BTBT - kim hanbin -

25.

- Hát te?
- Gondoltam eljövök, tudtam hogy itt leszel.
- Nem volt nehéz rájönni - forgattam szemet mosolyogva.
Leült a terem egyik oldalára, és nézte, ahogy zenét indítva bemelegítek.
- Te nem jössz? - néztem le rá oldalra.
- Nem, csak táncolj nyugodtan. Csak nézni foglak, zárj ki, mintha itt sem lennék.
Bólintottam, és úgy tettem ahogy mondta. Kizártam a jelenlétét, csak magamra koncentráltam.
Egy óra táncolás után fáradtan rogytam össze és feküdtem ki a padlón. Kisimítottam az arcomból a rátapadt hajszálakat, és mélyeket lélegezve próbáltam összeszedni magam.
Néhány néma perc után feltápászkodtam, és odaültem Hanbin mellé.
- Min agyalsz ennyire? - kérdeztem miközben felé fordítottam a fejem.
- Hogy az emberek később hogy fogják viselni a kapcsolatunkat - nézett rám. - Most még friss infó, és lehet hogy minél tovább tart majd köztünk a dolog, többen ellenünk fordulnak.
- Igazad lehet - sóhajtottam, aztán bekapcsolt bennem valami. - De őszintén Bin, mit számít? Úgyis, ha nem megy a karrierünk rovására, akkor kit érdekelnek? Nem szólhatnak bele a kapcsolatunkba. Mi egymással vagyunk boldogok, nem pedig mással - néztem rá oldalasan.
- Igazad van - bólintott. Néhány csendes perc után felpattant, majd a kezét nyújtotta felém.
- Táncoljunk - húzott fel a földről, majd zenét elindítva elkezdtünk táncolni.
[...]
Az egész napunkat a próbateremben töltöttük. Néha táncoltunk, néha énekeltünk, néha pedig csak egymásba kapaszkodva, néma csendben ültünk. Este 9 felé kimentünk, bezártam a termet és elindultunk. Először Binhez mentünk, ott letettem minden felesleges cuccom, felpattantunk a motorjára, és a városba indultunk. A sisakomon keresztül elvarázsolva néztem, ahogy elszáguldunk a kivilágított, fényben úszó városban, és egyre szorosabban öleltem Hanbin derekát. Egy piros lámpánál megállva hátranézett rám, én pedig végigsimítottam a hátán. Biccentett, és biztos voltam benne, hogy mosolyog. Mikor zöldre váltott, újra elindultunk, és a sisakos fejemet a hátára hajtottam, lehunytam a szemem és próbáltam a lehető legjobban megélni ezt a pillanatot.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy volt úticél, ahová mentünk, de nem. Csak céltalanul megindultunk, tudva hogy úgyis kikötünk valahol.
A szokásos helyünkön leparkolva letettük a sisakokat, és a padhoz léptünk. Felültünk rá, majd a fiú vállára hajtottam a fejem.
Egy ideig csak csendben bámultuk a fény áradatban úszó várost. De ez nem a kínos csend volt. Ez egy kellemes, mindent tudó csend volt.
[...]
- Fel kéne vállalni a kapcsolatunkat - szólalt meg hirtelen.
- Mi? - emeltem fel a fejem, mintha csak rosszul hallottam volna.
- Vállaljuk fel magunkat. Nem akarom titkolni, hogy van valakim.
Elgondolkodtam azon, amit mondott.
- Igazad lehet - ismertem be.
Megbeszéltük, hogy mindketten, insta storyba fogunk kirakni a másikról egy képet, amin nem látszik az arca, de tisztán kivehető hogy ki az. Nem jelöljük meg egymást, nem írunk mellé semmit. Csak egy-két kép, egyszerre a másikról.
Ugyanúgy összevágtuk a storykat a másik képeivel, majd aláraktuk ugyanazt a zenét, és egyszerre kiposztoltuk. Utána kiléptünk az instából, és tovább bámultuk a tájat.
[...]
Hetek teltek el azóta, hogy felvállaltuk a kapcsolatunkat. Természetesen megvannak azok az emberek, akik mindkettőnknek fenyegető üzeneteket küldenek, de mint tudtuk, a barátaink nagyon is mellettünk állnak. És ez az, ami számít.
A közös számunkon is növekedik a megtekintések száma. A legtöbbször újrajátszott rész a vége, a csókunk.
Új comebacken dolgozunk mind a ketten, de immár szólóban.
Nekem 3 nap múlva érkezik a dalom, arra készülünk gőzerővel.