Jaj, csak a 2000-es éveket ne!

Egyezség

Nosztalgia a fejben, aggodalom a gyomorban keltem már harmadik alkalommal ugyanúgy. A penész szoba szaga visszahoz régi emlékek de nem engedi meg magának puha érzések. Az első lakásához fűzi sok szép emlékek, kártyaparti a fiúkkal, megismerni Lucia. De emlékszik épp elég pontosan pénze helyzete hogy él napról napra, nem teheti meg pozíciója elveszítése. Kiszakad belőle sóhaj masszírozza meg halántékát. Homlok forró és lüktetés. Nem tud mit csinálni.

Bárcsak Lucia lenne itt! Egyetlen hűséges támaszték tud segíteni.

De nem ismer még 1969-ben. Fenébe! Apollo-11 ez év szállt Holdon. Volt Woodstock. Lucia tizenhat éves. Ő húsz alig, él penészes lakás Rómában, minden van egy nadrág két ing és állás a gyárban ahol elkésik. Ahol nem tudja mit kell csinálni. Pénzt persze. De mozdulatok, beosztás, pozíció honnan tudja húsz év múlva? De nem tud mást tenni. Nem tudja tehet mást.

Nincs idő töpreng. Vesz nagy levegő, ütés ki. Felkel régi dobás matrac földre hogy húz magát mosogató.

Kiki háromszor is elolvasta a mondatot, de úgy sem talált benne több értelmet. Sóhajtva kereste ki az Újra forró az ősz második fejezetéből az értelmetlen mondat olasz verzióját, hogy egy másik programot használva újra lefordítsa az ismeretlen szavakat benne. Mivel szinte minden oldalon akadtak ilyen bakik, idegtépően lassan haladt az olvasással. Kihagyni pedig egyetlen mondatot sem mert, attól tartva, hogy kulcsfontosságú információ felett siklik el. Időnként megfordult a fejében, hogy talán hagynia kéne a 2008-ban még rendkívül kezdetleges, nevetségesen pontatlan Google Fordítót, és meg kellene próbálnia anélkül értelmezni a szöveget, azonban az olasztudása messze nem bizonyult elégnek ehhez.

„Felkelt a földre dobott matracról, és a csaphoz vonszolta magát" - rakta össze a mondatot végül nagy nehezen. A szeme úgy szúrt, ahogy eddig csak vizsgaidőszakban tapasztalta, mégsem volt képes kikapcsolni a gépét és elmenni aludni, pedig a fél egyet mutató falióra szerint is ideje lett volna ágyba bújnia már. Kiki azonban nem törődött sem a fájdalmával, sem az idővel. Még a fordító által darabossá és teljesen érzelemmentessé tett szövegen is átsejleni vélt valamit, amit ő maga sem tudott pontosan megnevezni. Sorsközösséget? Valami titkot, amit csak ő és az író érthettek? Úgy érezte, mintha minden egyes kínkeservesen lefordított bekezdéssel közelebb kerülne valamiféle kulcshoz, megoldáshoz, magyarázathoz, és ez olyan lendületet adott neki, amihez hasonlót még nem tapasztalt magán.

Ha a szakdogámra is így tudtam volna fókuszálni... - futott át az agyán, mielőtt visszatért volna a szöveghez.

Nem akar tükörbe néz ahol láthat saját fiatal vonzó arc. Tudja, érzi, megint bajt hoz rá de hang fejében horkan meg kell tenni. Mint gyerek néz első horror, ujjai között lát kép elsőre. Érzi ugyanolyan pánik mászik gyomra, dübörgő szíve és végtag. Forró zsibbad fut rajta, a keze, lába, arca mint láz. És meglát tükörben ijesztőbb mint arc: keze, mint festmény templomban Isten keze áldás, mint nyáré legtisztább napfény, ragyog.

Kiki szíve majd' kiugrott a mellkasából. Újra elolvasta a mondatot. És még egyszer. A képernyőn megmásíthatatlanul álltak a szavak az időben visszaugró olasz férfiról, akinek az időutazás után ragyogni kezdett a keze. Erre már Ádám sem mondhatta, hogy megerősítési torzítás. Izgatottan rugta el magát az íróasztalától, és sétált néhány kört a szobájában, hogy lenyugodjon. Legszívesebben azonnal felhívta volna Ádámot, hogy megossza vele, mit talált, de nem akarta az éjszaka közepén felverni a fiút, aki már így is jóval többet megtett érte, mint ami elvárható. Azonban magában tartani sem bírta a frissen megszerzett információt. Rótt még néhány kört a szobájában, aztán visszahuppant a gépe elé és megnyitotta az e-mail fiókját. Amikor azonban az üzenet megfogalmazására került a sor, tehetetlenül álltak meg a kezei a billentyűzet felett.