Túloldal [1/3]

7. A maszk alatt

Zúgott a fülem a kövek pattogásának zajától és köhögtem, ahogy a porral keveredett oxigén végigment a légcsövemen. Fájt a karom, és éreztem, hogy valami folyik. Valami meleg végig a karomon csíkban. Kinyitottam a szemem. Nagy nehezen felkeltem és láttam, hogy egy hatalmas vágás éktelenkedik a bal karomon. Vörös vérem szinte csillogott a földön a poros talaj mellett és mikor észbe kaptam, megkerestem a táskámat és lefertőtlenítettem a sebem. Áron felkel köhögve. Ránéztem arra helyre ahol, másodpercekkel ezelőtt még ott álltunk. Vajon a többiek jól vannak? Nem láttam őket. Valószínűleg a fal túloldalán voltak. Túloldal, bárki is találta ki ezt a helyet, ha én lettem volna az tuti a Túloldal nevet adtam volna neki, a backrooms kissé hülyén hangzik.
-Ez mi a..-köhögte el magát újra Áron-...rák volt?!
-Beomlott a barlang-mondtam azon a tipikus, higgadt férfi pedagógus hangon.
-Te hogy vagy ennyire higgadt!?-akadt ki Áron-Most szakadt a fejünkre majdnem a mennyezet, hacsak te csodagyerek nem létezel!
-Csak tán nem félsz...nagyfiú? -mosolyodtam el elmebeteg módjára, Áron hátán a hideg futott végig, szerintem átment az üzenet. -Nos, hol van a walkie-talkie-m?-tettem fel a költői kérdést a leterrorizált Áronnak majd előszedtem a kütyüt. Elkezdtem vele babrálni, próbáltam rádió jelet fogni.
-Mégis mi a szentséges Szűz Máriát csinálsz Gergő?
-Sarah-nál maradt a walkie-talkie-d, mert nem vetted vissza tőle, így ha nem temette be magával a kőzuhatag Sarah-t vagy a walkie-talkie-t akkor annak segítségével tudunk velük beszélni-magyaráztam Áronnak még mindig a lehető leghiggattabb hangomon.
-Még mindig nem értem, hogy vagy ennyire higgadt, de tetszik az ötlet!-bólintott.
-Halló?-szóltam bele-Halló?!-szóltam bele a készülékbe ismét majd mikor nem érkezett válasz akkor megráztam a walkie-talkie-t-Halló, vétel!?
-Gergő? Jól vagytok? Vétel!-hallottam szakadozva Sarah hangját, majd elköhögte magát.
-Mi jól vagyunk! Az a kérdés, hogy ti megvagytok-e? Vétel!-kérdeztem Sarah-t. A válasz rögtön érkezett.
-Mi jól vagyunk Tomival! Vétel!-szakadozott a hangja, de amint a mondat végére ért, Áron kikapta a kezemből a walkie-talkie-t.
-Szutyi jól van?!-aggódva kérdezte.
-Nem hiszem el Pataki, hogy még mindig ekkora seggfej vagy, mikor majdnem meghaltál az előbb, de te a háziállatkád miatt aggódsz! Igen, jól van! És vigyázni fogok rá, mert van bennem annyi emberi érzet, hogy nem zabáltatom fel őt a szörnyekkel, vagy használom élő pajzsnak! Vétel! -kiabált Sarah. Visszavettem a walkie-talkie-t.
-Most ne ezen vitatkozzunk, próbáljatok meg egy kijáratot keresni! Rendben? Vétel!-nyugtattam.
-Rendben! Vétel vége!-mondta enyhe szájhúzással.
-Vétel vége!-szóltam bele utoljára.

*Tomi szemszöge*
Sarah tört-zúzott. Nem tudtam megállítani, mivel féltem, hogy valamit hozzám vág. Levette Szutyi hátáról a bőröndöt, aki szintén el volt szontyolódva, amiatt mert nem lehet Áronnal egy közegben. Na de vissza a bőröndre, Sarah kinyitotta azt a Pandóra szelencéjét és előhúzott belőle egy pár dobverőt.
-Mihez kezdessz azzal?-tűnődtem hangosan. Sarah némasági fogadalommal kezelve engem nem szólt hozzám egyáltalán. Leült a sarokba és egy éles követ vett a kezébe. Csiszolni kezdte a dobverőket, mintha fegyvert akarna belőlük csinálni- De most kajak mihez kezdessz azokkal?-firtattam tovább. Sarah felugrott az egyik, már kissé élesnek látszó dobverővel és rám fogta.
-A véreddel terítem be ezt a kibaszott botot!-ugrott nekem. Szutyi magát szinte összeszarva húzódott el a veszélyes nőszemély közeléből annak ellenére, hogy nem az ő torkához volt egy dobverő odaszegezve. Én feltartott kézzel néztem rá Sarah-ra és próbáltam nem összecsinálni magam. Félelmetes a tudat, hogy Sarah -akiről tudom, hogy eléggé elborult gondolatai vannak- az élessége miatt már fegyvernek nevezhető tárgyat szegez a torkomhoz.
-Bármit is csinálsz!-tartottam fel a kezemet- Az arcomat kíméld meg!-mondtam de egyből vissza is szívtam, mert Sarah még közelebb nyomta a dobverőt.
-Te meg Áron nem különböztök semmiben!-morgott rám Sarah.
-Gyakorlatilag de! Mert ameddig én megpróbáltalak megérteni téged, addig Áron fütyült rád!-ezen a ponton Sarah elvette szép lassan a dobverőt a torkomtól.
-Engem megérteni? Nem tudom te mit értessz megértés alatt, mert amit te tettél az minden volt csak nem megértés. Tán nem láttál még introvertált személyt?! - mordult rám megint Sarah.
-Első látásra csak furcsának tűntél. Láttam, hogy néha az órákon valami noteszbe irogattál, és ez nekem elég gyanús volt ahhoz, hogy az egyik szünetben belenézzek.
-Szóval te beleolvastál a naplómba. - Szakított félbe -Még Gergőben sem bíztam annyira, hogy megmutassam neki! Hogy rohadnál meg! - Kezdett megint kiborulni.
-A múltat már nem lehet megváltoztatni, sajnálom...- Közöltem, majd folytattam az előbb megkezdett történetemet Sarah naplójával kapcsolatban. - Amint mondtam, beleolvastam és eléggé megijesztett a sok beteges gondolat amit te abban megfogalmaztál. Nem gondoltam volna, hogy problémákkal küzdenél, csak azt, hogy egy pszichopata vagy, ezért nem akartam azt se, hogy Gergővel vagy Áronnal jóban legyél, nem mintha az utóbbi nagyon szerette volna.
-Probléma nélküli pszichopata? Ilyen gondolatok is csak a te fejedben születnek, kedves Gonzora Tamás. Szerinted ezzel az ember születik? - Tette fel a kérdést Sarah, amire a válasz mostanra kiderült, hogy nem.
-Csak nyolcadikos voltam és nem volt ilyen emberrel tapasztalatom, oké? Nem tudhattam mindent. - mondtam, majd újra belekezdtem a múlt felidézésébe. - Szóval, először Áronnal osztottam meg a kis noteszed létezését, aki egyből el is hitte, de Gergővel máshogy mentek a dolgok. Ő azt mondta, hogy csak akkor hiszi el, ha látja a két szemével, csak Áronnal nem nagyon mertük elvenni tőled, mert féltünk, hogy még ki is nyírnál minket...
-Ó de még, hogy! Fejeteket tartottam volna a polcomon mint dísz! Mondjuk most se tennék másképp, csak annyi a szerencséd, hogy nem én foglak megölni, hanem max megetetlek más szörnyekkel, hogy saját magamat mentsem! Tudok én is akkora szemét lenni, mint Pataki! És te meg a kis talpnyaló követője, imádtad mint valami isten, és hallgattál rá, hogy el kéne hagynotok a társaságot, EZZEL ENGEM SÉRTETTETEK MEG, de ez még olyan, hogy hagyján! TUDNÁTOK, HOGY GERGŐ MIT GONDOLT! TUDNÁTOK, HOGY MENNYI IDEIG HIBÁZTATTA MAGÁT!-emelte fel a hangját én pedig sírni kezdtem-Most pedig folytasd a te szemszögedből a történetet, mielőtt a két kezemmel szedlek szét!-utasított, majd újra rám fogta a dobverőt.
-Ezután volt az, hogy mi Áronnal kezdtünk eltávolodni ettől a csoporttól. De engem még nem hagyott nyugodni a tudat, hogy te egy ilyen személy vagy. Most, hogy ezt megosztottam veled, szerintem ez a legjobb alkalom, hogy megoszd azt ami veled történt, ami miatt ezek a tudatok előjöttek. -firtattam és próbáltam őt megtörni. Mi lehet a legrosszabb ami ebből kisülhet? Max kibelez, már ugy voltam vele, hogy magasról tojok rá.
-Nem látok sok reményt, hogy innét valaha is kijutunk, így feltétlen bizalommal fordulok feléd, és elmondom, mivel már úgysincs mit vesztenem, max te nyersz valamit- mondta Sarah, majd leengedte a dobverőt és leült. Én sem tehettem mást, helyet foglaltam tőle tisztes távolságra.
- Trauma..
-Micsoda?-néztem rá. Értettem a trauma szó jelentését, csak azt nem értettem, mire mondta.
-Trauma-ismételte- Trauma miatt voltak ilyen elborult gondolataim. A családom, valahogy nem is volt család. A szüleim elváltak és nem sokkal rá apám meghalt. A testvérem számára soha nem voltam egy példakép, hiába akartam úgy viselkedni, soha nem sikerült. Anyám számára egy szégyen voltam. Pánikbetegségem is volt elég sokáig, szorongással és depresszióval megtoldva. Öngyilkos akartam lenni jónéhány alkalommal -mondta, majd szépen lassan lenyugodott. Végre vettem a bátorságot és rákérdeztem.
-Mikor olvasgattam a noteszt...ez az idézet megragadt a fejemben, "...bárhova megyek, a helyemet nem találom sehol. Inkább a zenébe fojtom a bánatom, mintha mást tehetnék ha senkit nem érdekel, hogy mi van velem." Ez alatt mit értettél?
-Miután eltávolodtatok ti ketten Áronnal, én elkezdtem új embereket megismerni, de a legtöbb társaságban csak a 3.-ik kerék voltam. És ugyanez volt, mielőtt megismertelek volna titeket. A "zenébe fojtom a bánatom" szokásom a mai napig megvan. Nem merek elmenni pszichológushoz, félek, hogy elmegyógyintézetbe zárnak, mert kinézem a magam elborult gondolataiból, hogy ez lesz-mondta mélyen. Én meg csak a fejemet ráztam.
-Ha ez megnyugtat- beszéltem, ezúttal egy kicsit bátrabban- én melletted vagyok!
-Eddig nem úgy adódott át az egész számomra-nézett rám Sarah szúró szemmel.
-Mostantól veled!-javítottam ki magamat.
-Így már jobban hangzik!-mosolyodott el Sarah. A kezét nyújtotta felém, békét ajánlott, a szemébe néztem, majd kezet ráztam vele. Éreztem ahogy oldódik a feszültség kettőnk között, de vajon mi lehet a fal túloldalán?