Túloldal [1/3]

8. Célegyenesben

-A mai testnevelés órán gyors futásra fognak jegyet kapni! 30 másodperc áll majd rendelkezésre, hogy lefussák a 150 méteres távot. Ha a megadott idő alatt nem érnek be a célba, karó!-ordított a tesi tanár az osztályra. Én meg a sprintelés valahogy nem voltunk nagy barátok! Szóval tudod mikor! Áron öntötte belém a lelket, bár próbálkozott, nem igazán hatott rám. Inkább csak féltem. Ültünk a torna terem lelátóján mi ketten. Napló sorrend szerint mentünk. Egyre közeledett a halál órája -Pataki maga jön! Lássuk mit remekel!-mondta a tanár szarkasztikusan. Tökéletesen teljesített - Alábecsültem magát! Ötös!-küldte a helyére Áront -Szatmáry! Jöjjön!
Ou a francba! Gondoltam magamban. Beálltam a starthoz, lentről kellett indulnom. Amint a tanár megfújta a sípját én elrajtoltam. Futottam, mint aki az életéért menekül. Még szinte a lábam se érte a földet. Körülbelül a 100. méternél kezdtem kifulladni.
-MÉG 10 MÁSODPERC!-kiabálta a tanár. Én még egy erőfeszítést vettem magamon. Még körülbelül 20 méter volt hátra, amikor a tanár elkezdett 3-tól visszaszámolni- HÁROM!-futottam tovább, már csak 15 méter- KETTŐ!-már csak 8- EGY!- ekkor éles sípszó csendült fel és Blága tesi tanár elordította magát- KARÓ! LEÜLHET!-én ekkor megijedtem és elestem.  Az egész osztály nevetett azon, ahogyan filmbe illő módon vágódtam el. Áron odajött hozzám és felsegített.
-Haver! Jól vagy?-nézett rám aggódva.
-Igen..-szipogtam-Jól vagyok..-mondtam elszontyolódva.
-Figyu! Egy karó még belefér!-próbált pozitívan hozzáállni a dolgokhoz.
-De ekkora büdös nagy karót még életemben nem kaptam, ráadásul tesiből! Anyám megöl, már az is úgy elő van írva mint a Bibliában!
-Jogos, de legalább matekból kaptál egy ötöst! Ott meg én egyest, ha ez vígasztal!-bátorított.
-Jó barát vagy!-mondtam, ahogy újra visszaültünk a lelátóra. Áron előhúzott a mély, és szinte mindig végtelennek tűnő zsebéből egy üveg kólát.
-Kérsz?-kínált.
-Ahaaa! Hogy a viharba ne?-vámoltam meg a kólájának a felét. Valahogy ez volt a tetőpontja az Áronnal való kapcsolatomnak. Attól a naptól kezdve szinte minden más volt.
A portálon túl egy tipikus hófehér kórház várt minket.
-Ez pont kapóra jön!-mondta Sarah. Áron, mint aki nem ezen a világon van, kissé beszívott állapotban feküdt Szutyi hátán.
-Hihi...madárka!-mondta.
-Csak szerintem van bedrogozva?-nézett rám Tomi.
-Őszintén nem lepődnék meg ha be lenne megint...-a megint szót nem kellett volna hozzátennem, mert ez Tominak elárulta, hogy én tudok arról, hogy Áron füvezett.
-Megint? Várjál, te tudsz erről?-kérdően kapta oda a fejét Tomi.
-Többről tudok, mint amiről tudnom kéne....-válaszoltam mélyen.
-De mesélj már, mi történt vele? Mert még mindig nem mondtál semmit, hogy Sarah miért úszik vérben és Áron miért van félig a túlvilágon?
-Dióhéjban az történt, miután beomlott a barlang, Áronnal összevesztem és verekedtünk is, persze én nem akartam megütni, de provokált. Utána elindultam titeket megkeresni. Áron jött a hátam mögött, majd eltűnt. Mire újra megtaláltam, furán viselkedett. Miközben mentem vele, rám támadt. Ha Sarah nincs ott, az Áronnak álcázott szörnyeteg megöl. Sarah ezért véres, mert megölte...és mikor Áront megtaláltuk, kissé szar állapotban volt...-fejeztem be.
-Mázlisták! Míg ti rohadt menő módon kalandoztok, addig nekem egy korona ragadt a tökfejemhez!-akadékoskodott.
-Hidd el nekem, nem akartál volna a helyemben lenni..
Sarah csak jött mellettünk a bőröndjét húzva, nem szólt semmit. Az arcára volt írva, hogy bánta, hogy kiengedte a szörnyeteget, ami benne létezik, annak dacára, hogy előttem tette, aki tud róla szinte mindent. És ahogy harcolt...szerintem menő volt. Bárki bármit gondol én makacsul fogom a végsőkig állítani, hogy menő volt amit csinált! Feszítsenek keresztre ha nem az! Benyitottunk az egyik kórházi szobába.
-Tökéletes! -mondta Sarah-  Rakjátok fel Áront az ágyra! Lássam jobban, hogy mi van vele!-utasított minket. Felraktuk Áront az ágyra Tomival.
-Ti is látjátok a hangokat?-kérdezte Áron.
-Én inkább hallom a színeket!-tetőzte az egészet Tomi nevetve.
-Én meg szagolom az ízeket!-nevettem velük együtt.
-Nagyon viccesek vagytok!-vigyorgott végül Sarah is. Szutyi ki volt merülve. Azért Áront cipelni nem volt kis feladat. A kórházi ágy mellé kuporodva aludt. Sarah pedig munkához látott.
-Szerintem Áron tényleg be van egy kicsit szívva. -mondtam- Nem kéne neki csinálni egy drog tesztet? Mivel tudod, ha rossz gyógyszert adsz neki, akkor akár ki is nyírhatod.
-Orvos vagyok! Látom ha valaki be van állva! És ő nincs, szóval nyugi! Inkább pihenj!-mondta, én megfogadtam a tanácsot és ledőltem egy másik kórházi ágyra, ami a szobában volt. Fél szemmel láttam, hogy Sarah infúziót köt be Áron jobb karjába. Elaludtam. Jól esett az alvás, ki voltam merülve. Álmomban újra a való világban voltam. Édesanyámat láttam, ahogyan könnyek között megölel és azt kérdezi, "hol voltál?". Sírva keltem fel. Ez a hely játszott az eszemmel megint. Ránéztem az elvágott karomra. Ki volt cserélve a kötés, biztos Sarah volt.  Kerestem őt a tekintetemmel. Csak 3 kórházi ágy volt a szobában és az utolsót elfoglalta Tomi, ezért Sarah a földön feküdve aludt. Felkeltem és felemeltem őt a földről. Az ölembe tartva őt, odavittem az ágyhoz és lefektettem. Majd leütem Áron ágya mellé. Szutyi még mindig ott aludt, én pedig megsimogattam a ragacsos fejét. Vártam, számoltam a másodperceket. Éreztem, hogy milyen lassan telik az idő.