Depresszív versek

Ederics

Balatoni vonatút, sárga napraforgók,

Na meg minden, ami valaha fontos volt.

Lehetőségekkel teli várakozó múlt,

És a jövő, ami már régen elfutott.

Csak nézek ki a fejemből, gondolatokkal küzdök,

Egy-egy fáradhatatlan kanyarban talán legyőzőm,

De én csak egyre futok az átlátszó felhők alatt,

Mit leopárdkölyök, ki szülejére akadt.

Fárasztó kis rímekkel pengetem a fákat,

Várva, hogy gitár legyen belőle,

És megszólaljon ez élet balladája,

Amit majd egy szerencsétlen emberre rásózhatok a jósnő sátrában.

De én vagyok az a szerencsétlen ember, aki azzal tengeti a napjait,

Hogy mások gondolataival versenyszerűen ütközik.

A hetes számú gokartommal egy falba bukok,

Ami megrezdül, majd a társadalmi létra miatt kiradiroz.