálni, hogy felmérjem a helyszín szélességét. Sétáltam, de éreztem, hogy távolodok és távolodok, mintha egy végtelenségig húzódó helyen lennék. És ekkor öntött el a pánik, és kezdett az apeirofóbiám, avagy a végtelenségtől való félelmem előjönni. Ordítani akartam, de egy hang se jött ki a torkomon, majd összerogytam és kapkodni kezdtem levegő után. "Szedd össze magad jóember!" gondoltam magamban. Végül felálltam, és mintha nem lettem volna ura a saját testemnek, torkom szakadtából elkezdtem ordítani, ameddig el nem fogyott a tüdőmből az oxigén és újra levegő után nem kezdtem kapkodni. De ezt egyből meg is bántam, mivel lépteket kezdtem el hallani. Hozzám közeledő lépteket. Felkuporodtam a sarokba, és imádkoztam, hogy hátha egy ember lesz az, és nem valami evilági szörny, mivel rájöttem, hogy ez nem a valóság, és itt léteznek szörnyek, akik az életemre akarnak törni. Ez a backrooms, ez az a hely ahova akkor jutsz, ha kiesel a valóságból, és ha idekerülsz, bámit is hallasz, biztos lehetsz benne, hogy ő is hallott téged, erre a helyre a valóság törvényei nem vonatkoznak, mert ez nem a mi világunk, ezen gondolkodtam, ezen a régi mítoszon, hogy ez vajon létezik-e, és létezik, ez valós, és itt lelem a halálomat. Becsuktam a szemem, és felkészítettem magamat a legrosszabbra, ahogy hallottam, hogy a léptek egyre közeledtek felém. Már feladtam minden reményemet, hogy ezt túlélem, és reszketni kezdtem.
-Gergő?-szólalt meg egy ismerős hang. Felemeltem a térdeimhez szorított fejemet és az ismerős hanghoz egy ismerős arc is társult.
-Úgy látszik nem kaptam nemleges választ az üzenetemre- próbáltam meg nyugodtnak látszani, de szerintem a homlokomra volt írva Áron számára, hogy paranoiás módjára kezdtem el hisztizni. Áron a kezét nyújtotta, majd felsegített engem a sarokból.
-Rég találkoztunk!-mondta- És megváltoztál...nagyon. -mért végig rajtam pozitív szemmel. Megváltoztam, a kissé dundi testalkatomat felváltotta egy izom réteg, nem jelentem ki, hogy két ajtós szekrénnyé gyúrtam ki magamat, de azért volt karizmom, a hajamat megnövesztettem, és az öltözködési stílusomon változtattam kicsit, de magában ez is nagynak számít - Van fogalmad arról, hogy hol lehetünk?- kérdezett rá.
-Backrooms...egy hely a valóságon kívül..-magyaráztam meg Áronnak dióhéjban a dolgokat.
-Fantasztikus, most pedig dörgölheted az orrom alá, hogy a stréber teóriázgatásaid még 7.-ből, amikre azt mondtam, hogy időpocsékolás most végre valóra váltak és, hogy te megmondtad- jelentette ki Áron szarkasztikusan.
-Először is ahogy mondtad, megváltoztam, ami nem csak a külsőmet tartalmazza, ezért már leszoktam ezekről, másodszor, nem volt időpocsékolás, harmadszor, jössz velem, és keresünk egy kijáratot, vagy itt fogsz állni egy helyben és hagyod, hogy az itt lévő szörnyek széttépjék a pofád.
-Megjegyzem nem én ordítottam pánikba esve, elmebajos módjára torkom szakadtából- jelentette ki Áron felpaprikázva.
Elindultunk egy irányba. Én vezettem az utat, majd a vállam mögött hátra szóltam.
-Minden esetre jó újra látni téged..-szóltam oda egy Áron számára nem látható, de mégis enyhe és boldog mosollyal az arcomon.
-Részemről az öröm Gergő..-folytatta Áron lenyugodva. Fél óra csendben telt barangolás után Áron megszólalt.
-Miért érzem, hogy körbe-körbe megyünk?
-Nem körbe-körbe megyünk, hanem valójában egy random irányban a végtelenségbe. A backrooms leírása úgy szól, hogy egy hely a valóságon kívül, ami a végtelenségig tart ki.
-Nagyszerű, és mégis honnan fogjuk tudni, hogy merre van a kijárat?-mondta Áron.
Pár perc gyaloglás után mind a ketten megálltunk egy fal előtt. Fekete filccel fel volt rajzolva egy nyíl, ami bal irányba mutatott és mellé az volt írva, hogy "erre?". Én meg Áron egymásra néztünk.
- Ne nézz így rám! Én biztos nem fogom követni a nyilat!- jelentette ki makacsul. - Még te mondtad, erre a helyre nem vonatkoznak a való élet szabályai, mivel ez nem a mi világunk. És a nyilak általában a kiúthoz vezetnek. Úgyhogy ez a nyíl szerintem a halálba fog minket vezetni!
-Megjegyzem nyomós indok, hogy igazad legyen, de az ellenérvem az, hogy az itteni szörnyek nem tudnak írni, és bárki bekerülhet ide, szóval szerintem valaki előttünk járhatott itt és írta fel ezt, vagy ezeket, ha több nyilat is találunk- fejeztem be mint utólag kiderült monológomat, mivel Áron rohadtul nem figyelt rám és elkezdett a másik irányba sétálni, én pedig utána mentem és elrángattam őt bal oldalra. Megint egy fél óra járkálás és 3 nyíl követése után halk gitárszó lett hallhatóvá a hangos, statikus, zümmögő hangot kiadó lámpák lassan már unalmas, monoton és emberi ép elmét megbontó zajától.
-Kövessük!-mondtam, elfeledkezve a hely veszélyeiről, majd rángattam magammal Áront.
-Ha bajba sodorsz minket, ne gondold, hogy veled tartok ezután. Megoldom én egyedül is a helyzetet. -szólt nekem.
-Ja, és majd a szörnyek szépen elfogyasztanak.
Oh, tényleg.-jelentette ki Áron beletörődve, hogy vagy hallgat rám és megyünk az én fejem után, vagy meghal. A gitárszó egyre hangosabb lett. A dallam is kezdett tisztább és ismerősebb lenni. Majd kifordultunk egy sarkon, és megláttam. Megláttam Tomit, a földön ülve, a hátát a falnak támasztva és a kezében a gitárjával egy tök nyugis dallamot játszva, úgy, mintha nem halálra lett volna ítélve azzal, hogy idekerült. Tomi felnézett Áronra, Áron meg vissza rá, majd a kínos csendet az törte meg, hogy a két balfácán elkezdett röhögni. Miután jól beleröhögtek egymás arcába, Tomi felállt, majd barátiasan lepacsizott Áronnal, mintha csak tegnap találkoztak volna utoljára. Majd a szemmel üzengetést én törtem meg szavaimmal.
-Mi van itt, baráti találka?-jegyeztem meg szarkasztikusan.
-Inkább fogd be mert a franc se akart ide kerülni-jelezte Tomi, hogy csukjam be a számat.
-Neked is szia!-szólaltam meg végül, csak azért, hogy enyém legyen az utolsó szó, mert ha így van, akkor már kard ki kard.
-Gondolom te is a kijáratot kerested-szólt végül Áron Tomihoz, azért, hogy hűtse a már megint felpaprikázott hangulatot.
-Kerestem, de 10 perc után feladtam, gondolván, hogy valaki majd kiszed innét!-mondta Tomi-És a megérzésem nem csalt!-büszkélkedett- Nos! Merre van a kijárat?-nézett ránk, úgy mintha nekünk lenne fogalmunk róla, hogy mégis, hol a fészkes fenében van a kijárat. Pislogott mint hal a vízben amikor válasz helyett csak síri csend érkezett kérdésére.
-Ahelyett, hogy egymást bámuljuk, elindulhatnánk és kereshetnénk mondjuk egy kijáratot-javasoltam. A fiúk csendben egyet értettek velem, majd elindultunk abba az irányba, amerre tartottunk. 5 perc csendben telt út után egy újabb nyílba botlottunk.
-Azt már most le szeretném szögezni, hogy....- itt megálltam mert valaki kijött a fal mögül és Áron felugrott.
-Jesszusom egy bányarém!-ijedt meg Áron.
-Megjegyzem nagyon vicces vagy Áron!- szólalt meg Sarah lágy és kellemes hangja. Sarah maga után egy bőröndöt húzott, biztos a szüleihez utazott haza, és az is lekerült ide vele együtt. Visszagondolva a fél pár papucsomra a lábamon, és a mostanra már teljesen állott vízben úszó zoknimra a másikon, végigfutott a fejemen az a gondolat, hogy megkérdezzem-e Sarah-t, hogy van-e egy plusz pár cipője, de mindezt később.
-Saraaaaaah! Szia!- üdvözöltem barátiasan, majd megöleltem.
-Ti most... jártok?-kérdezte Tomi és Áron. Éreztem, hogy ezt fogják kérdezni, de erről szó sem volt, ez csak egy barátias ölelés.
-Nem járunk! Ti még nem hallottatok a barátias ölelésről?- nézett rájuk Sarah.
-A számból vetted ki a szót!-álltam meg karba tett kézzel. Valószínű Sarah hatott a két balfácánra, mivel csak megregulázva álltak egy helyben és néztek ránk.
-Szóval, van erről a helyről kijárat? Ha van, merre? - tette fel a kérdést Sarah.
-Van, de ha tudnánk merre, szerinted itt bolyongtunk volna körbe-körbe fél órán át? -kérdeztem- Viszont, ott tartottam, hogy követni fogjuk a nyilakat!
-Én biztos nem fogom követni azokat az istenverte nyilakat!- pattogott Áron.
-Miért? És milyen nyilakat?-értetlenkedett Tomi.
-Ezeket a nyilakat Áron nem akarja követni!- mutattam a hátam mögé- És azért, mert szerinte csak azért vannak itt, hogy összezavarjanak minket- magyaráztam Tominak- De nekem meg az a teóriám van, hogy valaki volt itt előttünk, és ő hagyta ezeket a nyilakat, hogyha netán valaki idekerül, ki tudjon jutni.
-Ez hülyeség!-jelentette ki szárazan Áron.
-Mind a kettőtök teóriájának van valóság alapja de szerintem az Ároné hihetőbb-jelentette ki Tomi.
-De az itt lévő szörnyek, hogy tudták volna ezeket a nyilakat felrajzolni? Gondolkozz már te észlény!- feleltem.
-Azt se tudjuk, hogy, hogyan is néznek ki a szörnyek! Meg azt se tudjuk, hogy milyen intelligenciával rendelkeznek!- ordított vissza Áron.
-Ha ennyire okosnak tartod magadat miért nem válunk külön?-tettem fel a költői kérdést Áronnak.
-Rendben! Tomi? Velem vagy ellenem?-fordult Áron Tomihoz.
-Veled!- mondta Tomi, majd ő és Áron sarkon fordultak és elindultak az ellentétes irányba. 
-Csak mi maradtunk. Követjük a nyilakat?-kérdeztem.
-Igen!-bólintott Sarah.
Pár perc után Sarah vette a bátorságot és rákérdezett.
-Mellesleg...mi ez a hely?
-A backrooms, egy hely a valóságtól egy teljesen másik helyen, ami a végtelenségig megy ki és maga a csodával egyenlő, ha innen valaha is kijutunk, mivel több százezer, sőt meg merem kockáztatni, hogy több millió négyzetméternyi labirintus van. Ez a hely körülbelül úgy működik, mint egy játék, egy dolgot leszámítva, itt a saját életeddel játszol-magyaráztam- még azt is hozzáteszem, hogy itt vannak szörnyek is, amik nem igazán lesznek kegyelmesek hozzánk, ez nem a mi világunk, hanem az övék...-fejeztem be sötéten.
-Nem kéne neked egy pár cipő? Esetleg tiszta zokni?-kérdezte kedvesen majd megállt és kinyitotta a bőröndjét. Adott nekem egyet a cipői közül amik megjegyzem eléggé stílusosak voltak.
-Máris jobb! Köszi Sarah!-mondtam.
-Semmiség! Még én éreztem kényelmetlenül magamat, hogy vizes zokniban totyogsz fel-alá. - Ezek után szótlanság uralkodott mindkettőnkön, de csak rajtam a rettegés. Annak ellenére, hogy Áron és Tomi is elhagyták a társaságunkat évekkel ezelőtt és még az is rátett egy lapáttal, hogy Áron egy tuskó módjára viselkedett velem szemben, féltem őket, de ezt csak a magam gondolatainak ismertem be. Volt is indokom a pánikra mivel derült égből villámcsapásként ért, az a teljesen random sziréna hang ami abból az irányból jött, amerre Tomiék mentek.
-Mi lehet ez?-kérdezte Sarah.
-Van az a mondás, hogy a tudatlanság áldás...na, ez esetben szerintem ez igaz...-válaszoltam. Nem telt bele fél perc sem, valami fekete isten teremtése tartott felénk, szinte 100 km/h-val (csak túlzás képpen) én pedig elrántottam Sarah-t az útból és elbújtunk az egyik fal mögé. A tény, hogy nem mi voltunk a célpontjai a szörnynek, hanem a sziréna forrása, kissé megnyugtatott. Viszont hamar fejbe vágott a következtetés, hogy nagy eséllyel Áron és Tomi a célpont.
-Áron és Tomi bajban vannak!- kiáltottam Sarahnak majd elkezdtem a szörny után futni gondolkodás nélkül.
-A rohadt életbe!- mondta Sarah majd ő is futott utánam.

*Áron szemszöge*
Hogy lehet Gergő ekkora tuskó? Azt hiszi jobb mindenkinél, csak mert tud pár tényt erről a helyről! Csak találjam meg a kijáratot, és húzzam haza a szekeret. A hosszas séták csöndjét végül egy fülsiketítő zaj törte meg.
-Mi a fészkes fene ordít így?-hagyta el a számat a kérdés, amire máris választ kaptam, amint hátra fordultam. Egy sziréna fejű valami nekiállt ordítani a hátunk mögött, nem emberi lény volt.-TOMI..HÁTRA NE NÉZZ CSAK FUSS AMERRE A SZEMED ELLÁT!
Elkezdtünk futni, Tomi befordult balra, én pedig jobbra, majd Tomi a sziréna fejű mit tudom én mivel együtt eltűnt a szemem elől egy részen ahol a sárga falitapéta oszlopok formájaban jelent meg. Én pedig tovább rohantam, mivel egy másik szörny követett engem.

*Sarah szemszöge*
Hiába futottam Gergő után, nem értem utól. Pár perc futás után meg kellett állnom, mert már nem bírtam tovább. Nem tudom pontosan mi ez a hely, nem tudom, hol a kijárat, csak annyit tudok, hogy a nyilakban kell bíznom. A bőröndöm kereke hangosan dübörgött, ahogy húztam magam után. Befordultam lassan egy helyre, ahol oszlopok voltak egymás után, remélve, hogy találok egy nyilat. Csak sétáltam, mivel futni már nem volt erőm. Nem éreztem, hogy közeledek ennek a részlegnek a végére. Majd annyit láttam, hogy Tomi nekem futott. Tomi elordította magát, azt hittem megsüketülök. Lemászott rólam, megragadta a karomat és felrántott. A bőröndömet felkaptam, és a kezemben cipelve sprinteltünk, a szörny elől amiről Gergő beszélt. Az oszlopos rész végére értünk, és egy nyilat láttam, ami balra mutatott.
-Erre!-rántottam Tomit magammal. Vakon bízva a nyilat követtük, majd egy hangos csattanás következett. A szirénázó szörny nekiment a falnak. Majd recsegés volt hallható. A szörny adta ki. Azzal, hogy nekiment a falnak, egy kis időre elvesztette eszméletét, és mire magához tért, hogy mi is a célja, mi már messze jártunk. Lelassítottunk, és letettem a bőröndömet, és még a saját lélegzetemet is utól tudtam érni. Majd a szemem elé tárult rengeteg sok nyíl...

*Gergő szemszöge*
Sarah eltűnt a hátam mögül, és a hang is halkulni kezdett. Vakon futottam egy irányba, reménykedve, hogy Áronba botlok. A futásom, lassan sétába váltott, a hangzavar pedig csenddé lett. Fáradt voltam, a testem kezdett erőtlenné válni, de nem adtam fel. Sétáltam tovább, majd egy cetli a falon megragadta a figyelmemet. Egy cetli volt az, amin rajta volt egy szellőzőnyílás, alatta egy létra, és 2, a falakon szintén megtalált nyilakból mutatott rá. Biztos ez a kijárat, gondoltam, majd zsebre tettem a cetlit. Mentem tovább és megláttam Áront. Távol volt, de erőt vettem magamon, és elkezdtem futni.
Áron!-kiáltottam. Megfordult, de nem Áron volt az. Ott állt előttem a szörny, egy másodpercig egymásra néztünk, majd megfordultam és teli erőmből futásnak eredtem.
-Gergő!- hallottam meg Áron hangját jobbról, majd feltűnt mellettem a valódi Áron, és nem csak az Áronnak képzelt délibábot láttam, hanem a barátomat- Ha ezt nem éljük túl, tudd, hogy sajnálom, hogy a kapcsolatunkat megszakítottam és mindennek ellenére szerettelek!
-Én is! Nincs nagy baj. És én is sajnálom azt, hogy még nyolcadikban versenyeztem veled, hogy ki kapja meg előbb Nikit- válaszoltam hadarva.
Elfutottunk egy kisebb létra mellett, amit Áron futtában felkapott- Mi a jó eget kezdessz azzal?- értetlenkedtem, majd a következő pillanatban Áron hozzávágta a szörnyhöz a létrát, ez lelassította.
- Bocsánatkérés elfogadva. Mindez már a múlté. - jelentette ki Áron, miután végre lefutottuk a monstrumot.
- Most viszont jó lenne tovább menni, mielőtt az a drótszörny magához tér. Nyomás.
-Mostmár követni fogom a nyilakat!-jelentette ki Áron. Majd mintha csak bevonzotta volna, ott volt előttünk egy csomó nyíl, amik egy szellőzőre mutattak, pont mint a rajzon. Ott volt Sarah és Tomi is.
-Hála az istennek!- örült Sarah.
-Ez lenne a kijárat?-kérdezte Tomi a szellőzőre nézve.
-Igen, az- helyeseltem.
-De mivan ha ez egy csapda?-mondta Sarah.
-Nem az. Nézzétek ezt a cetlit!- elővettem a cetlit, amit a falon találtam, majd megmutattam- erre mutatnak a nyilak is. Így bízhatunk ebben.
-Nem szívesen zavarnám meg a bájcsevejt, de társaságunk akadt- szólalt meg végül Áron. A két szörny ott állt alig pár száz méterre, majd egyre közeledtek- Befelé mindenki! És hölgyeké az elsőbbség.

*Áron szemszöge*
Sarah, Tomi, majd Gergő is lecsúszott a szellőzőben, már csak én maradtam kint. Már egész közel volt a szörny, ami engem meg Gergőt kergetett. Utána pedig felugrottam a létrán, majd bemásztam a szellőzőnyíláson, a lény pedig utánam kapott, de már nem ért el.
-Na mivan? Ma este is koplalni fogsz te szemétláda! Így kezdjél ki velem!- mondtam, majd a szörnynek bemutatva csúsztam le a többiek után.