BTBT - kim hanbin -

01.

Fáradtan huppantam le a földre a kitámasztott telefonom elé, miközben vlive-on élő adásban voltam. A magam mellet lévő üveget megfogtam és nagyot kortyoltam belőle, majd rácsavarva a kupakot olvasgattam a hozzászólásokat.
- Táncoljak? - kérdeztem szemöldökömet felvonva, mikor elolvastam egy kommentet.
- Táncolok én, de mit?
Jobbnál jobb tippek érkeztek, végül a Red Velvet Peek-A-Boo című számára esett a választásom. Felkeltem, hátrasétáltam a laptopomhoz ami hozzá volt kötve a hangszórókhoz, rákerestem és elkezdtem táncolni. Mindig is szerettem a Red Velvet koreográfiákat, nehezek és pörgősek. Nem lehet őket megunni egyhamar. Debüt után egy kicsivel szerettem meg őket, és nagyban hozzájárultak, hogy kedvet kapjak ahhoz hogy idol akarjak lenni. Nem sikerült csapatban debütálnom, de talán jobb is így, szólistaként. Nem mondom, néha azért elgondolkodok azon, hogy mennyivel lenne jobb abban a pillanatban bandában lenni, de végül mindig belátom, hogy nem véletlen lettem szólista. Mindig is olyan voltam, általánosban sem tudtam nagyon csoportban dolgozni emiatt utáltam is ezeket. Gimiben kezdtem feloldódni az emberek között, de miután leérettségiztem, visszatért ez az énem. Sokkal reálisabban látom a dolgokat ígyis, mint anno néhány osztálytársam. Természetesen ehhez nekem is kellett egy hatalmas pofára esés, de miután ez megtörtént sokat változtam hála az égnek. Amint kiadtam a debüt lemezem, elkezdtem élvezni ezt az életet. Nyilván sok ember volt aki nem pozitívan nézett rám, elsőnek nagyon magamra is vettem, de idővel rájöttem hogy semmi értelme. Minél jobban magamra veszem, annál inkább bántani fognak. Így hát elkezdett nem érdekelni az, amit a negatív nézőpontú emberek mondtak. Így kerültem ide, ahol most vagyok. A nevem Kim Soojin, 20 éves lettem idén, és leginkább úgy ismernek az emberek, hogy "a szólista lány, aki sosem adja fel". Ez vagyok én.