Coincidence (Chishiya x reader)

elmúlt

Amint belépünk a bevásárlóközpontba, hallom, hogy Chota a nevünket kiabálja, a hangjában látszik a megkönnyebbülés:

"Annyira örülök! Már aggódtam, mert ma reggel nem jöttetek vissza". -Ölelésbe zár minket, mosolyogni kezdek, jó érzés, hogy végre biztonságban vagyunk.

A csonttörő ölelés nem tart tovább egy másodpercnél, mire meghallom.
Karube felnyög a fájdalomtól:

"Ez fáj!"

"Nagyon fáj?"- Chota aggódva kérdezi.

"Jól vagyok." -Karube hazudik.

"Nem, nem vagy, hadd nézzem meg" - mondom neki, és segítek neki.

Oda megyünk a kanapéhoz, ami a sarokban állt a szállásunkon. Leteszem őt, végre enyhítve a vállamban érzett fájdalmat, ami még mindig vérrel teli volt. Bosszúsan felnyögök.
Chota jön mögém:

"Te is megsérültél?".

"Hamarosan meggyógyul" - mondom Chotának őszintén.

Elkezdem tisztogatni Karube sebét, ő pedig elővesz egy adóvevő-t, a zsebéből.

"Mi az", kérdezem tőle.

"Egy adóvevő, az egyik fegyverestől vettem el" - mondja, miközben Arisura néz mögöttem

"Hallottam, hogy valaki egy partról beszélt". -Mondja komolyan.

"Valaki rádiózott?" Kérdezi Chota.

"Igen"

Befejeztem a seb bekötését, és ő hálásan azt mondta:

"Köszönöm."-Bólintok neki, és máris leülök Shibuki mellé, hogy megtisztítsam a saját sebemet.

"Ha elmegyünk arra a helyre, amit úgy hívnak, hogy A part, talán felfedezhetünk valamit" - magyarázza Karube.

"Például, hogy hova mentek azok az emberek, akik eltűntek?" -Shibuki kérdezi.

"Lehet, hogy van ott egy evakuációs menedékhely? Talán mindenki más ott van."- Karube kérdezősködik.

"Mondta az illető, hogy hol van a part?" -Kérdezem kíváncsian, és mindenki elfordítja a fejét, hogy Karube-ra nézzen válaszért. Karube megrázza a fejét.

"A hozzánk legközelebbi strandok Shonanban, Izu-ban és Ito-ban vannak?" -Kérdezi Arisu.

"Azok olyan messze vannak." -Chota szomorúan állapítja meg.

"Eljuthatunk oda. Csak idő kérdése." -Karube körbetekint mindannyiunkon.

"Mit kellene tennünk? Megpróbáljunk odamenni?"- Kérdezi Arisu, mindenki a válaszra várva.

"Mindenesetre egyelőre nincs más választásunk, mint bízni abban a hangban." -Karube leteszi az adóvevőt.

"Chota nem fog tudni eljönni a lábsérülésével" - emlékeztetett minket Shibuki.

"Egyetértek, még ha tudnánk is, hol van a part, ötünkből hárman megsérültek. Valószínűleg nem jutnánk messzire" - magyarázom.

"Igazatok van" - mondja Arisu, mi pedig mindannyian legyőzötten nézünk lefelé.

"Mindkettőnknek, a vízumunk ma lejár" - utal rá Shibuki Chotára, a hangulat körülöttünk egyre savanyúbbá válik.

Visszanézek Chotára és Shibukira, mindkettőjük arcát kétségbeesés tölti el.

"Elmegyünk játszani, és meghosszabbítjuk a vízumnapjaitokat. Aztán holnap keressük meg partot." -Mondja Karube magabiztosan. Karube
Mindenkire rápillant, hogy lássa, egyetértenek-e vele.

" Elmegyünk a tengerpartra." -Karubes kijelenti:

"Mindegy, hogy mi lesz".-Ránézek, és elszánt arckifejezéssel mondja:

"Megteszem, bármi áron, még lesz reményünk" - teszi hozzá.

A nap hátralévő részét a bevásárlóközpontban sétálva töltöttem. Bármelyik üzletbe bementem, ami érdekelt. Megállok egy háztartási gépbolt előtt, és meglátom Karubét, amint a pláza kijárata felé tart. Gondolom, a régi munkahelyére megy. Gondolataim anyámra és a mostani életem előtti életemre terelődnek, és azon tűnődöm, vajon jól van-e. Remélem, bárki is vigyáz rá, jól végzi a munkáját. Ha tényleg evakuálás lenne, kétlem, hogy a kórházban hagynák a betegeket, és erősen kétlem, hogy aggódnának a fizetés miatt. Próbálom meggyőzni magam, hogy ez történt, ha nem így van... Nem akarok belegondolni, hogy mi lenne ha anyámmal ez történne.Karube odajön hozzám, és kizökkent a gondolataimból:

"Ma este itt kellene maradnod, amíg segítünk Shibukinak és Chotának megújítani a vízumukat!".
Zavartan nézek rá:

"Miért?"

"Azt akarom, hogy gyűjtsd össze az ellátmányt, hogy legyen elég az útra. a tengerpartra."

"De..." -Lenézek a sérülésére.

"Nem lesz semmi baj" - mondja, és a vállamra teszi a kezét. Bólintok neki, mondván, hogy egyetértek, bevallom, ma este inkább nem csatlakoznék újra egy játékhoz, túlságosan fáj, és jól jönne a pihenés. Elindul, majd gyorsan visszafordul:

"Ó! És itt van". -mondja, és egy kis kést nyújt a zsebéből,

"Csak a biztonság kedvéért!"

Rámosolygok. De mielőtt elfordulna tőlem, adok neki egy gyors, szűkszavú pillantást.

"Vigyázz magadra, Karube!"-Testvériesen megveregeti a fejem, mielőtt otthagyna a bevásárlóközpont közepén állva. Új küldetésem van a készletek begyűjtésére, ezért tovább nézelődöm a plázában, kezemben egy hatalmas táskával, amibe a cuccokat pakolom.

Mikor már épp kezd besötétedni odakint, elindulok vissza az ideiglenes otthonunk felé, hogy megnézzek mindenkit, mielőtt elmennek. Látom, hogy Arisu, Chota és Shibuki épp indulni készül, és leteszem a táskát.

"Vigyázzatok magatokra srácok" - mondom, és mindannyian rám néznek, nyugtázva a jelenlétemet.

Arisu felém sétál, őt követi Chota és Shibuki. Egy rövid pillanatig mindannyian csendben állunk, amíg Arisut és Chotát őszintén megölelem. Shibuki felé fordulok, és mosolygok rá:

"Vigyázz rájuk, jó?". -Mondom játékosan. Elmosolyodik:

"Úgy lesz." -Otthagynak, hogy elmenjenek a játékukhoz, az aggodalmam ébren tart, és várom, hogy hazaérjenek. Közben szerzek egy másik táskát, és további készletek után kutatok, megteszem, amit Karube kért tőlem. Valamikor éjfél után, amit feltételezhetek, elaludtam, a kimerültségem eluralkodott rajtam. Imádkozom, hogy mire felébredek, a barátaim mind itt lesznek a megújított vízumukkal, és boldog nevetésükkel ébresztenek fel. Ugyanazokkal, amelyeket akkoriban hallottam, amikor mindannyian elszöktünk valahová, és elfelejtettük a körülöttünk lévő problémákat.

Felébredtem, a nap ragyogóan sütött az arcomra, kinyitottam a szemem, de nem láttam senkit. A mellkasom összeszorult, ahogy a szorongásom egyre nőtt.

"Karube?" -Kiáltottam. Semmi.

"Chota!?" -Semmi.

"Arisu!?" -Semmi. Kisétálok a szobából.

"Hé! Hol vagytok srácok?" -Kiabáltam be a plázába, remélve, hogy csak elmentek egy másik boltba dolgokat keresni. De semmi.

Végigdörzsölöm a kezem az arcomon, remélve, hogy még mindig álmodom. A vállamban érzett éles fájdalom rádöbbentett, hogy ébren vagyok, és ők nincsenek itt. Gyorsan visszarohantam a szobába, megnéztem, hogy ott vannak-e még a készletek, talán nélkülem mentek el. Nem mintha ettől jobb lenne a helyzet, de legalább nem haltak meg.

A zsákok még mindig ott voltak.
_________________________________________

883 words