Túloldal [1/3]

9. Vége?

Nem volt tiszta a kép, de elég tiszta, hogy ki tudjam venni azt, ami történt. Szépen lassan vonszoltak végig a vörös folyosón majd becsuktam a szemem. Mikor újra kinyitottam éreztem, hogy rángatnak engem a karomnál meg a lábamnál fogva....megint elsötétült minden. Legközelebb már a szirénázás abbamaradt, és egy zárt ajtót láttam. Égett a bal bokám, meg szinte mindenem fájt. Majd megint elsötétült a világ. Már csak annyira emlékszem, hogy legközelebb mikor kinyitom a szemem egy mosolyt látok. Lassan tisztulni kezdett a kép. Hirtelen fehér fényt láttam. A mennyben voltam?
-Gergő?-hallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Mintha víz alatt lett volna a fejem -Gergő? Emlékszel a fogadásunkra hatodikból? Aki hamarabb megdöglik az nyomi, aki meg életben marad az nyeri a másik hátra hagyott cuccait. Nyertem ezek szerint?-Áron volt az, ő vele kötöttem ezt a fogadást, utólag hatalmas baromságot. A mosoly képe tisztulni kezdett, Sarah volt az, majd lassan kivette a lámpát az arcomból, amitől azt hittem a mennyben jártam.
-A szeme reagál a fényre! Még él!-mondta.
-Még állok!-mondtam, majd körülnéztem az új helyen. Mindenhol könyvespolcok voltak szétszórva, mint egy könyvtárban, de jelen esetben mind üres volt. A terem közepén egy pult volt, rajta egy régi számítógéppel. A terem túloldalán egy lezárt kapu volt, felette egy piros lámpával, hasonlóan, mint a medencés szinten. Tán ez lehetett a kijárat? A kaputól pár méterre, balra egy ajtó volt, ami mellett egy kódot lehetett beütni. De ami leginkább megragadta a figyelmem az az álmennyezetről lelógó szöveg volt: "KÖZEL A VÉG". Megcsináltuk volna? Ez akart az utolsó szint lenni? A sok kavargó kérdést a fejemben Sarahék ölelése törte meg.
-Aggódtunk érted.-jelentette ki Sarah.-Nem lett volna jó elveszíteni téged.
-Nekem sem titeket. De hogy éltem túl? Mi történt?
-Röviden annyi, hogy ha Sarah nem lenne, már te sem.-összegezte a történteket Tomi, ám még mindig nem volt világos.
-De engem a szörny már vonszolt végig a folyosón.-ekkor a fájdalom újra belenyilalt a bal bokámba.-És a bokámmal is mi a rák történt? Elmondaná valaki részletesen?
-Rendben, elmondom.-kezdett bele Sarah...

*Sarah szemszöge*
Lábunkat nem sajnálva az életünkért rohantunk a monstrum elől mind a négyen, mikor megláttuk a folyosó végét, egy kétajtós vaskaput.
-Ott az ajtó! - üvöltött Tomi. Gyorsan beszaladtunk, de nem a kijárat volt. Gergő sikeresen rácsapta a szörnyre a kaput.
-Francba! Kell ide egy négyjegyű kód!- mondta Áron, miután végigmérte a kivezető ajtót. Nem telt sok időbe, hogy megtaláljuk.
-Megvan! 8546! -közölte Tomi. Gergő beütötte a kódot és kinyílt az ajtó. Előre engedett mindhármunkat, de arra nem számított, hogy a monstrum betöri a kaput. Gergő (izomzata ellenére) volt a leggyengébb futó, ő volt leghátul. Ideális préda volt a szörnyetegnek. Gergővel ellentétben én futottam legelöl és láttam az enyhén kinyílt ajtót. Nem volt sok hátra. Pár méter és... Nem volt meg a bőrönd. Lelassítottam.
-Baszki a bőrönd! - ennyit tudtam a futás közepedte kinyögni, miután realizáltam, hogy nincs itt.
-Hagyd most azt a fenébe, inkább gyere!-szólt Áron, majd Szutyival karjai közt, gyorsan befutott az ajtón, beelőzve engem. Őt követtem én. Végül Tomi is beért, már csak Gergő maradt. Mikor kipillantottam az ajtón, Gergő itt volt előttem alig pár méterre, és elesett. A szörny elérte őt és megragadta a bal bokájánál. Még egyszer utoljára felpillantott rám. Nem, nem lehet így elbuknia. Nem halhat, így itt meg. Nem akarom, hogy ez legyen az utolsó pillanat, amikor egymásra nézünk. Nem lehet, hogy ez legyen az utolsó közös emlékünk. NEM ENGEDEM! Gyorsan kinyúltam érte, megfogtam a karját és egy hatalmas erőfeszítéssel sikerült elrántanom a mosolygó titán karja közül. Élettelennek tűnő testét sikerült bevonszolnom az ajtón, mielőtt még a rémalak elkapott volna. A szoba kis menedék volt, ugyanis a szörny nem törte át a falat. Áronék le voltak sokkolva Gergőt meglátva.
-Gergő? - kérdeztem tőle választ várva. - Gergő?!- de ismét nem jött válasz.-GERGŐ?!-kérdeztem tőle könnyek közepedte. Semmi....
-Nem lehet az, hogy elvesztettünk valakit. Ugye csak szívattok hogy meghalt? Ugye?..ugye?-kérdezte Áron, majd az ő szeméből is eleredt az eső. Szutykos barátunk nem létező arcáról is a szomorúság volt látható. Odament Gergő mellé, megszaglászta és lefeküdt mellé.
Tomi csak ott állt lesokkolva, mintha az egész életét gondolná át. Vagy jelen esetben a kapcsolatát Gergővel. Az arcáról egy fő dolgot lehetett leolvasni, ez pedig a megbánás. Teljesen máshogy viselkedett. Ahogy eddig kitapasztaltam, ő is sírt volna. Mert sírt, láttam, hogy könnyek gyűltek a szemében még amikor rátámadtam. Mi történhetett vele? A korona gyanús volt nekem. Mondjuk ezt azzal is magyarázhattam, hogy le volt sokkolva és nem volt ideje reagálni vagy sírni. A zokogásunkat a szirénázás kisérte végig. Mikor felpillantottam, mintha egy szemet láttam volna, amiből ugyanúgy egy könny csordul ki, de egy másodperc múlva el is tűnt. Biztos csak hallucináltam. Ezután észbe kaptam és biztosra mentem, hogy él-e Gergő. Megnéztem a pulzusát és... MÉG ÉLT!
-Fiúk... Gergő még él!! -mind a hárman megnyugodtunk miután kijelentettem.
-Akkor csak elájult?-kérdezte Áron.
-Nagy eséllyel igen. Rosszabbik esetben kómában van.-válaszoltam.
-Csak nekem szúrja ki a szemem, hogy ömlik a vér a bal lábából?-kérdezte Tomi, majd gyorsan felhajtottam Gergő nadrágja szárát. Egy hatalmas karmolás éktelenkedett a bal bokája körül, pont ott, ahol a szörny megmarkolta.
-Áron, add ide az elsősegély készletet! - utasítottam. Áron szó nélkül ideadta. Lefertőtlenítettem és bekötöztem Gergő sebét és szerencsére ő nem visítozott úgy, mint Áron. Hirtelen a szirénázás megszűnt és a fények újra kigyúltak. Szutyin is látszódott a nyugodtság. Egy dolog állt csak az utunkban, az pedig az előttünk lévő kapu volt. Tomi odament megvizsgálni azt.
-Befelé kéne nyílnia, csak olyan, mintha oda lenne ragadva.-közölte velünk, ám ekkor Áronnak támadt egy ötlete és felállt.
-Engedjetek. - mondta, mikor elkezdett hátrálni. Mi csináltunk neki egy kis utat. Ő pedig, mintha nem futottunk volna eleget, teljes erőből nekirohant az ajtónak, ami pedig szépen kinyílt. Áron már nem is volt a szemünk előtt, hanem az új szinten lehetett. Szutyi bement utána. Tomival megfogtuk Gergőt és magunkkal vittük őt az új szintre. A zuhanás után egy nem megszokott helyre érkeztünk. Valamiféle könyvtárba. Gergő ott feküdt még mindig mozdulatlanul. Áronnal odasiettünk, megnézni, hogy változott-e nála a helyzet. Megnéztem, hogy reagál-e a szeme a fényekre és szerencsénkre igen. Gergő ébredezett.
-Gergő? Emlékszel a fogadásunkra hatodikból? Aki hamarabb megdöglik az nyomi, aki meg életben marad az nyeri a másik hátra hagyott cuccait. Nyertem ezek szerint?-kérdezte Áron, habár ő is láthatta, hogy Gergő kezd magához térni. Áront ismerve, pont emiatt mondta, hogy Gergő hallja őt. Majd Gergő elkezdett enyhén pislogni. A megnyugvástól kiült a mosoly az arcomra. Gergő visszatért.
-Remélem elég részletes volt.-mondtam, miután befejeztem Gergőnek a felvilágosítást arról, hogy mi történt, míg eszméletlen volt.
-Az volt.-válaszolt Gergő.-Köszönöm, hogy megmentettél.
-Szóra sem érdemes. Erre vannak a barátok.
Miközben Gergő próbált feltápászkodni, addig Áron és Tomi elkezdték felderíteni a helyet. A terem másik oldalán lévő ajtót mérték fel. Szutyi a pult előtt feküdt, még egy backrooms entitásnak is kellhet a pihenés.
-Mi a francért kell mindenhova egy négyjegyű kód?!-hallottam Tomi szitkozódását a szoba másik végéből.
-Várj ott, megkeresem.-mondta Áron, és elindult keresgélni. Gergő odasántikált a pulthoz, ahol volt egy régi típusú számítógép. Levett egy odaragasztott papírt.
-Ez szerintem egy puzzle lesz!-mondta. Leült a pult mellé és gondolkodni kezdett. Időközben Tomi levetette magát az egyik polc mellé és gitározni kezdett.
-Te értessz az ilyesmihez, rádhagyom!-mondta Tomi, majd elmerült a gitárjában. Odamentem Gergőhöz.
-Kell segítség?-kérdeztem reménykedve, hogy kapok én is valami feladatot.
-Nem szükséges, jobb egyedül gondolkodnom-mondta, mosolyogva, és engem biztatva, hogy mindjárt itt a rémálmok vége, és hazajutunk. De mi lesz ha hazajutunk? Újra szét fogunk esni? Én ezt nem akarom! Nem ismételheti meg magát a történelem! Ha itt összefogtunk akkor miért nem foghatunk össze négyen a nagyvilág ellen? Leültem Tomi mellé. Ismerős volt a dallam amit játszott. Metallica.
-Van kedved kipróbálni?-állt meg majd a kezembe nyomta a gitárt.
-De én nem tudok gitározni!-tiltakoztam.
-Sose késő megtanulni!-mondta. Elkezdett tanítani engem. 15 perc alatt elmagyarázta, hogy működnek az akkordok és, hogyan lehet kottát olvasni. Egyszerűnek tűnt. Felállt, letépett egy papírt a falról és keresett egy tollat, majd írt nekem egy egyszerű kottát, én pedig lejátszottam.
-Megy ez! Látod, hogy könnyű!-biztatott. Gergőre pillantottam. Még mindig törte a fejét. Áron pedig a sarokban Szutyi mellett durmolt. Újabb fél óra telt el. Tomi tanított engem gitározni. Mikor tökéletesen lejátszottam az Enter Sandman intro-ját akkor Gergő felkiáltott.
-Megvan!
-Heh?? Mivan?-horkantott fel Áron édes álmából megijedve Gergő kiabálásától.
-Sikerült?-kérdeztem majd levágtam a gitárt és szaladtam oda.
-Vigyázz már! Rohadt drága volt!-kiabált rám Tomi.
-Szóval!-kezdte magyarázatát Gergő-Színes kockákat kell keresni!
-Ez minden?-kiabált át Áron félálomban a terem másik végéből-Ha ennyi miatt visítoztál, akkor inkább hallgattál volna!-Gergő ignorálta őt és folytatta.
-Minden színnek van egy megfelelő számkódja, amint az monitoron van -mutatta- És meg kell a kockákat számolni, és abból ki fog jönni egy kétjegyű szám! Például ha van 3 piros, akkor lesz 31 a szám mivel a piros sorszáma az egyes. 4 darab szín van. Keressétek!-utasított. Elkezdődött a színek hajszája.
-Itt van 2 sárga!-kiabálta Tomi.
-Itt van 1 zöld mellettem!-mormogta Áron majd visszafeküdt aludni.
-Itt is van még egy zöld!-szóltam Gergőnek.
-3 lila!-dugta ki a fejét Tomi a polcok közül.
-1 kék!-mondtam.
-Tehát akkor! Milyen sorrendben találtuk meg a színeket az ajtótól kezdve ahonnan bejöttünk?-kérdezte Gergő.
-Sárga, zöld, lila és kék!-diktálta le Tomi. Áron eközben méltóztatott felkelni és álmosan idejönni hozzánk.
-Végre Csipkerózsika is felkelt!-jegyezte meg Gergő a papírból fel se nézve, amin kalkulált.
-Meddig fogtok engem ezzel szívatni? Halálom napjáig?-nézett ránk.
-Igen!-válaszoltunk neki kórusban.
-Megvan! Ha jól raktam össze akkor a kód 25223613!-szólt Gergő, mintha most talált volna fel valami újat és világmegváltót, majd a született kódot beírta a számítógépbe. Az kidobott egy 4 jegyű kódot. 9215. Tomi rohant, mintha megint kergetnék és beírta a kódot.
-Ezaz!-rikoltozott boldogan-Kijárat! Jövök!-itt drámai hatás szünet következett-Azt a szentséges jó eget rá!-szitkozódott.
-Mi az?-kérdezte Áron majd elkezdett odasétálni, én is segítettem Gergőnek odasántikálni és megnéztük, hogy mégis mire fel osztja az áldást Tomi. Egy batár nagy labirintus -Ilyen nincs!-csatlakozott Áron is a backrooms rejtélyeinek utáló brigádjába.
-Az utolsó aki kijut az egy romlott tojás!-mondta Gergő, majd mosolyogva előre bicegett. Én még mindig támaszként álltam ott számára. Nekivágva a labirintusnak bolyongtunk össze-vissza, fel és alá. Egy jobbra, 2 balra.
-Mondtam már, hogy utálom a labirintusokat?-jelentette ki Áron teljesen random.
-Szó szerint nem jelentetted még ki, de a reakciód és szép megnyilvánulásaid alapján lehetett következtetni-mondtam neki.
-Hát akkor most mondom, hogy rohadtul utálom!-duzzogott, ahogy baktattunk előre. Kerülgettük a helyet, mint macska a forró kását. A labirintus hasonlított az üvegpadlós labirintusra, csak mintha egy fokkal nehezebb lett volna. Kicsit szűkebb volt és több volt az elágazódás. Olyan gondolat merült fel bennem, mintha tesztelnének. Ugyanazokon a kihívásokon megyünk végig újra és újra csak egy nehezebb fokozaton, mintha kísérleti nyulak lennénk. Ennek tetejébe még meg is figyelnek minket. Tudom, hogy megfigyelnek minket. Amióta a backroomsban vagyunk többször hallucináltam és mindig egy szemet.
-Csak nekem van olyan érzésem mintha figyelnének minket?-szakított félbe minket Tomi, ahogy jött mögöttem meg Gergő mögött.
-Agyadra ment a hely!-szólta le Áron őt.
-Akkor nekem is, hisz én is úgy érzem. Többször láttam néha-néha egy szemet.-mondtam el végül a véleményemet.
-Vegyetek be józansági tablettát, ha ennyire úgy érzitek.-mondta Áron a szokásos nemtörődöm stílusában.
-Nem hinném, hogy segítene, hisz eddig se segített. Eleve nem kéne pazarolnunk. Meg nézz rá szerencsétlen Szutyira, ő is remeg. Akinél valami probléma van, az te vagy, hogy ennyire nem törődsz a körülményeiddel. Ugye Gergő?-válasz nem jött.-Gergő?-Gergő csak bicegett mellettem némán, kizárva a külvilágot. Első látásra csak a gondolataiban volt elmerülve, de közelebbi megfigyeléssel láttam, hogy elönti a félelem és a pánik.-Gergő megvagy? Megint az apeirofóbiád jött elő? Mondj valamit!-parancsoltam rá én is enyhe pánikba esve.
-I..igazad van.-dadogta.
-Tessék?
-Igazad van a szemmel kapcsolatban. Most láttam én is.-bökte ki végül.
-Látod Áron? Én is mondtam egyébként még neked a szennyvizes labirintusban, hogy valaki szórakozik velünk-csatlakozott Tomi is a beszélgetésbe.
-Három ember, ugyanaz a hallucináció? Ez nekem magas.-fejezte be Áron a diskurzust.
Nem sokkal eztán megtaláltuk a labirintusból kivezető utat. Egy nagyobb terembe érteztünk, szétdobált iratokkal és eldőlt könyvespolcokkal. A terem végén egy létra volt, ami közelebbi megfigyeléssel egy szellőzőbe vezetett.
-Na ki megy elsőnek?-kérdezte Tomi.
-Az aki kérdezte.-válaszolta Gergő, majd Tomi, picit morcosan és enyhe félelemmel, felmászott a létrán.
-Elsőre tiszta a terep.-mondta Tomi, majd ennek hallatára Gergő is bement. Áron ment utána, Szutyi követve őt. Ámde ezzel volt egy probléma..
-Add fel Szutyit!-utasított Áron miután bemászott. Megfogtam Szutyi ragacsos testét és felnyújtottam Áronnak. Áron megpróbálta behúzni, de nem sikerült.
-Túl nagy, nem fér be.-mondtam.
-Told beljebb, én húzom.
-De ha be is gyömöszölnénk szerencsétlen állatot, alig tudna ott mozogni.-közöltem Áronnal. Szutyi a kurta lábait kalimpálva próbált bemászni a neki túl szűk járatba Áronhoz.-Sajnálom, de itt kell hagynunk.
-Én nem megyek Szutyi nélkül.
-Ne is gyere!-lehetett hallani tompán Gergő hangját a szellőző egy távolabbi pontjából.
-Na, ez nem volt szép. -mondta Áron.
-Ne érts félre. A szellőzőt elnézve, ez visszavezet a számítógéphez, a könyvtár részlegre. Biztos a nagy lezárt kapu a kijárat. Menjetek vissza Szutyival és maradjatok ott, amíg mi kinyitjuk a kaput.-mondta el Gergő az elképzelését.
-Jólvan legyen, de ha kiderül, hogy nem a kijárat, szépen visszajössz hozzám és Szutyihoz és kivezetsz minket.-mondta Áron, majd kimászott a járatból és Szutyival hátat fordított nekünk és egy enyhe búcsúval indultak neki a labirintusnak újra. -Sok szerencsét!-hallottam őt, ahogy másztam be én is a nyíláson.