Minden szín kifut az arcomból, és megfagy a vérem. Eltölt a félelem. Ösztönösen
Katie és Christian közé lépek.
– Mi az? – mormogja Christian, és gyanakvó a hangja.
Ügyet sem vetek rá. El sem hiszem, hogy Kate ezt teszi.
– Kate, ehhez semmi közöd. – Mérgesen meredek rá; a félelmet harag váltotta
fel. Hogy merészelte? Nem, ne ma! Nem Christian születésnapján. Kate-et meglepi a
reakcióm. Pislog egyet, zöld szeme elkerekedik.
– Ana, mi az? – kérdezi Christian újra, és a hangja most már fenyegetőbb.
– Christian, magunkra hagynál minket? Légy szíves – kérem.
– Nem. Mutasd! – Kinyújtja a kezét, és tudom, hogy most nem vitatkozhatok.
Hűvös, kemény a hangja. Vonakodva átadom neki az e-mailt.
– Mit tett veled? – kérdi Kate, nem törődve Christiannal. Olyan aggódva néz.
Elpirulok, mert milliónyi erotikus kép fut át az agyamon.
– Ez tényleg nem tartozik rád, Kate. – Nem tudom távol tartani az elkeseredést a
hangomból.
– Hol szerezted ezt? – kérdi Christian. A fejét oldalra biccenti, arca kifejezéstelen,
de a hangja… fenyegetően lágy.
Kate elpirul.
– Az nem érdekes. – Christian merev pillantására sietve folytatja. – Egy zakó
zsebében volt, gondolom, a te zakód. Ana hálószobájának az ajtaján találtam. – Christian
szürke szemének égető pillantásával szemben Kate acélossága valamelyest csökken, de
aztán összeszedi magát.
Testre simuló, élénkvörös ruhájában ő a megtestesült harciasság. Remekül néz
ki. De mi a fenét keresett a ruháim között? Általában fordítva van.
– Elmondtad bárkinek is? – Christian hangja akár egy selyemkesztyű.
– Természetesen nem – csattan fel sértődötten Kate. Christian bólint, és kicsit
lecsillapodik. Megfordul, és a kandallóhoz megy. Kate meg én szótlanul nézzük, ahogy
felvesz egy öngyújtót a párkányról, meggyújtja az e-mailt, majd elengedi. A papírlap
lángolva lebeg le a rostélyig, aztán nincs többé.
Nyomasztó a csend.
– Még Elliotnak sem? – kérdezem, amikor visszafordítom a figyelmemet Kate
felé.
– Senkinek – ismétli Kate nyomatékosan, és most először zavartnak,
megbántottnak tűnik. – Csak azt akarom tudni, hogy jól vagy-e, Ana – suttogja.
– Jól vagyok. Több mint jól. Christian meg én nagyon, nagyon jól megvagyunk. Az
a múlt, kérlek, ne is törődj vele.
– Ne törődjek vele? – mondja. – Hogy tudnék nem törődni vele? Mit művelt
veled? – Zöld szeme teli van őszinte aggodalommal.
– Nem művelt velem semmit, Kate. Tényleg jól vagyok.
Ferde szemmel néz rám.
– Tényleg?
Christian átkarol és magához húz, de pillantása nem hagyja el Kate-et.
– Ana beleegyezett, hogy a feleségem lesz, Katherine – mondja nyugodtan.
– A feleséged? – szakad ki Kate-ből a hitetlenkedés, a szeme elkerekedik.
– Összeházasodunk. Ma este jelentjük be a családnak.
– Ó! – Kate-nek leesik az álla. Teljesen ledöbbent. – Tizenhat napra magadra
hagylak, és ez történik. Ilyen hirtelen. Szóval tegnap, amikor azt mondtam… – Eltűnődve
néz rám. – De hogy jön a képbe ez az e-mail?
– Sehogy, Kate. Kérlek, felejtsd is el. Szeretem Christiant, és ő is szeret engem.
Ne tedd tönkre ezt a partit és az esténket – suttogom. Kate pedig pislog, és a szeme
váratlanul könnyel van tele.
– Nem, persze, hogy nem teszem tönkre. De jól vagy? – Arra vár, hogy
megnyugtassam.
– Soha nem voltam még ilyen boldog – suttogom, Kate pedig nem törődve azzal,
hogy Christian átkarol, megfogja a kezem.
– Tényleg minden rendben? – kérdezi reménykedve.
– Igen – vigyorgok rá. Kezd visszatérni az örömöm. Kate mellettem áll, rám
mosolyog, visszatükrözi a boldogságomat. Kilépek Christian öleléséből, és Kate
váratlanul magához szorít.
– Ó, Ana, annyira aggódtam, amikor ezt olvastam. Nem tudtam, mit is gondoljak.
Megmagyarázod nekem? – suttogja.
– Egyszer majd igen.
– Helyes. Nem mondom el senkinek. Úgy szeretlek, Ana, mintha a testvérem
volnál. Csak azt hittem… nem számít, mit hittem. Ne haragudj. Ha te boldog vagy, én is
az vagyok. – Christian szemébe néz, tőle is bocsánatot kér. Christian bólint, de jeges a
tekintete, és az arckifejezése sem változik.A fenébe, még mindig pipa.
– Tényleg sajnálom. Igazad volt, nem tartozik rám – suttogja Kate.
Kopogtatnak az ajtón, amitől Kate meg én szétrebbenünk. Grace dugja be fejét.
– Minden rendben, drágám? – kérdi Christiantól.
– Minden rendben, Mrs. Grey – felel azonnal Kate.
– Rendben, anya – mondja Christian.
– Akkor jó. – Grace bejön a szobába. – Nem bánjátok, ha a születésnapján
megölelem a fiamat. – Sugárzó arccal néz ránk. Christian magához szorítja, és azonnal
elolvad.
– Boldog születésnapot, drágám! – mondja Grace lágyan,és lehunyja szemét a fia
ölelésében. – Annyira örülök, hogy itt vagy köztünk.
– Jól vagyok, anya – mosolyog rá Christian. Grace hátralép, jól megnézi őt, és
vigyorog.
– Annyira örülök a boldogságodnak – mondja, és végigsimít a fia arcán.
Christian azzal az ezer megawattos mosolyával nevet rá.
Grace tudja! Mit mondott Christian?
– Hát, gyerekek, ha befejeztétek a sutyorgást, egy egész tömeg jött el, hogy
lássa, tényleg egy darabban vagy, és hogy boldog születésnapot kívánjon neked,
Christian.
– Mindjárt jövök.
Grace idegesen pillant Kate-re meg rám, de úgy tűnik, megnyugtatja, hogy
mosolygunk. Rám kacsint, és kinyitja nekünk az ajtót. Christian felém nyújtja a kezét, én pedig megfogom.
– Christian, tényleg elnézést kérek. – mondja Kate alázatosan. Az alázatos Kate
nem akármilyen látvány. Christian biccent, és követjük Kate-et.
A folyosón aggódva pillantok fel Christianra.
– Anyád tudja?
– Igen.
– Ó! – És, ha belegondolok, hogy a konok Miss Kavanaghnak köszönhetően
csaknem tönkrement az este… Megborzongok a gondolattól, attól, hogy Christian
életstílusa napvilágra kerül.
– Hát, érdekesen kezdődött az este – mosolygok rá kedvesen. Christian rám néz,
és újra itt ez a derűs pillantás. Hála az égnek!
– Komoly tehetsége van ahhoz, hogy finoman fogalmazzon, Miss Steele. – Az
ajkához emeli a kezem, és megcsókolja az ujjperceimet. Aztán váratlan, spontán és
fülsüketítő tapsvihar fogad, amikor belépünk a nappaliba.
Basszus! Hányan vannak itt?
Végigfut a pillantásom a szobán: az összes Grey, Ethan és Mia, dr. Flynn egy
nővel, felteszem, a felesége. Ott van Mac a hajóról, egy magas, jóképű afroamerikai,
emlékszem rá, akkor láttam Christian irodájában, amikor először találkoztunk. Ott van
Mia ribanc barátnője, Lily, két nő, akit nem ismerek, és… jaj, ne… összeszorul a szívem.
Az a nő is… Mrs. Robinson.
Gretchen bukkan fel egy tálca pezsgővel. Mélyen kivágott, fekete ruhát visel,
copf helyett fejtetőre fésült frizurával, s pirulva rebegteti a szempillát Christian felé.
Elhal a taps, és amint minden tekintet várakozásteljesen felé fordul, Christian
megszorítja a kezem.
– Köszönöm mindenkinek. Úgy tűnik, szükségem van erre. – Felkap két italt
Gretchen tálcájáról, és futólag rámosolyog a lányra. Azt hiszem, Gretchen mindjárt
elalél. Christian átadja nekem az egyik poharat.
A maga poharát a társaság felé emeli, és tüstént elindul felé a tömeg. A rohamot
a feketébe öltözött gonosz nőszemély vezeti. Hát soha nem vesz föl más színű ruhát?
– Christian, annyira aggódtam érted. – Elena kurtán átöleli, és mindkét arcát
megcsókolja. Christian nem enged el, bár próbálom kiszabadítani a kezem.
– Jól vagyok, Elena – morogja hűvösen.
– Miért nem hívtál fel? – Kétségbeesést érzek a hangjából, szeme Christian
pillantását keresi.
– Nem értem rá.
– Nem kaptad meg az üzenetemet?
Christian kényelmetlenül feszeng, közelebb húz magához, és átkarol.
Kifejezéstelen arccal néz Elenára. A nő nem csinálhat úgy tovább, mintha tudomást sem
venne rólam, udvariasan biccent felém.
– Ana, csodásan nézel ki, drágám – dorombolja.
– Köszönöm, Elena – dorombolom vissza.
Elkapom Grace pillantását. Christian anyja a homlokát ráncolva néz minket.
– Elena, szeretnék bejelenteni valamit – mondja Christian, és közönyösen tekint
a nőre. Elena kék szeme fátyolos lesz.
– Természetesen. – Ajkán hamis mosollyal hátrébb lép.
– Kis figyelmet kérek – szólal meg Christian. – Vár egy kicsit, míg a moraj alább
nem hagy a szobában, és ismét minden tekintet rászegeződik.
– Köszönöm, hogy eljöttek ma. Meg kell mondanom, hogy csöndes családi
vacsorára számítottam, és ez kellemes meglepetés. – Jelentőségteljes pillantást vet
Miára, aki vigyorogva integet neki. Christian lemondóan csóválja a fejét, és folytatja.
– Ros meg én… – int a vörös hajú nő felé, aki egy hetyke kis szőke mellett áll… –
tegnap közel álltunk a halálhoz.
Ó, hát ő az a Ros, aki vele dolgozik. A nő elvigyorodik, és felé emeli a poharát.
Christian biccent felé.
– Ezért aztán különösen boldog vagyok, hogy itt lehetek, és megoszthatok
mindenkivel egy remek hírt. Ez a gyönyörű nő – felém pillant –, Miss Anastasia Rose
Steele hajlandó hozzám jönni feleségül. Szeretném, ha ti tudnátok meg elsőként.
Totál a döbbenet, egy-egy éljenzés, aztán általános taps. Jesszusom, tényleg ez
történik velem. Azt hiszem, legalább olyan vörös vagyok, mint Kate ruhája. Christian
megfogja az állam, felemeli az ajkam, és gyorsan megcsókol.
– Hamarosan az enyém leszel.
– Már a tiéd vagyok – suttogom.
Lilynek, aki Mia mellett áll, lóg az orra. Gretchen úgy fest, mint aki valami
rémesen keserűt evett. Idegesen nézek körül a társaságon, és megpillantom Elenát.
Tátva maradt a szája. Ledöbbent – talán el is borzadt. Elönt egy kicsi, de nagyon is
intenzív elégedettség, amiért így láthatom. Különben is, mi a csudát keres itt?
Carrick és Grace zavarja meg ezeket a szívtelen gondolatokat. Ölelnek, csókolnak,
és az összes Greynek körbeadnak.
– Ó, Ana, annyira örülök, hogy a családhoz fogsz tartozni – lelkendezik Grace.
– Ez a változás Christianban… végre boldog… annyirahálás vagyok neked. –
Zavartan pirulok, de azért élvezem is ezt a kitörő örömet.
– Hol a gyűrű? – lelkendezik Mia, amikor ő is átölel.
– Hmm. – A gyűrű. Jaj, ez eszembe sem jutott. Idegesen pillantok fel Christianra.
– Együtt fogjuk kiválasztani. – Christian haragosan mered a húgára.
– Ne nézz rám így, Grey – korholja Mia, aztán átöleli. – Annyira örülök a
boldogságodnak, Christian – mondja. Ő az egyetlen, akit nem félemlít meg a Grey-
pillantás. Én picire húzom össze magam tőle… vagyis húztam.
– Mikor házasodtok? Van már időpont? – És ragyogó arccal néz föl Christianra.
Christian lemondóan rázza a fejét.
– Sejtelmem sincs, még nincs időpont. Majd megbeszéljük Anával – mondja
bosszúsan.
– Remélem, nagy esküvő lesz, és itt – ragyog lelkesen Mia. Ügyet sem vet a
bátyja gunyoros hangjára.
– Lehet, hogy holnap Vegasba repülünk – morog Christian, és egy tökéletes Mia
Grey-féle duzzogó pillantás a válasz. Christian a szemét forgatja, majd Elliothoz fordul,
aki az elmúlt napok során másodszor is medveöleléssel szorítja magához.
– Nagy lépés, tesó – és hátba veregeti Christiant. Szinte elkábulok a fogadtatástól. Néhány perc múlva Christian oldalán találom
magam dr. Flynn-nel. Elena eltűnt, Gretchen pedig duzzogva tölti újra a pezsgős
poharakat.
Dr. Flynn mellett feltűnően szép, fiatal nő áll. Hosszú, sötét, szinte fekete haj,
dekoltázs, és bájos mogyorószín szem.
– Christian – mondja Flynn, és kezet nyújt. Christian lelkesen megrázza a
pszichiáter kezét.
– John, Rhian – és arcon csókolja a sötét hajú nőt. Pici, bájos teremtés.
– Örülök, hogy még velünk vagy, Christian. Az életem unalmas lenne nélküled, és
hiányoznál a feleségemnek.
Christian önelégülten elmosolyodik.
– John – korholja a férjét Rhian, ami Christiant még jobban szórakoztatja.
– Rhian, ő Anastasia, a jegyesem. Ana, ő John felesége.
– Örülök, hogy megismerhetem a lányt, aki végül meghódította Christian szívét. –
Rhian kedvesen mosolyog rám.
– Köszönöm – motyogom. Ismét zavarban vagyok.
– Ez volt aztán a pattanó labda, Christian. – Dr. Flynn nevetve, hitetlenkedve
csóválja a fejét, Christian pedig a homlokát ráncolja.
– John meg a krikett-hasonlatai. – Rhian a szemét forgatja. – Gratulálok nektek
és boldog születésnapot, Christian. Milyen csodálatos születésnapi ajándék! – Széles
mosollyal néz rám.
Fogalmam sem volt, hogy dr. Flynn itt lesz, vagy Elena. Megrázkódtatás, és hiába
kínzom az agyam, mit kérdezhetnék tőle, egy születésnapi buli nem a megfelelő helyszín
a pszichiátriai konzultációhoz.
Néhány percig csevegünk. Rhian főállású anyuka, két kisfiúval. Gondolom, ő az
oka annak, hogy dr. Flynn az USA-ban praktizál.
– Ő jól van, Christian, jól reagál a kezelésre. Még néhány hét, és szóba jöhet,
hogy csak bejár. – Dr. Flynn és Christian halkabbra fogta, de egyszerűen muszáj
figyelnem, és udvariatlanul elzárom a fülem Rhian elől.
– Szóval, egyelőre mindennap vakáció és pelenka…
– Elég sok idő elmehet vele. – Elpirulok, és újra Rhian felé fordítom figyelmemet,
aki kedvesen nevet. Tudom, hogy Christian és Flynn éppen Leiláról beszélnek.
– Kérdezz meg tőle valamit a kedvemért – mormogja Christian.
– És maga mivel foglalkozik, Anastasia?
– Csak Ana, ha lehet. Könyvkiadóban dolgozom.
Christian és dr. Flynn még halkabban beszélnek. Annyira bosszantó! De
elhallgatnak, mikor az a két nő csatlakozik hozzájuk, akiket korábban nem ismertem: Ros
és a hetyke kis szőke, Gwen, akit Christian most Ros partnereként mutat be.
Ros elragadó, és kisvártatva megtudom, hogy csaknem velünk szemben laknak az
Escalában. Elragadtatottan lelkendezik Christian pilóta képességeiről. Most először ült
Charlie Tangóban, és azt mondja, nem habozna ismét felszállni vele. Azon kevés nők
közé tartozik, akik nincsenek Christian bűvkörében… hát, az ok elég nyilvánvaló.
Gwen kuncogós, gonosz humorú nő, s Christian különlegesen jól érzi magát a
társaságukban. Jól ismeri őket. Nem munkáról beszélnek, de azt meg tudom állapítani,
hogy Ros okos, aki könnyedén lépést tart vele. Harsány, amolyan sok dohányzástól
rekedtes nevetése van.
Grace szakítja meg a társalgást, bejelenti, hogy a svédasztalos vacsora tálalva
van. A vendégek lassan a ház hátsó része felé szálingóznak.
Mia kap el a folyosón. Halványrózsaszín, lenge ruhájában, tűsarkú cipőjében úgy
magasodik fölém, akár egy karácsonyi angyalka. Két koktélos poharat tart a kezében.
– Ana – sutyorog összeesküvő módjára. Christianra nézek, aki a legjobb sok-
szerencsét-én-nem-tudok-mit-kezdeni-vele pillantásával elenged. Miával együtt
bemegyünk az ebédlőbe.
– Tessék – mondja huncutul. – Apám egyik különleges citromos Martinija sokkal
jobb, mint a pezsgő. – Átadja a poharat, és aggódva nézi, ahogy óvatosan belekortyolok.
– Hmmm… nagyon finom. De erős. – Mit akarhat Mia? Megpróbál leitatni?
– Tanácsra van szükségem, Ana. És Lilyt nem kérdezhetem. Ő mindig és
mindenről ítélkezik. – Mia a szemét forgatja, majd rám vigyorog. – Féltékeny rád.
Szerintem azt remélte, hogy egyszer majd összejön Christiannal. – Miából kitör a
nevetés a gondolat abszurditásától, én pedig belül összezsugorodok.
Ezt még jó ideig el kell majd viselnem – más nők akarják a férfit, aki az enyém.
Félretolom a kellemetlen gondolatot, és Miára irányítom a figyelmemet. Iszom még egy
korty Martinit.
– Próbálok segíteni. Vágj bele!
– Hála neked, Ethan meg én nemrég megismerkedtünk. – Ragyogó képpel néz
rám.
– Igen. – Hová akarhat kilyukadni?
– Ana… Ethan nem akar járni velem. – És duzzog.
– Ó! – Döbbenten pislogok rá, és azt gondolom: talán nem vagy az esete.
– Nézd, tudom, hogy rosszul hangzik. Azért nem akar járni velem, mert a testvére
a bátyámmal kavar. Tudod, mintha azt hinné, hogy ez amolyan vérfertőzés volna. De
biztos vagyok abban, hogy kedvel. Mit tegyek?
– Értem – morgom, és próbálok egy kis időt nyerni. Mit mondhatnék? – Nem
egyezhetnétek meg, hogy barátok vagytok, és adtok egy kis időt magatoknak? Hiszen
csak most ismerted meg.
Mia felvonja a szemöldökét, én elpirulok.
– Nézd, tudom, hogy én is csak nemrég ismertem meg Christiant… – mogorva
arccal nézek rá, nem igazán tudom, mit is akarok mondani. – Mia, ez olyasmi, amit
neked meg Ethannek együtt kell megoldanotok. Én kipróbálnám a barátságot.
Mia elvigyorodik.
– Ezt a nézést Christiantól tanultad.
Elpirulok.
– Ha tanácsra van szükséged, Kate-et kérdezd. Neki inkább lehet elképzelése
arról, hogyan érez a bátyja.
– Gondolod?
– Igen. – Bátorítóan mosolygok rá.
– Óriási! Kösz, Ana. – Újra megölel, és izgatottan, a nagyon magas sarkúban
lenyűgöző ügyességgel száguld az ajtó felé. Nem kétséges, hogy Kate-et fogja nyaggatni.
Iszommég egy korty Martinit, és indulnék utána, amikor megtorpanok.
Elena surran a szobába, merev, komor eltökéltség látszik az arcán. Csöndesen
becsukja az ajtót maga mögött.
Ó, a fenébe!
– Ana – mondja gúnyosan.
Összeszedem minden önuralmamat. Kicsit kába vagyok a két pohár pezsgőtől és
a méregerős koktéltól, melyet a kezemben tartok. Azt hiszem, a vér is kifutott az
arcomból, de csatarendbe állítom a tudatalattim és a belső istennőmet is, hogy a lehető
leghiggadtabbnak tűnjek.
– Elena. – Halk, de nyugodt a hangom, bár kiszáradt a szám. Miért borít ki
annyira ez a nő? És mit akar tőlem?
– Tiszta szívvel gratulálnék neked, de azt hiszem, nem volna helyénvaló. – Átható
kék szeme pillantása jeges, csupa gyűlölet.
– Nincs szükségem a gratulációdra, Elena, nem is vágyom rá. Meglepett, hogy itt
vagy, csalódás nekem.
Felvonja a szemöldökét. Azt hiszem, elismerően.
– Nem gondoltalak méltó ellenfélnek, Anastasia. De állandóan meglepsz.
– Én pedig egyáltalán nem gondoltam rád – hazudom hűvösen. Christian büszke
lenne rám. – És most, ha megbocsátasz, jobb dolgom is van, mint veled vesztegetni az
időmet.
– Ne olyan gyorsan, kisasszony – sziszegi Elena. Az ajtónak dől, elzárja az utat. –
Mi a francokat gondolsz magadról, hogy elfogadod Christian házassági ajánlatát? Ha
csak egy percig is azt hiszed, hogy képes vagy boldoggá tenni őt, nagyon tévedsz.
– Hogy mit fogadok el és mit csinálok Christiannal, az nem tartozik rád –
mosolygok gunyoros kedvességgel, de Elena ügyet sem vet rá.
– Christiannak vannak szükségletei. Olyan szükségletek, amelyeket te
nyomokban sem tudsz kielégíteni – mondja kárörvendőn.
– Mit tudhatsz te Christian szükségleteiről? – vicsorgok. Felháborodom, lángol
bennem a harag, az adrenalin elönti a testemet. Hogy merészel ez a ribanc kioktatni
engem? – Te beszélsz, te beteges gyermekmolesztáló? Ha rajtam múlna, a pokol hetedik
bugyrába dobnálak, és mosolyogva sétálnék el. Most pedig takarodj az útból, vagy én
takarítsalak el?
– Nagy hibát követ el, hölgyem. – Megrázza hosszú, szépen manikűrözött, karcsú
ujját. – Hogy merészelsz ítélkezni az életstílusunkról? Semmit nem tudsz, és fogalmad
sincs róla, hogy mibe keveredsz. És ha azt hiszed, Christian boldog lesz egy ilyen vacak
kis aranyásóval, mint te…
Ennyi elég! Az arcába löttyentem a maradék citromos Martinit.
– Ne merészeld megmondani nekem, hogy mibe keveredjek – kiabálom. – Mikor
tanulod meg végre, hogy nem tartozik rád?
Elena tátott szájjal mered rám, elborzadva törölgeti a ragacsos italt az arcáról.
Már azt hiszem, rám akarja vetni magát, de hirtelen elfordul, mert nyílik az ajtó.
Christian áll ott. A másodperc tört része alatt felméri a helyzetet – én hamuszürkén, remegve, Elena csurom Martini és rettenetesen dühös. Christian kedves
arca elsötétül, eltorzul a haragtól. Bejön, és közénk áll.
– Mi a fenét csinálsz, Elena? – mondja. Jeges, fenyegető a hangja.
Az asszony feléje pislog.
– Nem való hozzád ez a lány, Christian – suttogja.
– Micsoda? – kiállt fel Christian, hogy mindketten megriadunk. Nem látom az
arcát, de egész teste megfeszül, és sugárzik belőle az ellenségesség.
– Hogy a faszba tudhatod, mi jó nekem?
– Vannak szükségleteid, Christian – mondja Elena lágyabban.
– Mondtam már, hogy ez rohadtul nem tartozik rád – mennydörög Christian. – Ó,
a francba! – A Nagyon dühösChristian nem is olyan randa feje felbukkant. Ezt meg fogják
hallani.
– Mi ez az egész? – elhallgat, és Elenára mered. – Gondolod, hogy te vagy az? Te?
Azt hiszed, te vagy a hozzám való? – Lágyabb a hangja, de csupa megvetés, és hirtelen
elönt a vágy, hogy ne legyek itt. Nem akarok tanúja lenni ennek az intim beszélgetésnek.
Kívülálló vagyok. De földbe gyökerezett a lábam, nem mozdul.
Elena nyel egyet, és kiegyenesedik. Megváltozik a tartása, parancsolóbb lesz.
Christian felé lép.
– Én vagyok a legjobb, ami valaha történt az életedben – sziszegi arrogánsan. –
Nézd meg magad. Az Államok egyik leggazdagabb, legsikeresebb vállalkozója vagy.
Összeszedett, céltudatos. Semmire nincs szükséged. A világegyetemed ura vagy.
Christian hátralép, mintha megütötték volna, és haragos hitetlenséggel mered a
nőre.
– Szeretted csinálni, Christian, ne is próbáld tagadni. Az önpusztítás útját jártad,
és én mentettelek meg. Nekem köszönheted, hogy nem rácsok mögött töltöd az életed.
Hidd el, bébi, ott végezted volna. Mindenre én tanítottalak, mindenre, amire szükséged
van.
Christian elsápad. Szörnyülködve néz rá. Amikor végre megszólal, halk és
hitetlenkedő a hangja.
– Baszni tanítottál meg, Elena. De az üres, akárcsak te. Nem csoda, hogy Linc ott
hagyott.
Keserű epe önti el a torkom. Nem kéne itt lennem. De dermedten állok, morbid
módon lenyűgöz, ahogy marcangolják egymást.
– Egyszer sem öleltél meg – suttogja Christian. – Egyszer sem mondtad, hogy
szeretsz.
Elena összehúzott szemmel nézi.
– A szerelem a bolondoknak való, Christian.
– Takarodj a házamból! – Grace engesztelhetetlen, dühös hangja riaszt meg.
Három fej fordul villámgyorsan a küszöbirányába, ahol áll. Christian anyja dühödten
mered Elenára, aki elsápadt a barnasága alatt.
Mintha megállna az idő, mi hárman egyszerre szívjuk be mélyen a levegőt, Grace
pedig határozott léptekkel bejön a szobába. Szeméből süt a harag. Pillantását nem veszi
le Elenáról. Megáll előtte. A nő szeme a rémülettől elkerekedik, Grace pedig hatalmas
pofont kever le neki, a csattanás visszhangzik az ebédlő falain.
– Vedd le a koszos mancsod a fiamról, te kurva, és takarodj azonnal a házamból!
– sziszegi összeszorított foggal.
Elena az elvörösödő arcára szorítja kezét, rémülten néz, döbbenten pislog Grace-
re. Aztán kirohan a szobából, nem veszi a fáradtságot, hogy becsukja az ajtót maga
mögött.
Grace lassan Christian felé fordul, a feszült csönd vastag takaróként borul ránk.
Egymást nézik, aztán Grace szólal meg.
– Ana, mielőtt átadnám neked, eltölthetnék néhány percet kettesben a fiammal?
– Nyugodt, rekedtes, de erőt sugárzó a hangja.
– Természetesen – suttogom, és amilyen gyorsan csak tudok, távozok. Idegesen
lesek hátra a vállam fölött. De egyikük sem néz rám. Továbbra is egymásra merednek,
szótlan kommunikációjuk harsogó.
A folyosón nem tudom, mit tegyek. Hevesen dobog a szívem, a vérem lüktet…
pánikban érzem magam, bizonytalan vagyok. Szentséges basszantyú, ez kemény volt…
és most már Grace is tudja. A francokat, elképzelni sem tudom, mit mondhat
Christiannak, és bármennyire is helytelen, az ajtóhoz lapulva hallgatózom.
– Mennyi ideje, Christian? – Grace hangja halk, alig hallom.
Christian válaszát egyáltalán nem hallom.
– Hány éves voltál? – Grace hangja sürgetőbb. – Mondd el. Hány éves voltál,
amikor kezdődött? – Christiant megint nem hallom.
– Minden oké, Ana? – zavar meg Ros.
– Igen. Rendben. Köszönöm. Én csak…
Ros elmosolyodik.
– Megyek a táskámért. Rám fér egy cigi.
Egy kurta pillanatig megfordul a fejemben, hogy vele tartok.
– Én pedig megyek a fürdőszobába. – Össze kell szednem magam és a
gondolataimat is. Föl kell dolgoznom mindazt, aminek az előbb a szem- és fültanúja
voltam. Odafönn lehetek a leginkább magamban. Ros után nézek, aki a társalgóba megy,
én pedig kettesével szedem a lépcsőket, úgy rohanok fel az elsőre, majd a másodikra.
Egyetlen helyre vágyom.
Kinyitom Christian gyermekkori hálószobájának ajtaját, majd becsukom magam
mögött. Mély lélegzetet veszek. Christian ágyához megyek, rávetem magam, és nézem
az egyszerű fehér plafont.
Szent tehén! Nem kétséges, hogy túl kellett esnem ezen, az életem tán
leggyötrelmesebb konfrontációján. De most zsibbadt vagyok. Egy részem örül annak,
hogy ez a nő kimutatta a foga fehérjét, és hogy a tanúja lehettem ennek.
Gondolataim Grace-hez kanyarodnak. Szegény Grace, végig kellett hallgatnia ezt.
Christian egyik párnáját szorítom magamhoz. Azt kihallgatta, hogy Christiannak és
Elenának viszonya volt, de azt nem, hogy milyen természetű. Hála az égnek! – nyögök
fel.
Mit is tegyek? Lehet, hogy a gonosz boszorkának igaza van?
Nem, nem vagyok hajlandó elhinni. Ez a nő olyan hideg és kegyetlen. A fejemet
rázom. Elenának nincs igaza. Megfelelek Christiannak. Énrám van szüksége. És a
döbbenetes tisztánlátás pillanatában nem azt vitatom, hogy miként élte mostanáig az életét – hanem azt kérdezem, hogy miért így. Az okot, hogy miért csinálta azt, amit
olyan sok lánnyal tett – nem is érdekel, mennyivel. A hogyannal nincs gond. Mind
felnőttek voltak. Hogy is fogalmazta meg Flynn? Csupa biztonságos, józan, közös
megegyezésen alapuló kapcsolat. A miért azérdekes. A miért volt a rossz. A miért
származott Christian sötét helyéről.
Lehunyom a szemem, és eltakarom a karommal. De most Christian továbblépett,
maga mögött hagyta mindezt, és mindketten a fényben vagyunk. Elkápráztatott,
ahogyan én is őt. Vezetjük egymást. Aztán eszembe jut valami. A francba! Egy gondolat
emészt, és ott vagyok azon a helyen, ahol ez a kísértet megbékélhet. Felülök. Igen, ezt
kell tennem.
Remegve állok fel, lerúgom a cipőm, az íróasztalához lépek, és a kitűzős táblát
nézegetem fölötte. A fiatal Christian fényképei még ott vannak. Még
szívbemarkolóbbak, mint azelőtt, most, hogy tanúja voltam ennek az összecsapásnak
Mrs. Robinsonnal. És a sarokban ott van a kis fekete-fehér kép – az anyja, a narkós
kurva.
Felkapcsolom az íróasztalon a lámpát, és a képre fókuszálom a fényt. Még a
nevét sem tudom. Annyira hasonlít rá, de fiatalabb és szomorúbb, és elnézve bánatos
arcát, csakis szánalmat érzek. Keresem a hasonlóságot az ő arca és az enyém között.
Bandzsítva nézem a képet, annyira közel hajolok, de nem látom. Kivéve tán a hajunk, de
azt hiszem, az övé világosabb, mint az enyém. Egyáltalán nem úgy nézek ki, mint ő.
Megkönnyebbülök.
A tudatalattim rám cicceg, karját összefonva mered rám félhold szemüvege
fölött. Miért kínzod magad? Igent mondtál. Megágyaztál magadnak. Lebiggyesztem az
ajkam. Igen, megtettem és örömmel. Egész életemen át ebben az ágyban akarok feküdni
Christiannal. Belső istennőm lótuszülésben ül, és derűsen mosolyog. Igen, jól döntöttem.
Meg kell találnom Christiant – nyilván aggódik már. Fogalmam sincs, mennyi
ideje vagyok ebben a szobában; azt fogja hinni, hogy megszöktem. A szememet forgatva
mélázok azon, hogy mindig túlreagál. Remélem, ő és Grace befejezték már.
Megborzongok a gondolatra, mi mindent mondhatott neki az anyja.
A lépcsőn találkozom Christiannal. Felfelé jön, engem keres. Feszült és
elcsigázott az arca – nem a gondtalan Ötven, akivel érkeztem. A fordulóban állok, ő
pedig megtorpan a legfelső lépcsőfokon, hogy szemtől szemben vagyunk.
– Szia! – mondja óvatosan.
– Szia! – felelem gyanakvón.
– Aggódtam…
– Tudom – szakítom félbe. – Ne haragudj, de nem voltam képes az ünneplésre. El
kellett tűnnöm… gondolkodni. – Fölemelem a kezem, és végigsimítok az arcán. Christian
lehunyja a szemét, arcát a tenyerembe hajtja.
– És úgy gondoltad, hogy a szobám erre a legjobb hely?
– Igen.
Christian a kezemért nyúl, és az ölelésébe von, én pedig készségesen bújok a
karjába; ez a legkedvencebb helyem az egész világon. Frissen mosott ruha, tusfürdő és Christian illata van – ez a legmegnyugtatóbb és a legingerlőbb illat ezen a bolygón. Christian mélyen belélegzi a hajam illatát.
– Sajnálom, hogy el kellett viselned ezt.
– Nem tehetsz róla, Christian. Miért volt itt egyáltalán? – Christian végignéz
rajtam, szája bocsánatkérő mosolyra húzódik.
– A család barátja.
Próbálok nem reagálni erre.
– Gondolom, már nem. Hogy van anyád?
– Most éppen átkozottul pipa rám. Tényleg örülök, hogy itt vagy, és egy buli
kellős közepén vagyunk. Különben az utolsókat rúgnám.
– Ennyire rossz?
Christian bólint. Komoly a tekintete, és érzem, hogy zavarban van anyja reakciója
miatt.
– Hibáztatod miatta? – Nyugodt, behízelgő a hangom.
Magához szorít. Bizonytalannak tűnik, rágódik a dolgon.
– Nem – válaszolja végül.
Hűha! Áttörés.
– Leülhetünk? – kérdezem.
– Persze. Itt?
Bólintok, és mindketten letelepszünk a két utolsó lépcsőfokra.
– Szóval, hogy érzed magad? – kérdezem aggódva. Megszorítom a kezét, és
szomorú, komoly arcába nézek.
Christian felsóhajt.
– Felszabadultan. – Vállat von, aztán sugárzó arccal néz rám azzal a csodálatos,
gondtalan Christian mosollyal, és eltűnik az előbbi kedvetlenség és feszültség.
– Tényleg? – ragyogok vissza. Hű, törött üvegen is átkúsznék ezért a mosolyért.
– Az üzleti kapcsolatunknak vége. Befellegzett.
A homlokom ráncolva nézek rá.
– Felszámolod a szalon üzletágad?
– Nem vagyok ilyen bosszúálló – horkan fel. – Nem. Nekiadom. Hétfőn beszélek
az ügyvédemmel. Ennyivel tartozom Elenának.
Felvonom a szemöldököm.
– Nincs többé Mrs. Robinson? – Christian vidáman elhúzza a száját. A fejét rázza.
– Nincs.
Elvigyorodom.
– Sajnálom, hogy elvesztettél egy barátot.
Vállat von, majd elmosolyodik.
– Tényleg?
– Nem – vallom be elpirulva.
– Gyere. – Feláll, és a kezét nyújtja felém. – Csatlakozzunk a mi tiszteletünkre
rendezett bulihoz. Talán be is rúgok.
– Szoktál berúgni? – kérdezem, és megfogom a kezét.
– A vad tinédzser éveim óta nem. – Elindulunk lefelé a lépcsőn.
– Ettél már? – kérdi.
Ó, a fenébe!
– Nem.
– Akkor enned kell. Annak alapján, ahogyan Elena kinézett, és ahogyan bűzlött,
apám halálos koktéljával öntöttedle. – Látom, hogy igyekszik visszafojtani a nevetést, de
nem túl sok sikerrel.
– Christian, én…
Fölemeli a kezét.
– Nem akarok vitatkozni, Anastasia. Ha inni akarsz… és alkohollal locsolni az
exeimet, akkor enned kell. Ez alapszabály. Azt hiszem, ezt már megvitattuk az első
éjszakánkon.
Ó igen. A Heathman-ben.
A hallba leérve megáll, hogy végigsimítson az arcomon. Ujjai az államat
cirógatják.
– Órákig feküdtem ébren, és néztem, ahogy alszol – mormogja. – Lehet, hogy
már akkor szerettelek.
Ó!
Lehajol, és gyöngéden megcsókol, elolvad minden porcikám. Az elmúlt óra összes
feszültsége kiáramlik belőlem.
– Egyél – suttog.
– Oké – adom meg magam, mert ebben a pillanatban bármit megtennék neki.
Kézen fog, és a konyhába vezet, ahol javában pörög a parti.
– Jó estét, John, Rhian!
– Még egyszer gratulálok, Ana. Remek pár lesztek. – Dr. Flynn kedvesen
mosolyog ránk. Kézen fogva állunk a hallban, és búcsúzkodunk tőlük.
– Jó éjt!
Christian becsukja az ajtót, és a fejét csóválja. Lenéz rám, a szeme hirtelen
felragyog izgalmában.
– Mi az?
– Csak a család maradt. Azt hiszem, anyám túl sokat is ivott. – Grace éppen
karaokézik valami játékkonzolon. Kate és Mia megdolgoztatják.
– Hibáztatod. – Rámosolygok, igyekszem nem elrontani a hangulatot. És sikerrel
járok.
– Csak nem önelégülten mosolyog rám, Miss Steele?
– De bizony.
– Nem akármilyen nap volt.
– Christian, az utóbbi időben egyik nap sem az, amit veled töltök. – Gunyoros a
hangom.
A fejét csóválja.
– Van benne valami, mint mindig, most is jól érvelsz, Miss Steele. Gyere, meg
akarok mutatni valamit. – Kézen fogva a konyhába vezet, ahol Carrick, Ethan és Elliot a
Marinersről vitatkozva maradékot majszolnak, és az utolsó koktélokat isszák.
– Egy kis séta? – csúfolódik Elliot sokat sejtetőn, amikor kimegyünk az
erkélyajtón. Christian ügyet sem vet rá, Carrick pedig némán a fejét rázva teszi őt helyre.
Fellépünk a lépcsőn a gyepre, és leveszem a cipőm. A félhold fényesen ragyog az öböl felett, és a szürke milliárdnyi árnyalatát vetíti körénk. Seattle fényei édesen
csillognak a távolban. A csónakházban ég a villany, lágy ragyogás a hold hűvös fényében.
– Christian, holnap szeretnék templomba menni.
– Ó!
– Imádkoztam, hogy maradj életben, és így történt. Eza legkevesebb, amit
megtehetek.
– Oké.
Néhány percig kéz a kézben, meghitt csendben sétálunk. Aztán eszembe jut
valami.
– Hová teszed a képeket, amelyeket José készített rólam?
– Úgy gondoltam, az új házba.
– Megvetted?
Megáll és rám néz, a hangja csupa aggodalom.
– Igen. Úgy gondoltam, tetszett neked.
– Tetszett. Mikor vetted meg?
– Tegnap délelőtt. Már csak azt kell eldöntenünk, hogy mihez kezdjünk vele –
mormogja megkönnyebbülten.
– Ne bontasd le, kérlek. Annyira bájos ház. Csak némi szerető törődésre van
szüksége.
Christian rám néz, és elmosolyodik.
– Oké, majd beszélek Elliottal. Ismer egy jó építészt; dolgozott már nekem az
aspeni házamon. Elliot intézi a felújítást.
Fújtatok egyet, hirtelen eszembe jut az első alkalom, mikor a holdfényben a
csónakház felé mentünk ezen a gyepen. Talán újra megtesszük? Elvigyorodom.
– Mi az?
– Eszembe jutott, a múltkori alkalom, mikor a csónakházba vittél.
Christian halkan kuncog.
– Ó, az jó volt. Sőt… – hirtelen megáll, a vállára dob, én pedig visítok, bár nem
megyünk messzire.
– Nagyon haragudtál, ha jól emlékszem – nyögöm.
– Anastasia, én mindig nagyon haragszom.
– Nem így van.
A hátsómra csap, és megáll a faajtó előtt. Letesz a földre, és kezébe fogja az
arcomat.
– Nem, már nincs így. – Lehajol hozzám, és megcsókol. Amikor elhúzódik, alig
kapok levegőt, és vágy lüktet a testemben.
Lenéz rám, és a csónakház belsejéből kiszűrődő fényben is látom, hogy ideges. Az
én ideges emberem. Nem fehér lovag, nem is sötét lovag, hanem férfi: egy szépséges,
nem is annyira elcseszett férfi, akit szeretek. Megsimogatom az arcát, ujjamat
végighúzom a barkóján, az álla vonalán, aztán mutatóujjam az ajkát érinti. Ellazul.
– Mutatni akarok valamit – mormogja, és kinyitja az ajtót.
A neoncsövek éles fénye megvilágítja a sötét vízen szelíden himbálózó
tekintélyes motorcsónakot. Egy evezős csónak van mellette.
– Gyere. – Christian kézen fogva felvezet a falépcsőn. Odafönn kinyitja az ajtót, és félreáll, hogy beléphessek.
Leesik az állam a döbbenettől. A padlástérre nem lehet ráismerni. A helyiség teli
van virágokkal… virágok mindenütt. Valaki igazi lugast teremtett itt, gyönyörű mezei
vadvirágokból, köztük ragyogó lampionok és miniatűr lámpások, amelyek lágy, sápadt
fénnyel árasztják el a helyet.
Felé fordulok, és ő engem néz. Kiismerhetetlen az arca.
– Virágokra, szívre vágytál – vonja meg a vállát.
Pislogok, el sem hiszem, amit látok.
– A szívem a tiéd. – És a szoba felé int.
– És itt vannak a virágok – fejezem be suttogva a mondatot. – Christian, ez
csodálatos. – Nem tudom, mi mást mondhatnék. A szívem a torkomban dobog,
könnycseppek égetik a szemem.
Christian kézen fogva behúz a szobába, és mire észbe kapok, már fél térden áll
előttem. Szentséges pokol… ezt nem vártam! Levegőt sem kapok.
A zakója belső zsebéből gyűrűt vesz elő, aztán felnéz rám. Szürke szeme ragyog,
és csupa érzelem.
– Anastasia Steele, szeretlek. Egész hátralévő életemben szeretni, dédelgetni és
védelmezni akarlak. Légy az enyém. Mindig. Oszd meg velem az életem. Légy a
feleségem.
Pislogva nézek rá, és potyognak a könnyeim. Az én Ötvenem, az én emberem.
Annyira szeretem, de ahogy az érzelem dagálya elönt, csak annyit tudok kinyögni.
– Igen.
Christian megkönnyebbülten vigyorog, és lassan felhúzza az ujjamra a gyűrűt.
Gyönyörű, ovális gyémánt platina foglalatban. Jesszusom, nagyon nagy… nagy, de
annyira egyszerű, és egyszerűségében lenyűgöző.
– Ó, Christian! – zokogom. Hirtelen elönt az öröm, és már én is térdelek, az
ujjaim a hajába túrnak, és csókolom. Csókolom tiszta szívemből, lelkemből. Csókolom
ezt a szépséges férfit, aki úgy szeret, ahogyan én őt; átölel, a keze a hajamban mozog,
szája az enyémre tapad. A szívem mélyén tudom, hogy mindig az övé leszek, és ő mindig
az enyém. Nagy utat tettünk meg együtt, és még nagy út vár ránk, de egymásnak
vagyunk teremtve. Ez a sorsunk.
A cigaretta vége fényesen ragyog a sötétben, mikor a férfi nagyot szív a
cigarettából. Lassan fújja ki a füstöt, és füstkarikával fejezi be, amelyek előtte oszlanak
szét halványan, kísértetiesen a holdvilágban. A férfi fészkelődik a székén. Unatkozik és
iszik egy korty olcsó Bourbont a kopott, barna papírba bugyolált üvegből, majd
visszateszi a combjai közé.
Alig tudja elhinni, hogy még tart a vadászat. Gunyoros vigyorra rándul a szája. A
helikopter vakmerő, meggondolatlan húzás volt. Az egyik legvérpezsdítőbb dolog az
életében. De hiába. Gúnyosan forgatja szemét. Ki gondolta volna, hogy a szarházi
tényleg tud repülni azon a vacakon?
Felhorkan.
Alábecsülték őt. Ha Grey egy pillanatig is azt hitte, nyüszítve behúzza fülét-farkát, semmit nem ért az a balfék.
Egész életében ez volt. Mindig is alábecsülték – csak egy pasi, aki könyveket
olvas. Basszák meg! Egy férfi, akinek fotografikus memóriája van, és könyveket olvas. Ó,
mennyi mindent tanult meg, mennyi mindent tud. Újra felhorkan. Igen, rólad, Grey.
Mindaz, amit rólad tudok.
Nem rossz egy olyan sráctól, aki Detroit szeméttelepéről indult.
Nem rossz egy sráctól, aki ösztöndíjat nyert el a Princetonra.
Nem rossz egy sráctól, aki halálra dolgozta magát az egyetem alatt, és a
könyvkiadásban helyezkedett el.
És most mindennek vége, el van kúrva minden, el van kúrva Grey, meg a kis
ribanc miatt. Gyűlölettel nézi a házat, hiszen mindazt jelképezi, amit megvet. De nem
történik semmi. Az egyetlen érdekes az volt, mikor az a feketeruhás, csöcsös szőke tyúk
sírva botorkált végig a behajtón, aztán beszállt a fehér CLK-ba, és elhúzott.
A férfi örömtelenül kuncog, majd megrándul az arca. Basszák meg, fáj a bordája.
Még mindig fáj a gyors rúgásoktól, amiket Grey verőemberétől kapott.
Visszajátssza agyában a jelenetet.
„Ha még egyszer megérinti Miss Steele-t, bassza meg, megölöm.”
Az a szarházi is megkapja a magáét. Igen, megkapja, amit megérdemel.
A férfi hátradől székében. Úgy tűnik, hosszú lesz az éjszaka. Marad, figyel, vár.
Rágyújt még egy piros Marlboróra. Eljön az idő. Nemsokára eljön az idő.
