Jaj, csak a 2000-es éveket ne!

Keringő/2

– Hova mész? Szerintem mindjárt kezdődik.

Kiki Dóri hangjára eszmélt fel. Nem emlékezett rá, hogy kiadta a parancsot a testének: úgy tűnt, a lábai önmaguktól mozdultak, és indultak meg a lelátó tetején található kijárathoz vezető lépcső felé.

– Én... – kezdte Kiki. A folytatás azonban nem akart jönni, hiszen ő maga sem tudta, hova indult pontosan. – Igazad van, azt hiszem, még kibírom – mondta végül, majd visszarogyott a helyére. Úgy tűnt, Dóri elhitte, hogy mosdóba indult, mert további kérdések nélkül visszafordította a pillantását a tánctér felé. Kiki követte a példáját.

A 2008-ban töltött hetek, hónapok alatt hozzászokott ahhoz a furcsa, gyomortáji bizsergéshez, amely azt jelezte, hogy „valami nincs rendben". Ez az érzés a többszörösére erősödött, ahogy a pillantását kapkodta Angi és Ádám között. Aztán megszólaltak a keringőt aláfestő zene első hangjai, amelyre először a lányok mozdultak meg, Kiki pedig fellélegzett, hogy végre történik valami, ami eltereli a figyelmét a kellemetlen bizsergésről.

A hatalmas, fehér szoknyák úgy libbentek előre-hátra, mintha a viselőik nem is a földön járnának, hanem felette lebegnének néhány centivel. Kiki eltűnődve figyelte, ahogy Patrik beforgatta maga elé Angit.

Vajon ő, Kiki is ennyire kecsesnek és légiesnek tűnt-e a saját szalagavatóján?

Ő csak arra emlékezett, hogy túl kicsinek találta a színpadot, és a szoknyája állandóan nekisúrlódott a többi lányénak, és hogy a párjának, Atinak még nála is kevesebb ritmusérzéke volt, ezért Kiki kénytelen volt magához ragadnia vezető szerepet.

Az a lelátóról is könnyen megfigyelhető volt, hogy Patriknak nem voltak ilyen problémái. Határozott kezekkel vezette, szinte rángatta Angit, és az emelésnél mintha kifejezetten azon igyekezett volna, hogy az összes lány közül az ő párja kerüljön a legmagasabbra, és nem számított, hogy emiatt Angi egy ütemmel később került vissza a földre, és kis híján nem ért oda a helyére az emelést követő térforma-váltás után. Kiki elhúzta a száját.

Ádám bezzeg...

Öntudatlanul is (leendő) sógorát kezdte keresni a tekintetével a színpadon kavargó párok között. A párja, Liza ruhájának rózsaszín masniját sikerült először kiszúrnia. A lányból hiányzott Angi ünnepélyes kecsessége. Pink színűre rúzsozott ajkai mintha a dalszöveg szavait formálták volna, és úgy tűnt, annyira magával ragadta a tánc, hogy egy párcserés résznél rossz irányba indult meg, és csak Ádám lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem ütközött neki egy másik fehér ruhás lánynak. Kiki tudta, hogy nevetnie kellene a fél szemmel elcsípett kis jeleneten, ehelyett azonban csak valami furcsa szúrást érzett a mellkasa táján. Nem tudta megmondani, hogy azért-e, mert Liza jobban hasonlított arra az Angira, aki ő ismert a saját idejéből, mint a nővérének 2008-beli önmaga, vagy talán azért, mert nem esett jól Ádámot más lány mellett látni.

Mármint más mellett, mint Angi – tette hozzá gondolatban, miközben szinte kényszerítette magát, hogy elszakítsa a pillantását Ádám és Liza párosáról, és megkeresse Angit és Patrikot.

A tánc végére a nővére valamelyest felengedett, és a végpóznál felszabadultan nevetett rá Patrikra, miután a fiú egy színpadias mozdulattal hátradöntötte és megcsókolta őt.

– Vége? – kérdezte Melcsi túlharsogva az erősítőkből szóló zenét. A tartásából úgy tűnt, mintha alig bírná türtőztetni magát, és ha rajta múlna, már szaladna is lefelé a tánctérre, hátha Hámori felkéri.

– Múltkor még volt egy meghajlás a tánc után – felelte Dóri. – Akkor minden pár külön előre parádézott és meghajolt. Remélem, most nem húzzák olyan rohadt hosszúra. Tavaly azt hittem, hogy kihullik az összes hajam, mire végeztek.