Depresszív versek

Csillagos ég

A sötétségben járok,

Mégis a világosságot látom,

S egyre csak arra várok,

Nyugalmat merre találok?

Talán a fejemben?

Mely annyi gondolattól zong este?

Vagy a szívemben?

Mely mindent megérez?

Magam utálata annyira elvakít,

Hogy már az alapvetőt sem tudom felfedezni.

S mire megy ki a játék?

Hogy mindent elfeledjék.

A csillagokat bámulván is csak egy mondatot mondok magamban.

"Vajon az ő fényük örökké tart?"

"S ha nem a világosság meddig marad?"

"A beállt sötétségtől belül elhalnak?"

A csillagok mik annyi mindent megéltek együtt,

S mégis elhullanak, senki sem tart velük.

Leszállnak, boldogságuk elfárad.

Mégis mi értelme van ennek a világnak?