Jaj, csak a 2000-es éveket ne!

Macifröccs

Kiki még élénken emlékezett, hogy járták két évvel ezelőtt (vagy nyolc év múlva?) szinte pontosan ugyanígy a szalonokat, hogy megtalálják Angi számára a tökéletes menyasszonyi ruhát. Igaz, akkor kettesben voltak. Kiki most sem bánta volna, ha nincs velük más, de Patrik ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje őket, és ő állja a ruhabérlés költségeit. Kiki nagyon értékelte ugyan, hogy a saját 2008-ával ellentétben ebben a valóságban Angi adott annyira a véleményére, hogy őt is elhívja, de nem igazán értette, miért van rá szükség, hiszen a nővérének tudnia kellett, hogy mennyire különbözik az ízlésük. Ráadásul időnként igazán felesleges harmadiknak érezte magát. Főleg mikor Angi és Patik hagyták, hogy a Körút tömege hátra sodorja őket, és mikor azt hitték, Kiki nem látja, gyors csókot váltottak, vagy egy-egy pillanatra megfogták egymás kezét.

Patrik látszólag persze arra is igyekezett odafigyelni, hogy Kiki se érezze teljesen kirekesztve magát, és megpróbálja megkedvelni őt, így ha úgy alakult, hogy éppen mindhárman elfértek egymás mellett, zavarbaejtően személyes kérdésekkel bombázta őt.

- És akkor te is orvos szeretnél lenni, mi? - próbálta meg Patrik túlkiabálni az Erzsébet körút forgalmát. Kiki örült, hogy nem kell azonnal válaszolnia, ugyanis épp szembejött velük egy túristacsoport, ami elsodorta őket egymás mellől.

- Apáék örülnének neki - felelte, mikor Patrik visszazárkózott mellé. Büszke volt magára, amiért sikerült úgy kitérnie a konkrét válasz elől, hogy hazudnia sem kellett. A fiú következő mondata azonban szinte rögtön le is lombozta.

- Kincső! - kezdte, majd szemforgatva kivárta, hogy elzúgjon mellettük egy mentőautó. - Én nem ezt kérdeztem. - A hangja olyan komoly volt, mintha tényleg a kegyetlen vallatás lenne a célja. Ezt a hatást többé-kevésbé sikeresen ellensúlyozta egy fejhangú nevetéssel. Kiki úgy érezte, mintha a srác egyszerre próbálna haverkodni, és úgy tenni, mintha egy jótékonykodó terapeuta lenne. El tudta képzelni, hogy a tizenhét éves, mélyen belül rettenetesen önbizalomhiányos, magát épp kereső Anginak pont erre volt szüksége, neki azonban inkább érződött irritálónak, mintsem imponálónak. - Arra vagyok kíváncsi, hogy te mi akarsz lenni.

- Gazdag - vágta rá Kiki. Csakazértsem akart olyan választ adni, amellyel Patrik elégedett lehetett volna. - Szabad, sikeres... külföldi - tette hozzá némi gondolkodás után. Azt remélte, Patrik ebből majd megérti, hogy semmi kedve a faggatáshoz. Nem járt sikerrel. A srác egy fejhangú nevetéssel díjazta a válaszát.

- Bírlak, Kincső. Jófej vagy. Ilyet nem szoktam ám akárkinek ajánlani, de ha kell segítség bioszból vagy kémiából, szólj nyugodtan!

- Patrik mentősnek készül, úgyhogy ő is azokat a faktokat vette fel, amik neked is kelleni fognak - kapcsolódott be Angi a beszélgetésbe. Valószínűleg megérezte, hogy Kikinek nincsenek ínyére a személyes kérdések, és megpróbált felvezetni egy semlegesebb közös témát. - Őt is KáPé tanítja. A mázlistát - vigyorgott rá Patrikra. - Mi Baráth-tal szenvedünk már harmadik éve.

- Ó, KáPé! Bár nincs szükségem példaképekre, de ha muszáj lenne választani, szerintem őt mondanám. Mondju ő szerintem először utált engem. De most már biztos vagyok benne, hogy csak azért, mert túlságosan hasonlók vagyunk. Tudod, ez ilyen „két dudás egy csárdában"-dolog. De azóta visszavettem kicsit. Hagyom, hogy ő legyen az alfa. Nekem elég tisztában lenni a saját értékeimmel, nem érzem, hogy bizonygatnom kéne őket bárkinek.

Kikinek komoly erőfeszítésre volt szüksége, hogy ne nevesse el magát vagy vágjon Patrik arcába valami igazán sértőt. Még hogy ő meg KáPé két dudás egy csárdában?! Szerencsére mielőtt bármit mondhatott volna, elértek a következő szalonhoz, amit Angi kinézett.