BTBT - kim hanbin -

21.

A kicsit elhúzódott esti sétánk miatt majdnem hajnali egy óra volt, így amint beértünk a szobánkba, egy gyors tusolást követően azonnal lefeküdtünk aludni.
Reggel hét körül kelnünk is kellett. Végül megcserélték, és ott forgatunk először ahol tegnap sétáltunk Binnel. Hamar leértünk, így el is kezdtük a forgatást.
Amint végeztünk ezzel és a másikkal is, jöhetett az én jelenetem a szobában. Egy szünet volt közben, addig ittam egy kis vizet, aztán folytatódott is. Hanbin egyéni részének a forgatását átrakták egy másik napra, így szerencsére mára végeztünk.
- Holnap mikor kezdjük? - kérdeztem körbe.
- Holnap nem forgatunk - nézett rám az egyik kamerás. - Holnap egy szabadnap van.
- Rendben - bólintottam, és lesétáltam a kijárathoz, ahol megvártam Hanbint.
Amint leért, elindultunk a partra sétálni, miközben beszélgettünk.
- Mit fogunk csinálni holnap?
- Nem tudom, majd kitalálunk valamit - vont vállat.
Sétáltunk egy keveset, majd leültünk a homokba arra a részre, ahová a hullámok nem érnek fel, pont a lábunk előtt fordulnak vissza.
A hold fénye visszatükröződött a vízről, és mivel egy felhő sem volt az égen, a csillagok is fényesen ragyogtak. A lassú szél néha belekapott a hajamba, miközben az eget kémleltem. Az óceán csobogását lehetett szinte csak hallani, meg egy-egy hangosabb levegővételünket. Csendben ültünk a homokban, és mindketten a gondolatainkba merülve néztünk ki a fejünkből.
Fáradt voltam, de nem tudtam volna elaludni. A mellettem ülő vállára hajtottam a fejem, és éreztem hogy rám nézett. Direkt nem pillantottam rá, csak néztem a vizet.
- Nem akarok hazamenni - szólaltam meg egy idő után.
- Én sem - rázta a fejét óvatosan.
Mindkettőnk tudta, hogy ugyanarra gondolunk. Egyikőnk sem akart visszamenni Szöulba. Szerettük a várost, nem arról van szó, egyszerűen mindkettőnket elvarázsolta Miami. A tipikus Amerika hangulat, az esti fények, szórakozóhelyek, itt másabbnak tűntek mint otthon. Itt szabadabbnak éreztük magunkat. Itt mertünk először kibontakozni mint egy pár, hiszen otthon nem tudják. Nem tudhatják. Mégiscsak 5 év van köztünk, és mindenki úgy tudja hogy legjobb barátok vagyunk. A stáb tagjai előtt sem buktattuk le magunkat, majd ha visszatérünk Szöulba, valamikor bejelentjük hivatalosan is.
- Kapcsolsz valami zenét?
Bólintottam, majd előszedtem a telefonom, és elindítottam a kedvenc playlistemet. Egyből az Apocalypse csendült fel, én pedig arrébb csúsztam a homokban, és Hanbin ölébe hajtottam a fejem. A telefonom a hasamra tettem, és felnéztem a felettem lévő fiúra. Ő lenézett rám, és egy jó ideig csak néztünk egymás szemébe. Közben jobb kezével a hajamban turkált, a bal kezével pedig maga mögött támaszkodott meg. A szívem rendszertelenül dobogott, féltem hogy megáll. Elég sok idő fog kelleni hogy megszokjam ezt az érzést, de nem bánom.
- Gyönyörű vagy - jegyezte meg halkan, miközben végigsimított a hajamon. Az arcom lángolt, és azt hittem hogy a szívem feladja a szolgálatot. Mintha valami illúzió lett volna. Hanbin és én itt vagyunk az óceán partján Miamiban, az Apocalypse szól és csak nézzük egymást. Mintha ez nem is a valóság lenne, inkább álom.
Egy idő után úgy döntöttünk hogy elindulunk visszafelé, és lefekszünk aludni, hátha hamar elnyom minket az álom. Mikor felértünk a hotelbe, felváltva letusoltunk, majd az ágyra huppanva tettem le a telefonom, és néztem, ahogy Hanbin félig betakarózva, az ágytámlának támasztva a hátát nézi a tvt-t.
- Mit nézünk? - kérdeztem, miközben én is magamra húztam a takarónak a másik felét.
- Amit találunk.
- Mennyi az idő?
- Fél egy - olvasta le a telefonjáról.
- Aludni kéne, de egyáltalán nem vagyok álmos - sóhajtottam.
- Én sem - rázta a fejét. - De próbáljunk meg aludni - kapcsolta le a készüléket, majd nem sokkal később a villanyt is. Megvártam, míg elhelyezkedik, és a mellkasára hajtottam a fejem. Hallottam a szívdobogását, amitől mosolyra húzódott a szám. Hanbin keze a hátamra tévedt, és elkezdte simogatni azt. Lehunytam a szemem, és megpróbáltam elaludni, elsőre sikertelenül, de egy kicsivel később sikeresen elaludtam.
[...]
Reggel körülbelül néhány perccel keltem előbb mint Hanbin.
Felemeltem a mellkasáról a fejem, és körbenéztem, hátha valahol meglátom hogy mennyi az idő. A telefonom ott volt mellettem, így azt felemelve megnéztem. Negyed tíz. Az alattam fekvő fiúra pillantottam, aki abban a másodpercben kelt fel. Hunyorogva kinyitotta a szemeit, majd rám nézett.
- Jó reggelt - néztem rá mosolyogva.
- Jó reggelt - mosolygott, majd amíg a szemeit dörzsölgette, felültem, hogy ő is fel tudjon kelni. Kiszálltam az ágyból, és amíg Hanbin életre kel, elmentem felöltözni. Fogalmam sem volt hogy mit fogunk csinálni, de mégiscsak Miami, ezért meg kell adni a módját. Felvettem egy térd felettig érő, bő fekete szoknyát, és felülre pedig egy rövid, ujjatlan piros felsőt. Kardigánon nem is gondolkodtam, rettenetesen meleg volt, így csak a derekamra kötöttem. Miután Hanbin is elkészült, elindultunk gyalog a közeli játékteremhez.
[...]
Miután elvertük egymást sok játékban, este 6 körül végeztünk ott. Ezután a staffosok által bérelt autóba szálltunk, és elindultunk valamerre.
- Hova megyünk? - pillantottam rá.
- Meglepi. Majd meglátod, de ígérem, örülni fogsz neki - nézett rám egy pillanatra, majd tovább figyelt az útra.
Fél óra elteltével a Hard Rock Stadium mellett mentünk el, és parkoltunk le a közelben. Kiszálltunk, majd elindultunk kézen fogva a stadion felé. Hanbin másik kezében egy boríték volt, így kezdett furcsává válni a dolog. A bejárathoz közeledve hatalmas sorok kígyóztak minden kapunál, ahol sorban engedték be az embereket. Itt már nem volt kérdés, hogy koncertre jöttünk.
- Mi történik? - néztem a mellettem álló fiúra, miközben egész jól haladtunk a sorban.
- Elhoztalak koncertre. Baj?
- Nem, dehogy. Csak nem tudom, hogy milyen koncertre - néztem rá újra.
- Mindjárt megtudod.
Mikor mi következtünk, Hanbin előszedte a jegyeket, de mivel direkt elém állt, nem láthattam. Beengedtek minket, és mikor körbenéztem, a bejáratnál gyökerezett földbe a lábam.
- Nem jössz? - nézett rám vissza Hanbin, de a kezemet nem engedte el.
- Te nem vagy normális - néztem rá, miközben a másik kezemet a telefonommal a számra tapasztottam.
- Miért? - kérdezte nevetve.
- Hanbin, te elhoztál engem egy The Weeknd koncertre? - kérdeztem tőle, egyszerűen nem akartam elhinni.
- Igen. Esetleg probléma? - kérdezte mosolyogva, miközben húzott maga után.
Szótlanul lépkedtem utána, és próbáltam feldolgozni a dolgokat. Miközben a szektorunk felé igyekeztünk, akkor kezdett tudatosulni bennem az egész. Megrántottam Hanbin kezét, aki rám nézett, én pedig meglepve őt a nyakába ugrottam.
- El nem tudom mondani hogy mennyire hálás vagyok, köszönöm! - suttogtam, majd miután kiölelgettük egymást, bementünk a szektorunk kapuján, és megkerestük a két helyet, amit Hanbin szerzett.