Coincidence (Chishiya x reader)

Furcsa

Y/n pov

Az ébresztőmre ébredtem, ami miatt fel kellett kelnem és kikelnem az ágyból hogy munkába menjek. De erőm, vágyam volt, hogy kikapcsoljam, és visszaaludjak, de a gondolat, hogy a főnököm már így is utál, és ha kések ki is rúghat, de ennek ellenére fel kelek és elmegyek munkába.

Ápolónőként dolgozom. Nem mintha nem szeretném a munkámat, de a fő ok, amiért csinálom, az anyám miatt van. Haldoklik, és úgy tűnik, szinte mindenki kész lemondani róla, kivéve én, aki az idő nagy részében vigyázok rá néhány közeli kolléganőmmel együtt. Az apám nincs képben és őszintén szólva jobban tetszik, hogy soha nem törődött velem vagy az anyukámmal, így én törődhetek vele.

A főnök valószínűleg a napom legrosszabb része, mert úgy tűnik, hogy célul tűzte ki, hogy pokollá tegye az életem. Állandóan emlékeztet, hogy bármikor kirúghat, és anyám betegségét a fejem fölött tartja, hogy úgy tűnjön, hogy tartozom neki valamivel. Ez soha nem megy neki, bár tudom, hogy még ha ki is rúg, a többi kollégám átnézne rajtam. De még mindíg félek attól, hogy ha nem tudok fizetni azért, hogy gondoskodjanak róla, senki sem segít, vagy ki tudjon húzni a bajból.

Lustán készülődöm, és mosolyogva indulok el a munkába, mert emlékszem az egyetlen okra, amiért valaha boldog vagyok.

A három legközelebbi barárom Arisu, Karube és Chota. Legjobb barátok vagyunk, amióta az eszemet tudom. Mindannyian nagyon diszfunkcionális életet élnek, ami úgy tűnik, hogy közelebb hoz minket.

Amint munkába érek, benézek, aztán megyek anyám szobájába. Rutin szerűen bejelentkezik a nap folyamán, miközben más kötelezettségeket is ellát. A főnököm egész idő alatt úgy néz rám, mint egy hullára.

Kijöttem anyám szobájából, és ma szerencsétlenül a főnököm rosszabb hangulatban  volt, mint általában. A szívem egy kicsit hevesebben vert, amikor észrevettem, hogy odasétál hozzám. Hosszú léptekkel, amíg közvetlenül előttem van.

"Hé főnök." - mondom amilyen szépen csak tudom, hogy egy kicsit megnyugodjon.

"Úgy hallottam, hogy nem csináltad meg a papírjaimat."- mondta nagyon mérgesen.

"Sajnálom, hogy nem vettem észre, hogy a munkád elvégzése benne van a fizetésemben." -mondtam egy kis szarkazmussal.

"Figyelném a szádat, tudod, mit tehetek." -köpött rám, mire rájöttem, mennyivel rondább lesz, ha mérges. Majd egy undorodó arcot mutatok ki..

"Nem nagyon szeretnéd, ha szegény anyádnak nem lenne többé gondozója, igaz?"-folytatta.

" igen, igen..... Elégszer megfenyegettél, hogy tudjam, nincs ilyen felhatalmazásod." -mondtam a
legfélelmetesebb hangomon, amit abban a pillanatban tudtam. De mielőtt rá jöttem volna, mekkora hülyes|get okoztam magamban, láttam őt gonosz vigyorral az arcán.

Odafordult egy őrhöz, aki vészhelyzet esetén a kórházban marad, és jelez neki.

Rájöttem, mekkora hibát követtem el abban a pillanatban, és csak a harag és a megbánás fut át rajtam.

"Kérem, kisérje ki y/l/n az épületből, ő már nem dolgozik itt."- mondta a főnököm, és nem tudtam tovább tartani a dűhömet, minden erőmet felhasználva beleütöttem az amúgy is görbe arcába. Örülök, hogy kapott egy ütést, mielőtt a biztonsági őr kivonszolt az épületböl.

Éreztem, hogy különféle érzelmek hatalmas hullámai halmozódnak fel, amelyek közül a legszembetűnőbb a bánat, nem tudtam, mit tegyek, és hogyan törődjek anyukámmal most, hogy nincs munkám.