Hmm.
Christian a nyakam harapdálja, én pedig lassan felébredek.
– Jó reggelt, kicsim – suttogja, és belekóstol a fülcimpámba. A szemem kinyílik,
de gyorsan be is csukom. Napfény árad a szobába, Christian keze pedig finoman
cirógatja a mellem, gyöngéden ingerel. Aztán lejjebb teszi, megmarkolja a csípőm,
mögém helyezkedik, és közelebb húz magához.
Kinyújtózkodom mellette. Élvezem az érintését, és érzem az erekcióját a
hátsómon. Ó, istenem, a Christian Grey féle ébresztés.
– Örülsz, hogy látsz? – motyogom álmosan, és biztatóan hozzádörgölöm magam.
Az államnál érzem, hogy vigyorog.
– Nagyon örülök, hogy látlak – feleli, s a keze a hasamon át lejjebb siklik a nemi
szervemre. Ujjai kalandoznak. – Határozott előnyei vannak annak, hogy melletted
ébredek, Miss Steele – csúfolódik, és finoman megfordít. Már a hátamon fekszem.
– Jól aludtál? – kérdezi, és ujjai folytatják az érzéki kínzást. Rám mosolyog azzal a
szédítő, tökéletes fogú, férfimodell mosolyával, amelytől eláll a lélegzetem.
A csípőm ringani kezd ujjai ritmusára. Szűzies csókot lehel az ajkamra, aztán
lejjebb siklik a nyakamra, s lassan halad, útközben csókol, harapdál, szopogat.
Felnyögök. Christian gyengéd, az érintése könnyű és mennyei. Ujja lejjebb kalandoz, és
lassan belém csúszik. Christian halkan, lenyűgözve felszisszen.
– Ó, Ana – mormogja áhítattal a torkomnál. – Te mindig készen állsz. – A keze
egy ütemben mozog csókjaival. Ajka kényelmesen halad át a kulcscsonton a mellemig.
Előbb az egyik, majd a másik bimbómat kínozza fogával, ajkával, de mennyire
gyengéden. A bimbóim válaszul megfeszülnek, megnyúlnak.
Felnyögök.
– Hmm – morogja halkan, és fejét fölemelve rám néz. Éget a tekintete. –
Kívánlak. – Az éjjeliszekrény felé nyúl, fölém fordul, hogy a könyöke tartja a súlyát, aztán
orrát az enyémhez dörzsöli. Lába szétfeszíti a lábam. Föltérdel, és feltépia
fóliacsomagot.
– Nem tudok szombatig várni – közli, és buján csillog a szeme.
– A bulid? – lihegem.
– Nem. Elegem van ezekből a kibaszott gumikból.
– Gumival baszott – kuncogok.
Rám mosolyog, és felgörgeti a gumit.
– Te kuncogsz, Miss Steele?
– Nem. – Sikertelenül próbálok komoly arcot vágni.
– Ez nem a kuncogás ideje. – A fejét csóválva korhol, a hangja halk, szigorú. És az
arca – szent tehén – jeges, ugyanakkor kitörésre kész vulkán.
A lélegzetem elakad.
– Azt hittem, szereted, amikor kuncogok – suttogom rekedten, és belenézek
viharos szeme sötét mélyébe.
– Nem most. A kuncogásnak is megvan a maga helye és ideje. Ez nem az. Meg
kell állítanom, és azt hiszem, tudom is, hogyan – mondja fenyegetőn, és teste az
enyémre borul.
– Mit óhajt reggelire, Ana?
– Csak egy kis müzlit. Köszönöm, Mrs. Jones.
Pirulva foglalom el a helyem a reggelizőpultnál Christian mellett. Amikor utoljára
láttam a kimért és mindig helyénvalóan viselkedő Mrs. Jonest, Christian éppen a vállán
cipelt be minden teketória nélkül a hálószobába.
– Remekül nézel ki – mondja Christian lágyan. Meginta szürke, vékonycsíkos
szoknyám van rajtam és a szürke selyemblúz.
– Ahogyan te is – mosolygok rá félénken. Christianon halványkék ing van, farmer,
és mint mindig, most is frissnek, lazának, tökéletesnek tűnik.
– Vennünk kell neked néhány szoknyát – mondja tárgyilagosan. – Igazából
szeretnélek elvinni vásárolni.
Hmm – vásárolni. Utálok vásárolni. De Christiannal talán nem is lesz olyan rossz.
Úgy döntök, hogy a védekezés legjobb formája a figyelemelterelés.
– Kíváncsi vagyok, mi lesz ma a kiadóban?
– Keresnek valakit a takony helyett – ráncolja Christian a homlokát, s olyan arcot
vág, mint aki éppen valami egészen kellemetlen dologba csöppent.
– Remélem, nő lesz az új főnököm.
– Miért?
– Talán akkor nem ellenzed annyira, ha vele megyek valahová – csúfolódok.
Megrándul az ajka, és nekilát az omlettjének.
– Mi olyan mulatságos? – kérdezem.
– Te vagy. Edd meg a müzlit, de az egészet, ha csak ezt eszed.
Basáskodó, mint mindig. Lebiggyesztem az ajkam, de nekilátok.
– Tehát a kulcsot ide dugod – mutatja Christian a helyet a sebváltó alatt.
– Fura helyen van – morgom. De élvezek minden kis részletet, szinte ugrálok a
kényelmes bőrülésen, akár egy kisgyerek. Christian végre megengedi, hogy vezessem a
kocsimat.
Hűvös tekintettel néz, bár jókedv táncol a szemében.
– Izgatott vagy, mi? – kérdezi vidáman.
Bólintok, és úgy vigyorgok, akár egy bolond.
– Érzed ezt az újautó illatot? Ez még az Alávetett Specialnél… az A3-nál is jobb –
teszem hozzá elpirulva.
Christian szája megrándul.
– Alávetett Special? Te aztán tudsz bánni a szavakkal, Miss Steele. – Hátra dől,
olyan képet vág, mint aki helyteleníti a megjegyzésemet, de engem nem tesz lóvá.
Tudom, hogy remekül szórakozik.
– Akkor rajta. – Hosszú ujjaival a garázs kijárata felé mutat.
Tapsolok egyet, és indítok. A motor dorombolva életre kel. Sebességbe teszem a
váltót, lelépek a fékről, és a Saab puhán gurulni kezd. Mögöttünk Taylor is elindul az
Audival, s miután felemelkedik a sorompó, követ minket az Escalából az utcára.
– Bekapcsolhatjuk a rádiót? – kérdezem, amikor megállunk az első lámpánál.
– Jobb szeretném, ha a vezetésre koncentrálnál – feleli élesen Christian.
– Christian, kérlek. Tudok úgy vezetni, hogy szól a zene. – A szememet forgatom.
Christian haragosan néz egy pillanatig, aztán a rádióhoz nyúl.
– Ráteheted az iPododat, mp3 lemezeket és CD-ket is berakhatsz – morogja.
A Police túl hangos, keserédes dallamai töltik be a kocsit. Christian lehalkítja a
zenét. Hmm… – King of Pain. A fájdalom királya.
– A te himnuszod – csúfolódom, és azonnal meg is bánom, amikor látom, hogy a
szája megfeszül. Jaj, ne… – Valahol megvan nekem ez az album – folytatom, hogy
eltereljem a figyelmét. Hmm… valahol a lakásban, ahol olyan kevés időt töltöttem.
Vajon mi lehet Ethannel? Ma felhívom. Nem hiszem, hogy sok munkám lesz.
A gyomromban kivirágzik az idegesség. Mi vár rám az irodában? Mindenki tudja,
hogy mi történt Jackkel? Mindenki tudni fogja, hogy Christian áll a dolog mögött? Lesz
még munkám? És ha nincs már, mihez kezdek?
Menj hozzá a multimilliárdoshoz, Ana! A tudatalattim az utálatos képével néz, de
nem törődök a kapzsi ribanccal.
– Hé, Miss Nagyszájú! – rángat vissza Christian az itt és mostba, amikor
megállunk a következő lámpánál.
– Nagyon szórakozott vagy. Koncentrálj, Ana – korhol. – Ha nem figyelsz,
balesetet okozhatsz.
Ó, az ég szerelmére! Hirtelen visszaröppenek az időben, oda, ahol Ray vezetni
tanított. Nincs szükségem még egy apára. Férjre talán igen, egy huncut férjre. Hmm.
– Csak a munka járt az eszemben.
– Bébi, nem lesz gond. Bízzál bennem – mosolyog Christian.
– Kérlek, ne avatkozz bele – ezt magam akarom elintézni. Christian, kérlek,
nekem ez fontos – mondom olyan gyengéden, ahogy csak tudom. Nem akarok
vitatkozni. Christian szája ismét kemény, konok vonallá keskenyedik, és azt hiszem,
megint lehord.
Jaj, ne!
– Ne vitatkozzunk, Christian. Olyan csodás volt ez a reggel. És a tegnap éjszaka…
– nem találom a szavakat – mennyei volt.
Egy szót sem szól. Felé sandítok, látom, hogy lehunyta a szemét.
– Igen. Mennyei – mondja lágyan. – Komolyan gondoltam,amit mondtam.
– Tessék?
– Nem akarom, hogy elmenj.
– Nem akarok elmenni.
Elmosolyodik, és ez egy új, szégyenlős mosoly – mindent felolvaszt az útjában.
Öregem, ez erős.
– Jó – mondja egyszerűen, és szemlátomást ellazul.
Félutcányira a SIP-től behajtok a parkolóba.
– Odakísérlek. Taylor majd fölvesz – ajánlja Christian. Kikászálódok a kocsiból,
nem könnyű ebben a szűk szoknyában. Christian kecsesen szökken ki, harmóniában van
a testével, legalábbis ezt a benyomást kelti. Hmm… hogy lehet ilyen harmóniában a
testével valaki, aki nem viseli el, ha megérintik? A homlokomat ráncolom a gondolatra.
– Ne feledd el, hogy Flynn este hétkor vár – mondja, és felém nyújtja a kezét.
Lenyomom a távirányító gombját, és megfogom Christian kezét.
– Nem felejtem el. Egy sor kérdést összeírok neki.
– Kérdéseket? Rólam?
Bólintok.
– Bármilyen kérdésed van velem kapcsolatban, arra én válaszolok. – Christian
sértődötten néz.
Rámosolygok.
– Igen, de én a drága sarlatán elfogulatlan véleményét szeretném hallani.
A homlokát ráncolja, és hirtelen magához ölel. Mindkét karom szorosan a hátam
mögé szorítja.
– Jó ötlet ez? – Mély, rekedtes a hangja. Hátradőlök, és látom, amint egyre nő az
aggodalom a szemében. Szétszaggatja a lelkemet.
– Ha nem akarod, nem beszélek vele. – Pislogva nézek rá, le akarom törölni a
nyugtalanságot az arcáról. Megrántom az egyik kezem, mire elengedi. Gyengéden
megérintem az arcát. Puha, frissen borotvált.
– Miért aggódsz? – kérdezem, és lágy, megnyugtató a hangom.
– Attól félek, hogy elmész.
– Hányszor mondjam Christian, hogy nem megyek sehová. A legrosszabbat már
elmondtad. Nem hagylak el.
– Akkor miért nem válaszoltál nekem?
– Nem válaszoltam? – mormogom képmutatón.
– Tudod, miről beszélek, Ana.
Felsóhajtok.
– Biztos akarok lenni benne, hogy elég vagyok neked, Christian. Ez minden.
– És az én szavam nem elegendő? – mondja keserűen, és elenged.
– Minden olyan gyorsan történt, Christian. És te magad is bevallod, hogy ötven
árnyalattal elcseszett vagy. Én nem adhatom meg neked, amire szükséged van –
morgom. – Nem csupán rólam van szó. De úgy érzem, nem vagyok elég, főleg, amikor
Leilával látlak. Ki tudja, egy nap talán megismerkedsz valakivel, aki szereti azt, amit te. És
ki tudja, te talán… tudod… beleesel. Egy olyan lányba, aki jobban megfelel az
igényeidnek. – Rosszul vagyok a gondolatra, hogy Christian valaki mással van. Az
összekulcsolt kezemre bámulok.
– Több nőt is ismerek, akik szeretik azt csinálni, amit én. Egyikük sem vonzott
úgy, ahogyan te. Soha nem volt egyikükkel sem érzelmi kapcsolatom. Csak veled, Ana.
– Mert soha nem is adtál nekik esélyt. Túl sok időt töltöttél az erődödbe zárva,
Christian. Nézd, beszéljük ezt meg máskor. Mennem kell dolgozni. Talán dr. Flynn
elmondja majd a véleményét. – Túl komoly ez a beszélgetés egy parkolóban reggel fél
kilenckor. Úgy tűnik, Christian kivételesen egyetért. Bólint, de gyanakvó a tekintete.
– Gyere – nyújtja a kezét.
Az íróasztalomon egy cédula fogad, hogy menjek egyenesen Elizabeth irodájába.
A szívem a torkomban dobog. Hát ennyi volt. Elbocsátanak.
– Anastasia – fogad Elizabeth szívélyesen, és az íróasztalával szemben álló szék
felé int. Leülök, és várakozásteljesen nézek rá. Remélem, ő nem hallja, mennyire kalapál
a szívem. Lesimítja sűrű, fekete haját, tiszta kék szeme most komoran néz rám.
– Elég szomorú hírem van.
Szomorú! Jaj, ne!
– Azért hívtalak ide, hogy tudassam veled, Jack fölöttébb váratlanul távozott a
cégtől.
Elpirulok. Nekem nem szomorú. Mondjam el, hogy tudom már?
– Jack sietős távozása miatt megüresedett egy állás. Szeretnénk, ha te töltenéd
be, amíg nem találjuk meg az utódját.
Tessék? Érzem, hogy a vér kifut a fejemből. Én?
– Hiszen még csak egy hete vagyok itt.
– Igen, Anastasia, megértem, de Jack mindig ódákat mesélt a képességeidről.
Nagyon bízott benned.
Eláll a lélegzetem. Nagyon bízott abban, hogy lefektet, ez tuti.
– Itt a részletes munkaköri leírás. Alaposan olvasd el, aztán még ma
megbeszéljük.
– De…
– Tudom, hogy váratlanul ért, de már megismerkedtél Jack legjelentősebb
szerzőivel. A többi szerkesztő is jó véleménnyel van a fejezetekről írt szinopszisaidról.
Okos lány vagy, Anastasia. Szerintünk képes vagy rá.
– Oké. – Ez nem lehet igaz.
– Nézd, gondold át a dolgot. Addig is foglald el Jack irodáját.
Feláll, és kezet nyújt, gyakorlatilag elbocsát. Teljes kábulatban fogok kezet vele.
– Örülök, hogy elment – mondja még halkan, és nyugtalan a pillantása. Szent
szar! Mit művelt vele Jack?
Amint visszaérek az íróasztalomhoz, felkapom a Blackberryt, és Christiant hívom.
A második csöngetésre felveszi.
– Anastasia, minden rendben? – kérdi aggódva.
– Most kaptam meg Jack munkáját. Ideiglenesen – tör ki belőlem.
– Te viccelsz – suttogja döbbenten.
– Van ehhez közöd? – A hangom élesebb, mint kellene.
– Nem, nem, dehogy. Már megbocsáss, Anastasia, de alig egy hete vagy ott, és
hát, félre ne értsd…
– Tudom. – A homlokomat ráncolom. – Úgy tűnik, Jack tényleg magasra értékelt.
– Csakugyan? – Christian hangja fagyos. Aztán felsóhajt.
– Hát, bébi, ha ők úgy gondolják, hogy képes vagy rá, én biztos vagyok benne.
Gratulálok. Esetleg megünnepelhetnénk, miután beszéltünk Flynn-nel.
– Hmm. Biztos nincs semmi közöd hozzá?
Egy pillanatig hallgat, aztán halk, fenyegető hangon szólal meg.
– Kételkedsz bennem? Dühít, ha igen.
Nyelek egyet. Öregem, nagyon hamar felkapja a vizet.
– Bocsánat – sóhajtom bűnbánón.
– Ha bármire szükséged volna, csak szóljál. Itt leszek. Anastasia!
– Tessék?
– Használd a Blackberryt – teszi hozzá feszülten.
– Igen, Christian.
Várom, hogy letegye, de nagyot sóhajt.
– Komolyan gondolom. Ha szükséged van rám, itt vagyok. – Jóval lágyabb a
hangja, békülékeny. Ó, milyen hangulatember… és a hangulatai úgy lengenek ki, akár
egy gyorsra állított metronóm.
– Oké – mormogom. – Jobb lesz, ha megyek. Át kell költöznöm az irodájába.
– Ha szükséged van rám… Komolyan mondom… – mormogja.
– Tudom és köszönöm, Christian. Szeretlek.
Valósággal érzékelem a vigyorát a vonal másik végéről. Visszanyertem őt.
– Én is szeretlek, bébi. – Ó, valaha is meg fogom unni ezeket a szavakat a
szájából?
– Később hívlak.
– Laters, bébi.
Leteszem, és Jack irodája felé pillantok. Az én irodám. Szent tehén – Anastasia
Steele: megbízott felelős szerkesztő. Ki gondolta volna? Több pénzt kellene kérnem.
Mit szólna Jack, ha tudná? Megborzongok a gondolattól, és átfut a fejemen,
vajon hogy töltötte a reggelt? Nem New Yorkban van, mint remélte. Bemegyek az
irodába – az én irodámba –, leülök az íróasztalhoz, és nekilátok elolvasnia munkaköri
leírást.
Fél egykor Elizabeth csönget rám a házi vonalon.
– Ana, egykor értekezlet a tanácsteremben. Jerry Roach és Kay Bestie is ott lesz.
Tudod, a cég elnöke és alelnöke. Az összes felelős szerkesztő részt vesz rajta.
A francba!
– Készüljek valamivel?
– Nem, ez a havi informális összejövetel. Ebéddel.
– Ott leszek. – És leteszem a kagylót..
Szentséges szar! Átfutom Jack szerzőinek a listáját. Igen, ezzel nagyjából
tisztában vagyok. Megvan nekem az öt kézirat, amiért nagyon küzdött és még kettő,
amelyeknek a kiadását meg kéne gondolni. Mély lélegzetet veszek. El sem hiszem, hogy
máris ebédidő van. Úgy elrepült a délelőtt! Élvezem. Annyi mindent kellett
feldolgoznom ma reggel.A naptáram jelzi, hogy hamarosan találkozóm lesz.
Jaj, ne! Mia! A nagy izgalomban el is felejtettem, hogy vele ebédelnék.
Előhalászom a Blackberryt, és kétségbeesetten igyekszem megtalálni a számát.
Megszólal a házi telefon.
– Itt van a recepción – hallom Claire lehalkított hangját.
– Kicsoda? – Egy pillanatra azt hiszem, Christian az.
– A szőke istenség.
– Ethan?
Ó, mit akarhat? Azonnal elönt a bűntudat, amiért nem hívtam.
Ethan kékkockás inget, fehér pólót és farmert visel. Ragyog az arca, amikor
meglát.
– Hűha, dögös vagy, Steele – mondja, és elismerően bólint. Gyorsan megölel.
– Minden rendben? – kérdezem.
A homlokát ráncolja.
– Minden rendben van, Ana. Csak látni akartalak. Nem jelentkeztél, és tudni
akartam, jól bánik-e veled Mr. Mogul.
Elpirulok, és nem tudok visszafojtani egy mosolyt.
– Oké – emeli fel Ethan vidáman a kezét. – A rejtélyes mosoly mindent elárul.
Többet nem is akarok tudni. Azért is ugrottam be, hogy hátha ráérsz velem ebédelni.
Beiratkozom egy pszichológia kurzusra, szeptemberben indul. A bölcsészdoktorimhoz
kell.
– Jaj, Ethan, annyi minden történt, annyi mesélnivalóm van. De most nem érek
rá. Értekezletem lesz. – Aztán belém hasít az ötlet. – De megtennél nekem egy nagy,
nagy szívességet? – Esdeklőn kulcsolom össze a kezem.
– Persze – feleli, és látom, szórakoztatja, ahogyan könyörgök.
– Christian és Elliot húgával kéne ebédelnem, de nem tudom elérni, és ez az
értekezlet teljesen váratlanul jött. Elvinnéd helyettem ebédelni? Légyszi!
– Ana, semmi kedvem valami elkényeztetett kislánynak bébiszittert játszani.
– Kérlek, Ethan! – A legnagyobb-legkékebb-leghosszabb-legszempillarebegtetőbb
pillantásommal nézek rá. A szemét forgatja, és tudom, hogy a kezemben van.
– De főzöl nekem valamit? – morogja.
– Persze, amit csak akarsz, amikor akarod.
– Na, és hol van?
– Bármelyik percben itt lehet. – És mintegy végszóra, már hallom is Mia hangját.
– Ana – köszön rám az ajtóból.
Mindketten arra fordulunk, ő pedig ott áll, és csupa csábos idom. Magas, karcsú,
fekete haj, rövid, mentazöld miniruha, hozzáillő magas sarkú cipővel, amely szíjakkal
emeli ki karcsú bokáját. Bombázó.
– A kiscsaj? – suttogja Ethan, és tátott szájjal nézi.
– Igen, akinél bébiszittert kell játszanod – suttogom vissza. – Szia Mia! – Gyorsan
megölelem, ő pedig nyíltan bámulja Ethant.
– Mia, ő Ethan, Kate bátyja.
Ethan biccent, és meglepetten vonja fel a szemöldökét. Mia többször is pislog,
aztán kezet nyújt.
– Örülök, hogy megismertelek – mormogja Ethan, és Mia ismét pislog.
Kivételesen csöndben van. Elpirul.
Szent tehén! Nem hiszem, hogy láttam már pirulni.
– Nem tudok veled ebédelni – mondom jámboran. – Ethan elvállalta, hogy
elmegy helyettem, ha nem bánod. Megbeszélünk egy másik időpontot?
– Persze – mondja halkan Mia. Ez is újdonság.
– Igen, innen átveszem. Várj csak, Ana – mondja Ethan, és a karját kínálja
Miának, aki szégyenlős mosollyal karol belé.
– Szia, Ana! – Mia felém fordul, és leolvasom a szájáról, amit mond. „Ó,
Istenem!” Nagyot kacsint.
Jesszusom! Ethan tetszik neki. Utánuk integetek. Vajon Christian hogy áll hozzá,
hogy a húga randizik? Kellemetlenül érzem magam a gondolattól. Bár Mia nagyjából egyidős velem, szóval nem lehet kifogása ellene.
De most Christianról van szó. A hárpia tudatalattim visszatér, összeszorított
szájjal, karján kardigán és retikül. Elhessegetem a képet. Mia felnőtt nő, és Christian
nem bolond, az ég szerelmére. Nem is gondolok erre, visszaindulokJack… vagyis… a saját
irodámba, hogy felkészüljek az értekezletre.
Fél négy van, amikor visszaérek. Az értekezlet jól ment. Még a két kéziratot is
jóváhagyták, amelyeket javasoltam. Szédítő érzés.
Hatalmas fonott kosár áll az íróasztalomon, csodás fehér és halvány rózsaszín
rózsákkal. Hű, már az illata is mennyei. Mosolyogva veszem fel a kísérő kártyát. Tudom,
ki küldte.
Gratulálok, Miss Steele.
És teljesen a maga erejéből!
Semmi segítség a te túlságosan is barátságos, szomszédos, megalomániás elnök-
vezérigazgatódtól.
Szeretettel
Christian
Felveszem a Blackberryt, hogy e-mailezzek neki.
Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Megalomániás!!!
Dátum: 2011. június 16. 15:43
Címzett: Christian Grey
Ez a kedvencem a mániákusak között. Köszönöm a gyönyörű virágot. Fonott
kosárban jött, amelyről piknik és pokróc jut az eszembe.
x
Feladó: Christian Grey
Tárgy: Friss levegő
Dátum: 2011. június 16. 15:55
Címzett: Anastasia Steele
Mániákus, mi? Dr. Flynn-nek lesz ehhez néhány szava. Van kedved piknikezni?
Elszórakozhatnánk a természet lágy ölén, Anastasia!!!
Milyen a napod, bébi?
Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc.
Ó, istenem. Elpirulok a választól.
Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Hektikus
Dátum: 2011. június 16. 16:00
Címzett: Christian Grey
Csak úgy repült az idő. Alig volt néhány pillanatom, hogy másra is gondoljak, mint
a munkára. Azt hiszem, képes vagyok rá. Majd otthon mesélek.
A természet lágy öle!!! érdekesnek hangzik.
Szeretlek.
A x
Ui. Csak ne aggódj dr. Flynn miatt.
Szól a házi telefon. Claire az a recepcióról. Nagyon kíváncsi, ki küldte a virágot és
mi történt Jackkel. Egész nap az irodában ültem, és már hiányzik a pletyi. Gyorsan
elmesélem neki, hogy a virágot a barátom küldte, és nem sokat tudok Jack távozásáról.
A Blackberry jelez közben, mert újabb e-mail jött Christiantól.
Feladó: Christian Grey
Tárgy: Próbálkozom!!!
Dátum: 2011. június 16. 16:09
Címzett: Anastasia Steele
!! Csak ne aggódj.
Laters, bébi. x
Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc.
Fél hatkor rendet rakok az íróasztalomon. El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan
elment a nap. Vissza kell mennem az Escalába, hogy felkészüljek a találkára dr. Flynn-
nel. Annyi időm nem volt, hogy gondolkodjak, mit is kérdezzek majd tőle. Talán ma
összehozhatunk egy bevezető beszélgetést, és Christian megengedi, hogy máskor is
beszéljek Flynn-nel. Lerázom a gondolatot, kisietek az irodából, és búcsút intek Claire-
nek.
Christian születésnapjával is kell foglalkoznom. Tudom, mit adok neki.
Szeretném, ha még ma megkapná, mielőtt találkozunk Flynn-nel. De hogyan? A parkoló
mellett van egy kis bolt, amelyben turistáknak való ajándéktárgyakat árulnak. Ihletem támad, és bemegyek.
Amikor félórával később belépek a nagyszobába, Christian a Blackberrybe beszél,
és az üvegfalon bámul kifelé. Felém fordul, ragyogó arccal néz, és igyekszik befejezni a
beszélgetést.
– Ez remek, Ros. Mondd meg Barney-nak, hogy innen megyünk tovább… Viszlát.
Hozzám siet, én pedig szégyenlősen állok az ajtóban. Reggel óta átöltözött, most
fehér pólót és farmert visel. Maga a rosszfiú, valósággal sistereg. Hűha!
– Jó estét, Miss Steele – mormogja, és lehajolva megcsókol. – Gratulálok az
előléptetésedhez. – Átkarol, és érzem, milyen csodás az illata.
– Zuhanyoztál.
– Most fejeztem be egy edzést Claude-dal.
– Aha.
– Kétszer sikerült seggre ültetnem. – Christian úgy örül, akár egy gyerek, nagyon
elégedett magával. Fertőző a vigyora.
– Ez nem sűrűn fordul elő?
– Nem. De olyankor nagyon remek érzés. Éhes vagy?
A fejemet rázom.
– Tessék?
– Ideges vagyok. dr. Flynn miatt.
– Én is. Hogy telt a napod? – kérdi, és elenged. Röviden összegzem neki, ő pedig
figyelmesen hallgat.
– Ja, és még valamit el kell mondanom neked – teszem hozzá. – Miával kellett
volna ebédelnem.
Csodálkozva vonja fel a szemöldökét. – Nem is mondtad.
– Tudom. Elfelejtettem. És nem is tudtam elmenni az értekezlet miatt, úgyhogy
helyettem Ethan vitte el.
Elkomorul az arca.
– Értem. Ne rágcsáld az ajkad.
– Megyek, felfrissítem magam – változtatok témát, és mielőtt reagálhatna, már
ott sem vagyok.
Dr. Flynn rendelője nincs messze Christian lakásától. Vészhelyzet esetén ez jól
jöhet.
– Általában futok idáig – mondja Christian, miközben leparkol a Saabommal. –
Remek kocsi – mosolyog rám.
– Én is azt hiszem – mosolygok vissza. – Én… – idegesen pillantok rá.
– Mi baj, Ana?
– Tessék – veszem elő a fekete ajándékdobozkát a táskámból. – Ez a tiéd, a
születésnapodra. Most szeretném odaadni neked, de azzal a feltétellel, hogy nem nyitod
ki szombatig. Oké?
Csodálkozva pislog, és nyel egyet.
– Oké – mormogja higgadtan.
Mély lélegzetet veszek, és átnyújtom neki. Nem törődöm azzal, hogy olyan képet
vág, mint aki nevet rajtam. Megrázza a dobozt, és az kielégítően zörög. Christian a
homlokát ráncolja. Tudom, hogy majd megőrül, hogy megtudja, mi van benne. Aztán
elvigyorodik, és gondtalan vidámság csilloga szemében. Öregem… most annyi idősnek
tűnik, amennyi… és milyen szép.
– De nem nyithatod ki szombatig – figyelmeztetem.
– Világos – mondja. – De miért adod már most oda? – A kék, hajszálcsíkos zakó
belső zsebébe dugja, közel a szívéhez.
Milyen helyénvaló, tűnődök. Elégedetten mosolygok rá.
– Mert megtehetem, Mr. Grey.
Savanyú mosolyra húzódik a szája.
– Nahát, Miss Steele, ellopta a szövegem.
Serény és barátságos recepciós vezet be dr. Flynn elegáns rendelőjébe. A nő
melegen üdvözli Christiant – az én ízlésemnek kicsit túlságosan is melegen –, Jesszusom,
hiszen az anyja lehetne, Christian pedig a nevén szólítja.
Az egyszerűen berendezett szoba halványzöld, benne két sötétzöld dívány, velük
szemben két nagy bőrfotel.Az egésznek amolyan angol klub hangulata van. Dr. Flynn egy
íróasztalnál ül a helyiség a túlsó végében.
Amikor belépünk, feláll, és elénk jön az ülőgarnitúrához. Fekete nadrág van rajta,
halványkék, nyitott nyakú ing, nyakkendőt nem visel. A szeme világoskék, láthatóan
semmi nem kerüli el a figyelmét.
– Christian. – Barátságosan mosolyog.
– John. – Christian kezet ráz vele. – Ugye emlékszel Anastasiára?
– Hogy felejthetném el? Üdvözlöm, Anastasia.
– Ana – motyogom, amikor határozottan kezet ráz velem. Élvezem az angol
kiejtését.
– Ana – mondja kedvesen, és a díványhoz irányít.
Christian int, hogy üljek le. Helyet foglalok, igyekszem lazának mutatkozni, a
kartámlára teszem a kezem. Christian elterpeszkedik a másik heverőn, most
derékszögben vagyunk egymáshoz képest. Egy kis asztal van köztünk, amelyen egyszerű
lámpa áll. Érdeklődéssel konstatálok egy papír zsebkendős dobozt a lámpa mellett.
Nem ezt vártam. Lelki szemeimmel rideg, fehér szobát láttam, fekete
bőrdívánnyal. Belső istennőm ott inkább otthon érezné magát.
Dr. Flynn szívélyesnek és határozottnak tűnik. Helyet foglal az egyik
karosszékben, és kezébe veszi bőrkötéses noteszét. Christian keresztbeveti a lábát,
bokája a térdén, egyik karját a háttámlán pihenteti. A másikkal átnyúl, és biztatóan
megszorítja a karfán nyugvó kezemet.
– Christian kérése volt, hogy ön elkísérje az egyik találkozónkra – kezdi
barátságosan dr. Flynn. – Csak hogy tudja, ezeket a találkozásokat tökéletesen
bizalmasan kezeljük…
Összevonom a szemöldökömet, és Flynn a mondat közben elhallgat.
– Nos, hmm… szóval… aláírtam egy titoktartási nyilatkozatot – mormogom.
Zavarba ejt, hogy Flynn elhallgatott. Mindketten rám merednek, és Christian elengedi a kezem.
– Titoktartási nyilatkozatot? – Dr. Flynn a homlokát ráncolja, és kérdő pillantást
vet Christianra.
Christian vállat von.
– Valamennyi kapcsolatodat titoktartási nyilatkozattal kezded? – kérdezi dr.
Flynn.
– A szerződéseseket igen.
Dr. Flynn szája megrándul.
– Volt másfajta kapcsolatod is nővel? – kérdezi, és mintha somolyogna.
– Nem – feleli egy pillanat múlva Christian, és mintha ő is derülne.
– Sejtettem. – Dr. Flynn újra felém fordítja figyelmét. – Akkor, gondolom, nem
kell aggódnunk a bizalmas információk miatt. De szabadna javasolnom, hogy valamikor
beszéljétek meg ezt? Ha jól tudom, immár nem ilyesféle kapcsolat van köztetek.
– Remélhetőleg egy másfajta szerződés lesz – mondja Christian kedvesen, és rám
néz. Elpirulok, dr. Flynn pedig összehúzott szemmel figyel.
– Elnézését kell kérnem, Ana, de valószínűleg sokkal többet tudok önről, mint
gondolná. Christian igen nyílt volt.
Idegesen pillantok Christianra. Mit mondhatott el?
– A titoktartási megállapodás – folytatja – nyilván nagyon megdöbbentett.
Félig lesütött szemmel nézek rá.
– Ó, azt hiszem, az a megdöbbenés eltörpül ahhoz képest, amit legutóbb
megtudtam Christiantól – felelem halkan és tétován. Nagyon ideges a hangom.
– Biztos vagyok benne – Dr. Flynn kedvesen mosolyog rám. – Nos, Christian,
miről szeretnél beszélni?
Christian megrándítja a vállát, akár egy durcás tinédzser.
– Anastasia akart beszélni veled. Talán őt kéne kérdezned.
Dr. Flynn arcán ismét meglepetés látszik. Ravaszkásan néz rám.
Szent szar! Ez megalázó. A kezemet bambulom.
– Jobban el tudná engedni magát, ha Christian egy kis időre magunkra hagyna
minket?
A szemem Christianra villan, aki várakozásteljesen néz rám.
– Igen – suttogom.
Christian a homlokát ráncolja, és szóra nyitja a száját, de gyorsan újra becsukja,
és fürge, kecses mozdulattal feláll.
– A váróban leszek – mondja. A szája egyetlen mogorva vonal.
Jaj, ne!
– Köszönöm, Christian – mondja dr. Flynn szenvtelenül.
Christian hosszú, kutató pillantást vet rám, aztán kimegy a rendelőből. De nem
csapja be az ajtót. Hú, azonnal ellazulok.
– Megfélemlíti?
– Igen. De már kevésbé, mint korábban. – Úgy érzem, nem vagyok lojális, de ez
az igazság.
– Nem lep meg, Ana. Miben segíthetek?
Az összekulcsolt ujjaimra meredek. Mit kérdezzek?
– Dr. Flynn, nekem ezelőtt nem volt kapcsolatom, és Christian… szóval, ő
Christian. Az elmúlt hét során nagyon sok minden történt, és még nem volt módom
végiggondolni a dolgokat.
– Mit kell végiggondolnia?
Fölnézek rá. Félrebiccenti a fejét, és azt hiszem, együttérzéssel néz.
– Nos… Christian azt mondja, hogy készséggel lemond a… – Nem tudom folytatni,
elhallgatok. Erről sokkal nehezebb beszélni, mint képzeltem.
Dr. Flynn felsóhajt.
– Ana, az alatt az igen rövid idő alatt, amióta ismeri, nagyobb haladást ért el a
páciensemnél, mint én az elmúlt két év során. Komoly hatással van rá. Ezt látnia kell.
– Ő is komoly hatással van énrám. Csak azt nem tudom, hogy megfelelő vagyok-
e. Hogy kielégítem-e a szükségleteit – suttogom.
– Ezt várja tőlem? Megnyugtatást?
Bólintok.
– Változásra van szükség – mondja egyszerűen. – Christian olyan helyzetbe
került, amelyben azok a módszerek, amelyek segítségével eddig megbirkózott a világgal,
már nem hatékonyak. Nagyon egyszerű. Ön arra kényszerítette, hogy szembeszálljon a
démonaival, és újragondoljon dolgokat.
Ez azt visszhangozza, amit Christian mondott nekem.
– Igen, a démonai – mormogom.
– Nem foglalkozunk velük túl sokat. Ez már a múlt. Christian tudja, hogy mik a
démonjai, ahogyan én is tudom, és most már ön is, Ana. Sokkal inkább érdekel a jövő, és
az, hogy elvezessem Christiant oda, ahol lenni akar.
A homlokomat ráncolom, mire bocsánatkérően elmosolyodik.
– Ezt megoldás fókuszú terápiának nevezik. SFBT – magyarázza. – Alapvetően
célorientált módszer. Arra koncentrálunk, hogy hová szeretne Christian eljutni, és hogy
miként jusson el oda. Ez a dialektikus megközelítés. Semmi értelme a dörgedelmes
önkritikának a múlt miatt. Minden orvos, pszichológus, pszichiáter ezen csámcsogott,
akit csak Christian korábban fölkeresett. Tudjuk, miért olyan, amilyen, de a jövő számít,
ahol Christian elképzeli magát, ahol lenni akar. Azért szánta rá magát, hogy komolyan
vegye ezt a fajta terápiát, mert maga otthagyta. Ez kellett hozzá. Most már tudja, hogy a
célja: egy szerető kapcsolat önnel, Ana. Ilyen egyszerű. És most ezen dolgozunk.
Természetes, hogy vannak akadályok. Például a haptefóbiája.
Jesszusom… a micsodája?
– Elnézést. Úgy értem, fél az érintéstől – mondja dr. Flynn, és úgy csóválja a fejét,
mintha korholná magát. – Nyilván tud róla.
Elpirulok és bólintok. Hát ez az!
– És beteges önutálatban szenved. Biztos vagyok benne, hogy ez sem lepi meg.
És természetesen ott a paraszomnia… hmm… éjszakai rémálmok a laikus számára.
Elnézést.
Felé pislogok, igyekszem megjegyezni a sok hosszú szót. Mindezekről tudok már.
De Flynn még nem említette azt, amelyik a legjobban aggaszt.
– De szadista. És biztosan vannak olyan szükségletei, amiket én nem tudok
kielégíteni. Dr. Flynn a szemét forgatja, és összeszorítja a száját.
– Ez ma már nem hivatalos pszichiátriai fogalom. Nem tudom, hányszor
mondtam már el neki. A kilencvenes évek óta még csak parafíliának sem számít.
Már megint nem tudom követni. Flynn ismét a fejét csóválja.
– Christian a legrosszabbat gondolja minden helyzetről. Ez is része az
önutálatának. Természetesen van olyan, hogy szexuális szadizmus, de az nem betegség.
Inkább egy választott életstílus. És ha biztonságos, normális környezetben műveli két
nagykorú felnőtt, akkor nem téma. Ha jól tudom, Christian ilyen módon kezelte minden
szado-mazo kapcsolatát. Ön az első szeretője, aki nem ment bele, ezért lemond róla.
Szerető!
– Nyilván nem ilyen egyszerű.
– Miért nem? – Dr. Flynn kedélyesen vonja meg a vállát.
– Hát… azok miatt az okok miatt, amiért csinálja.
– Épp ez a lényeg, Ana. A megoldás fókuszú terápia fogalmai szerint ilyen
egyszerű. Christian magával akar lenni. Ennek érdekében le kell mondania egy ilyen
kapcsolat extrémebb vonatkozásairól. Elvégre az, amit kér tőle, nem ésszerűtlen.
Elpirulok. Nem, nem ésszerűtlen, ugye?
– Én nem tartom annak. De attól félek, ő igen.
– Christian felfogja ezt, és ennek megfelelően viselkedik, Ana. Nem őrült. – Dr.
Flynn felsóhajt. – Röviden összefoglalva, nem is szadista. Egy dühös, rémült, zseniális
fiatalember, akinek nagyon szar lapokat osztottak, amikor megszületett. Életünk végéig
analizálhatjuk, hogy ki, hogyan és miért, vagy pedig Christian továbblép, és eldönti,
hogyan akar élni. Talált valamit, ami néhány évig többé-kevésbé bevált neki, de amióta
megismerte magát, Ana, az már nem működik. Ennek viszont az a következménye, hogy
megváltoztatja az eljárási módját. Nekünk, kettőnknek tiszteletben kell tartanunk a
döntését, és támogatnunk kell őt ebben.
Tátott szájjal nézek rá.
– Ezzel nyugtat meg?
– Amennyire lehetséges, Ana. Az életben semmire nincs garancia. –
Elmosolyodik. – És ez a hivatalos véleményem.
Túlságosan is bágyadtan mosolygok. Orvos humor… jesszusom.
– De ő úgy gondol önmagára, mint egy leszokott alkoholistára.
– Christian mindig is a lehető legrosszabb véleménnyel lesz magáról. Mint
mondtam, ez is az önutálat része. Akárhogy is, ilyen a lelkialkata. Természetesen
szorong, amiért efféle változás történik az életében. Elvileg tengernyi érzelmi kínnak
teszi ki magát, amibe mellesleg bele is kóstolt, amikor ön elhagyta. – Természetes, hogy
aggódik. – Dr. Flynn kis szünetet tart. – Nem akarom hangoztatni, Ana, hogy mennyire
fontos szerepet játszik ezen a válaszúton… Christian damaszkuszi útján. Christian nem
jutott volna el idáig, ha nem találkoznak. A magam részéről nem hiszem, hogy az
alkoholista nagyon jó hasonlat, de ha ez pillanatnyilag működik nála, tételezzük fel róla a
legjobbat.
Tételezzük fel Christianról a legjobbat. A homlokom ráncolom a gondolatra.
– Christian érzelmileg olyan, akár egy kamasz. Az életének ezt az oldalát teljesen
elhanyagolta. Minden energiáját arra fordította, hogy sikeres legyen az üzleti világban, és ez várakozáson felül sikerült. Az érzelmi világának be kell hoznia ezt a hátrányt.
– És hogyan segíthetek?
Dr. Flynn felnevet.
– Csak folytassa, amit csinál, Ana. – Rám vigyorog. – Christian magán kívül van a
boldogságtól. Öröm látni.
Elpirulok, és belső istennőm vidáman öleli át magát, de valami zavar.
– Kérdezhetek még valamit?
– Természetesen.
Mély lélegzetet veszek.
– Van bennem valami, ami azt súgja, hogy ha Christian nem volna ilyen összetört,
akkor nem… engem akarna.
Dr. Flynn szemöldöke felszalad a meglepetéstől.
– Hogy mondhat ilyen negatív dolgot magáról, Ana? Hogy őszinte legyek, ez
többet árul el önről, mind Christianról. Nem ér fel az ő önutálatával, de azért meglep.
– De nézze meg őt… aztán nézzen meg engem.
Flynn a homlokát ráncolja.
– Megtettem. Egy vonzó fiatalembert látok és egy vonzó fiatal nőt. Miért nem
látja vonzónak magát, Ana?
Jaj, ne… nem akarom, hogy én legyek a téma. Lenézek a kezemre. Hangosan
kopogtatnak, és összerezzenek. Christian lép a szobába. Végigmér bennünket. Elpirulok,
Flynnre rebben a pillantásom, aki jóindulatúan mosolyog Christianra.
– Üdv a körünkben, Christian – mondja.
– Azt hiszem, letelt az idő, John.
– Majdnem, Christian. Csatlakozz hozzánk.
Christian leül, ezúttal mellém, és birtokló mozdulattal a térdemre teszi a kezét. A
mozdulat nem kerüli el Dr. Flynn figyelmét
– Volt még valami kérdése, Ana? – kérdi, és nyilvánvaló az aggodalma. A
francba… nem kellett volna feltennem azt a kérdést. Megrázom a fejem.
– Christian?
– Ma nincs, John.
Flynn bólint.
– Hasznos volna, ha mindketten újra eljönnétek. Biztos vagyok benne, hogy
Anának vannak még kérdései.
Christian vonakodva bólint.
Elvörösödöm. A francba! Turkálni akar. Christian megfogja a kezem, és feszülten
néz.
– Oké? – kérdezi halkan.
Rámosolygok és bólintok. Igen, a legjobbat fogjuk feltételezni, hála az Angliából
érkezett derék dokinak.
Christian megszorítja a kezem, és Flynnhez fordul.
– Hogy van? – kérdezi halkan.
Én?
– Rendbe jön – feleli megnyugtatóan Flynn.
– Helyes. Tájékoztass az állapotáról.
– Meglesz.
Szentséges basszantyú! Ezek Leiláról beszélnek.
– Na, megyünk megünnepelni az előléptetésedet? – kérdezi félreérthetetlenül
Christian.
Bátortalanul bólintok, mire Christian feláll.
Sietve elbúcsúzunk dr. Flynntől, Christian pedig illetlen sietséggel terel ki.
Az utcán felém fordul.
– Hogy ment? – Ideges a hangja.
– Jól.
Gyanakodva néz rám, én pedig félrebiccentem a fejem.
– Kérem, ne nézzen így, Mr. Grey. Az orvos utasítására igyekszem a legjobbat
feltételezni rólad.
– Mit jelentsen ez?
– Majd meglátod.
Megrándul a szája, és összehúzza szemét.
– Ülj be a kocsiba! – utasít, és kinyitja a Saab hátsó ajtaját. Ó, irányváltás. A
Blackberrym megszólal, és kihalászom a táskámból.
A francba! José az!
– Szia!
– Szia, Ana…
Ötvenre nézek, aki gyanakodva figyel.
– José – tátogom. Ő pedig közönyösen bámul, de a szeme megkeményedik. Azt
hiszi, nem veszem észre? Ismét Joséra figyelek.
– Bocs, hogy nem hívtalak. A holnapról van szó? – kérdezem tőle, de közben
Christiant nézem.
– Aha. Figyi, beszéltem valami sráccal Christiannál, úgyhogy tudom, hová
szállítsam a képeket. Öt és hat között kell odaérnem… utána szabad vagyok.
Ó!
– Hát, én pedig jelenleg Christiannal lakom, és azt mondja, ha akarod, te is
megszállhatsz ott.
Christian összeszorítja a száját. Hmm… szép kis házigazda. José egy pillanatig
csöndben emészti a hallottakat. Feszengek. Még nem is volt módom elbeszélgetni vele
Christianról.
– Oké – mondja végül. – Ez a dolog Greyjel… komoly?
Elfordulok a kocsitól, és odébb sétálok a járdán.
– Igen.
– Mennyire komoly?
A szememet forgatom, és nem válaszolok. Miért kell Christiannak hallgatóznia?
– Komoly.
– Veled van? Ezért adsz egyszavas válaszokat?
– Igen.
– Oké. Na és elenged holnap?
– Hát persze. – Remélem. Ösztönösen keresztbe teszem az ujjaimat.
– Hol találkozunk?
– Értem jöhetsz a munkahelyemre – javaslom.
– Oké.
– Átküldöm sms-ben a címet.
– Hánykor?
– Mondjuk hat?
– Remek. Akkor, viszlát, Ana. Alig várom, hogy lássalak. Hiányzol.
Elvigyorodom.
– Remek. Addig is, viszlát. – Elteszem a telefont, és megfordulok.
Christian a kocsinak dől, engem néz, kifürkészhetetlen az arca.
– Hogy van a barátod? – kérdezi hűvösen.
– Jól. Holnap értem jön munkába, és azt hiszem, beülünk valahova egy italra. Van
kedved velünk tartani?
Christian habozik, szürke szeme hűvös.
– Nem gondolod, hogy bepróbálkozna nálad?
– Nem. – Bosszús a hangom, de megállom, hogy ne forgassam a szemem.
– Oké. – Christian megadón emeli föl a kezét. – Legyél csak a barátoddal, aztán
később találkozunk.
Veszekedéstől tartottam, és ez a sima beleegyezés kizökkent.
– Látod? Tudok ésszerű lenni – mondja, és elégedetten mosolyog.
Elhúzom a számat. Majd meglátjuk.
– Vezethetek?
Christian pislog, meglepi a kérés.
– Jobb szeretném, ha nem.
– Miért is?
– Mert nem szeretem, ha más vezet.
– Reggel kibírtad, és elég jól elviseled, amikor Taylor vezet.
– Taylorban fenntartás nélkül megbízom.
– És bennem nem? – Csípőre teszem a kezem. – Az irányításmániád tényleg nem
ismer határokat. Tizenöt éves korom óta vezetek.
Válasz helyett megvonja a vállát, mintha ennek nem volna semmi jelentősége. Ó,
néha annyira bosszantó. A legjobbat feltételezni? Csessze meg!
– Ez az én kocsim? – tudakolom.
Christian a homlokát ráncolja.
– Persze, hogy a te kocsid.
– Akkor kérem a kulcsokat. Eddig mindössze kétszer vezettem, munkába menet
és haza. Minden élvezet a tiéd. – Teljes duzzogás üzemmódba kapcsolok. Christian ajka
megrándul az elfojtott mosolytól.
– De nem is tudod, hová megyünk.
– Biztos vagyok benne, hogy majd felvilágosít, Mr. Grey. Eddig remek munkát
végeztél e téren.
Döbbenten mered rám, aztán elmosolyodik – azzal az új, félénk mosolyával, ami
teljesen lefegyverez, és eláll tőle a lélegzetem.
– Remek munkát, mi? – mormogja.
Elpirulok.
– Többnyire igen.
– Hát, ez esetben… – Átadja a kulcsot, és kinyitja nekem a kocsi ajtaját.
– Itt balra – utasít Christian. Északnak tartunk, az I-5 felé. – A fenébe… finoman,
Ana! – És megkapaszkodik a műszerfalban.
Ó, az ég szerelmére! A szememet forgatom, de nem nézek rá. A háttérben Van
Morrison dalol érzelmesen a hangszóróból.
– Lassíts!
– Lassítok!
Christian sóhajt.
– Mit mondott Flynn? – Kihallom az aggodalmat a hangjából.
– Mondtam már. Azt mondja, hogy a legjobbat kell feltételeznem rólad. – A
fenébe, talán mégis hagynom kellett volna, hogy Christian vezessen. Akkor nézhetném
őt. Voltaképp… indexelek és lehúzódom.
– Mit csinálsz? – csattan föl rémülten.
– Hagylak vezetni.
– Miért?
– Hogy nézhesselek.
Felnevet.
– Nem, nem. Vezetni akartál, hát vezess, és én nézlek téged.
Mogorván pillantok rá.
– Az utat figyeld! – kiált fel.
Ebből elég. A lámpás kereszteződés előtt a járda mellé állok, és kipattanok a
kocsiból. Becsapom az ajtót, és a karomat összefonva állok a járdán haragos képpel.
Christian kiszáll.
– Mit művelsz? – kérdezi dühösen.
– Én? Te mit művelsz?
– Itt nem parkolhatsz.
– Tudom.
– Akkor miért álltál le?
– Mert elegem van abból, hogy parancsokat vakkantasz. Vagy vezetsz, vagy pofa
be, ha én vezetek!
– Anastasia, szállj be a kocsiba, mielőtt megbüntetnek.
– Nem.
Teljesen tanácstalanul pislog, aztán a hajába túr. A dühe zavarba megy át.
Hirtelen olyan mulatságos, hogy muszáj ránevetnem. A homlokát ráncolja.
– Mi az? – csattan fel megint.
– Te.
– Ó, Anastasia, nincs még egy ilyen bosszantó nő… – Széttárja karját. – Rendben,
én vezetek. – Elkapom a zakója szélét, és odahúzom őt magamhoz.
– Nincs, de még egy ilyen bosszantó férfi sincsen, mint te, Mr. Grey. Lenéz rám, sötét, átható a tekintete. Karja a derekamra fonódik, és erősen
magához szorít.
– Akkor talán egymásnak vagyunk teremtve – mondja kedvesen, és orrát a
hajamba fúrva mélyen belélegez. Én is átkarolom, és lehunyom a szemem. Reggel óta
most először vagyok igazán nyugodt.
– Ó… Ana, Ana, Ana! – sóhajtja, és az ajkát a hajamba nyomja. Még erősebben
szorítom őt magamhoz, és így állunk egy percig az utcán mozdulatlanul, élvezzük az egy
pillanatnyi váratlan nyugalmat. Aztán elenged, kinyitja az utasoldali ajtót, én pedig
beszállok, és szótlanul nézem, mint kerüli meg az autót.
Christian ráadja a gyújtást, és behúz a forgalomba. Szórakozottan dúdol Van
Morrisonnal.
Hűha, még soha nem hallottam őt énekelni, még a fürdőszobában sem. A
homlokomat ráncolom. Kellemes hangja van – természetesen. Hmm… vajon ő hallott
engem énekelni?
Nem kérte volna meg a kezed, ha hallott volna. A tudatalattim összefonja karját,
és esőkabátot vett… jesszusom.A dal véget ér, és Christian önelégülten mosolyog.
– Csak hogy tudd, ha megbüntetnek, ez a kocsi a te neveden van.
– Még szerencse, hogy előléptettek, ki tudom fizetni a büntetést – mondom
nagyképűen, s közben vonzó arcélét nézem, elhúzza a száját. Újabb Van Morrison dal
kezdődik, amikor Christian az I-5 felé vezető lehajtón észak felé fordul.
– Hová megyünk?
– Meglepetés. Mit mondott még Flynn?
Sóhajtok.
– Mesélt valamit a célirányos… FFFSTB kezelésről.
– SFBT. Megoldás fókuszú terápia – morogja.
– Próbáltál mást is?
Christian felhorkan.
– Bébi, mindent kipróbáltak már rajtam. Kognitív kezelés, Freud,
funkcionalizmus, Gestalt, viselkedéskutatás… ami csak eszedbe juthat, az évek során
mindent csináltam. – A hangszíne elárulja keserűségét. Aggasztó ez a düh a hangjában.
– És úgy gondolod, hogy ez a megközelítés segít?
– Mit mondott Flynn?
– Azt, hogy ne foglalkozzunk a múltaddal. Fókuszáljunk a jövőre, arra, ahol lenni
szeretnél.
Christian bólint, de vállat is von, óvatos az arca.
– Mi van még? – erősködik.
– Beszélt az érintéstől való félelmedről is, bár ő nem így nevezte. És a lidérces
álmaidról meg az önutálatodról is. – Ránézek, elgondolkodónak látom az esti fényben.
Vezetés közben a körmét rágja. Gyorsan felém pillant.
– Az utat nézze, Mr. Grey – korholom.
Mulattatja a dolog, bár egy kicsit bosszúsnak is tűnik.
– Egy örökkévalóságig beszélgettetek, Anastasia. Mit mondott még?
Nyelek egyet.
– Szerinte nem vagy szadista – suttogom.
– Tényleg? – kérdezi higgadtan. A homlokát ráncolja, ésa kocsiban
zuhanórepülésbe kezd a légkör.
– Azt mondja, hogy ilyen fogalom nincs is a pszichiátriában. Legalábbis a
kilencvenes évek óta – morgom sietve. Próbálom megmenteni a hangulatot.
Christian arca elkomorodik, lassan kifújja a levegőt.
– Flynn meg én eltérő véleményen vagyunk ebben a kérdésben – mondja
nyugodtan.
– Szerinte te mindig a legrosszabbat gondolod magadról. Tudom, hogy ez igaz –
morgom. – A szexuális szadizmust is említette, de azt mondta, hogy az választott
életforma, nem pszichiátriai állapot. Talán erre gondolsz.
Szürke szeme felém villan, a szája mogorva vonallá keskenyedik.
– Szóval elég egy beszélgetés a derék doktorral, és máris szakértő vagy – mondja
jegesen, és újra előrenéz.
Jaj, istenem… Felsóhajtok.
– Nézd, ha nem akarod hallani, mit mondott, ne kérdezd – morgom halkan.
Nem akarok vitatkozni. Amúgy meg igaza van, mi a fenét tudok én erről a
szarságról? Egyáltalán akarom tudni? A lényeges pontokat felsorolhatom: az
irányításmániáját,a féltékenységet, a birtoklási vágyát, a túlzott féltést – és tökéletesen
megértem, honnan ered. Még azt is értem, hogy miért nem szereti, ha megérintik –
láttam a sebeket.
A lelki sebeket csak elképzelni tudom, és a lidérces álmokból is csak egyszer
kaptam ízelítőt. És dr. Flynn szerint…
– Tudni akarom, miről beszélgettetek – szakítja félbe Christian a gondolataimat.
A 172-es kijáratnál lehajt az I-5-ről, és nyugatnak tart a lassan lenyugvó nap felé.
– A szeretődnek nevezett.
– Ezt mondta? – Békülékeny a hangja. – Hát, nem mondom, hogy megválogatja a
szavait. Azt hiszem, ez elég pontosan leírja a helyzetet, nem gondolod?
– Szeretőként gondolsz az alávetettekre?
Christian homlokán ismét összeszaladnak a ráncok, de ez alkalommal azért, mert
gondolkodik. Ismét északnak kanyarodunk közben. Hová megyünk?
– Nem. Ők szexuális partnerek voltak – mormogja, és újra óvatos a hangja. – Te
vagy az egyetlen szeretőm. És azt akarom, hogy több legyél.
Ó, ismét az a lehetőségekkel teli, varázslatos szó. Mosolyognom kell, és
gondolatban megölelem magam. Belső istennőm ragyog az örömtől.
– Tudom – suttogom, és igyekszem leplezni izgalmamat. – Csak egy kis időre van
szükségem, Christian. Még fel kell dolgoznom ezt az elmúlt néhány napot. – Christian
félrebiccenti a fejét, és fura, zavart pillantást vet rám.
Néhány másodperc múlva a lámpa, amelynél megálltunk, zöldre vált. Christian
bólint, és felhangosítja a zenét – a beszélgetés véget ért.
Még mindig Van Morrison énekel, most már optimistábban arról, hogy milyen
csodás az éjjel a hold tánca. Újra lakóövezetben vagyunk, s nyugatnak tartunk a Sound
felé.
– Hová megyünk? – kérdem, amikor rákanyarodunk egy útra. Látom az
utcatáblát: 9TH AVE NW. Zavarban vagyok.
– Meglepetés – feleli, és titokzatosan mosolyog.
