BTBT - kim hanbin -

13.

Majdnem 3 óra gyakorlás után fáradtan dőltem a padlóra, és mély lélegzetet véve tapsoltuk meg egymást.
- Jó lesz ez - állapította meg Hanbin.
- Gyakorlunk még egy kört, vagy mára ennyi? - kérdezte az egyik táncos miközben guggolásból állt fel.
- Szerintem mára ennyi - bólintott, mire az biccentett és elkezdtek készülődni. Lehunytam a szemem pár másodpercre, majd ahogy kinyitottam, Hanbin állt felettem és a kezét nyújtotta felém, hogy felhúzzon. Megfogtam a kinyújtott karját, és hagytam hogy felrántson a padlóról.
- Menjünk el enni, éhen halok - szenvedtem, mire mosolyogva bólintott és elkezdtünk mi is készülődni. Ahogy végeztünk, kimentünk az épületből és el is indultunk gyalog a kedvenc helyünkhöz. Útközben beszélgettünk a díjátadóról és a terveinkről. 20 perc séta után értünk az ajtó elé, bementünk, és leültünk a szokásos helyünkre, ahol a szokásos ételeket ettük. Evés közben is be nem állt a szánk. Megbeszéltük, hogy innen Hanbinhez megyünk, ott felpattanunk a motorra és egyenesen a dombtetőre megyünk. Ahogy végeztünk, el is indultunk Bin háza felé. Ott kihozta a garázsból a motorját és a két sisakot, majd felvettük azokat és el is indultunk a kedvenc helyemre.
Amint leparkolt, a fejemről leszedve a sisakot leszálltam, megvártam amíg ő is leteszi és együtt indultunk meg a pad felé. Mint mindig, most sem volt rajtunk kívül senki ilyen későn. Este tíz óra. Felültünk a padra, a fejemet a vállára hajtottam ő pedig átkarolta a derekam. Szokásunkhoz híven nem beszéltünk, csak néma csendben néztük Szöul éjszakai fényeit.
- Szerelmes vagyok ebbe a látványba - szólaltam meg kis idő elteltével továbbra is a kilátást nézve.
- Én is - bólintott.
Ezután továbbra sem beszéltünk. Csak bámultunk ki a fejünkből és néztük a várost. Milliószor elképzeltem már ezt a pillanatot, hogy ülök egy ilyen helyen "életem szerelmével" és nézem a várost éjszaka, csak most Hanbin ül mellettem, bár ahogy így jobban belegondolok, nem áll messze a két dolog egymástól.
- Soo?
- Igen? - zökkentem ki a gondolataim közül felemelve a fejem a válláról.
- Min gondolkozol ennyire? - kérdezte nevetve.
- Mit mondtál? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a kérdését.
- Csak azt kérdeztem, hogy mikor akarsz még próbálni a díjátadóra.
- Amikor nektek jó. Beszéljetek meg egy időpontot és igazodok hozzátok.
Bólintott, és nem beszélt többet. Visszahajtottam a fejem a vállára és tovább néztük a fényeket. Kis idő elteltével én szólaltam meg.
- Írjunk egy dalt.
- Mi? Miről?
- Erről az egészről - mutattam körbe a kilátáson, a helyen és magunkon is. Tudta, hogy mire gondolok, így bólintott. Előszedtem a telefonom a zsebemből, megnyitottam rajta a jegyzeteket, és ami eszünkbe jutott leírtuk, majd egy idő után összeraktuk hogy értelmes legyen.
- Szerintem nem lett rossz.
- Szerintem sem - értett egyet velem.
- Majd a díjátadó után kéne forgatni hozzá. Addig koncentráljunk a közös fellépésünkre.
- Én is így gondolom - bólintott.
Ahogy ezt megbeszéltük, ugyanúgy ültünk tovább, a fejem a vállán, a keze a derekamon.