Engedj el! | Max Verstappen ff.

𝑨́𝒍𝒅𝒂́𝒔 𝒗𝒂𝒈𝒚 𝒂́𝒕𝒐𝒌 | 9

𝑱𝒆𝒏𝒏𝒊𝒇𝒆𝒓

- Készen vagyunk. - feleltem, majd levettem a vérnyomásmérőt a pilótáról.

- Akkor mehetek? - kérdezte. 

- Igen, sok sikert az időmérőn. - mosolyogtam rá.

- Köszi. - viszonozta, majd kilépett a vizsgálóból. Őt pedig rögtön Max váltotta.

- Szia. - mosolygott, majd ledobta magát a székembe.

- Az az én helyem. - mondtam. - Neked pedig oda kéne menned. - mutattam a mérlegre. A pilóta megforgatta a szemét majd rá állt az említett tárgyra.

- 71. Oké, ülj ide. - mutattam a székre, miközben lejegyeztem a súlyát. Max újra az én székemben foglalt helyet. - Nem oda, ide. - álltam meg a szék mellett.

- De nekem itt kényelmesebb. - vigyorgott.

- Én meg nem fogom oda átvinni a vérnyomásmérőt, úgyhogy told ide a segged és csináld már végre azt amit mondok. - csattantam fel. Max végig mérte a morcos arcom és a merev, de fáradt testem, majd megadóan a mellettem lévő székbe ült át.

- Minden oké? Olyan fáradt és morcos vagy. - simította meg a combom. Érintésének hatására automatikusan arrébb húztam a lábam, ami fel is tűnt a pilótának. A kezét az asztalra helyezte és hagyta hogy elvégezzem rajta a rutinvizsgálatot. 

- Csak nem aludtam jól. - feleltem, de ez nagyon távol állt az igazságtól. Hiszen egyáltalán nem is aludtam. - Kövesd az ujjam. - kértem, miközben a mutatóujjam a szeme előtt mozgattam. - Oké. Kész vagy. Sok sikert. - feleltem, mivel azt akartam hogy minél hamarabb kimenjen a vizsgálóból. Ennek ellenére Max az ölébe rántott és az arcomat a sajátja felé fordította.

- Mi a baj? Hm? - simogatta meg a combom.

- Csak fáradt vagyok, de már mondtam. - fordítottam el a fejem. 

- Nem hiszek neked. - felelte.

- Akkor ne higgy, Max! Nincs kedvem most ehhez. - dörzsöltem meg a homlokom. 

- Mihez Prem? Beszélni? - kérdezte.

- Ahhoz hogy úgy teszünk mintha ez oké lenne. - mondtam, miközben kettőnkre mutattam. 

- Miért nem az? - tárta szét a kezét.

- Jézusom Max! - álltam fel. - Először tök jó volt persze kalandnak, de nekem ez nem megy. Én nem ezt akarom. 

- Akkor mit akarsz? - állt fel ő is. 

- Nem tudom. - suttogtam.

- Szólj ha rájöttél. - mondta, majd kilépett az ajtón és egy hangos csattanással zárta be. Ahogy az ajtó csukódott, a könnycsatornáim úgy indultak meg és rogytam össze.

- Hé! - lépet be Carmen, majd leguggolt hozzám és magához ölelt. - Jól van, itt vagyok.

- Segítened kell. - szipogtam, majd feláltam és a függöny mögül előhúztam az ultrahang gépet. Felfeküdtem az asztalra és felhúztam a csapatpólómat. Carmen döbbenten nézett rám és a cselekvéseimre. - Csinálod? - kérdeztem, közben pedig egy kis gélt nyomtam a hasamra. Nagyot nyelve bólintott, majd a kezébe vette a műszert. Lassan mozgatta a hasamon, miközben a monitort nézte. Én pedig csak őt néztem, miközben legördült egy két könnycsepp az arcomon. 

- Oké. - vett egy mély levegőt. - Nagyjából öt hetes. - felelte. Ránéztem a monitorra és ott volt. Nagyon pici, de ott volt. A kisbabám. A Max kisbabája.

- Istenem. - sírtam. Carmen letörölte a hasam, majd mellém ült  és nyugtatni kezdett. - Én nem leszek jó anya. Te jó ég! Lehet Max nem is akarja! Össze is kaptunk. Nem is vagyunk együtt. Ez csak kaland volt. A kisbabámnak apa nélkül kell felnőnie? - sírtam még jobban.

- Fejezd be Jenni! Igenis jó anya leszel. Jack és Ben szinte a te gyerekeid. Ugyan azt fogod csinálni ezzel a picibabával is. Max pedig szeret téged, még ha nem is vallja be magának. Ahogyan te is szereted őt. - mosolygott rám. - De ha mégis olyan idióta lenne hogy ez nem kell neki, akkor én itt leszek. A világ legjobb keresztanyukája leszek. - jelentette ki, én pedig mosolyogva magamhoz szorítottam őt.

§§§

Este a parton sétálgatva, csak a hullámzó vizet kémleltem. Annyi minden járt a fejemben. A szívem alatt hordok egy babát, ami nem tudom hogy egy áldás vagy egy átok. Nem tudom Max mit gondol erről, hiszen a sikeres időmérője után nem láttam. Már biztos egy bárban fűzi az újjabb nőjét, amíg én itt sétálgatok. A babánkkal. Olyan hihetetlen. Egyáltalán képes leszek felnevelni egy gyereket. Egyedül. Hiszen Max nem biztos hogy akarja.

- Meg fogsz fázni. - szólt egy hang. Gyorsan megfordultam és Max-el találtam magam szembe. A haját a szél összekócolta, egy fehér pólót és egy fekete farmer shortot viselt. Kezében pedig egy pulcsi volt, amit felém nyújtott. - Kerestelek fent, de Carmen azt mondta valószínű hogy itt leszel.

- Hát megtaláltál. - tártam szét a kezem, majd belebújtam a Max illatát árasztó pulcsiba.

- Beszélnünk kéne. - nyelt egyet. - Igazad volt, be kell ezt fejeznünk. Ebből sose lesz semmi komoly. Te pedig megérdemled hogy legyen melletted valaki. Valaki olyan aki igazi. - suttogta. 

- Max én...én... - próbáltam kimondani, de nem ment.

- Sajnálom bébi. - suttogta, majd hátat fordított és elment. Én pedig összetörtem. Újra.