Engedj el! | Max Verstappen ff.

𝟏 𝒑𝒆𝒓𝒄 𝟑𝟕 | 15

𝑱𝒆𝒏𝒏𝒊𝒇𝒆𝒓

- Jó reggelt. - köszöntem leérve a reggeliző társasághoz.

- Jó reggelt. - jött az egyöntetű válasz.

- Mizu doki? - kezdeményezett beszélgetést a velem szemben ülő Daniel.

- Minden jó. - hazudtam, közben pedig az arcomra varázsoltam egy mosolyt. Carmen kérdőn pillantott rám, én viszont csak egy legyintéssel elintéztem.

- Jó reggelt! - érkezett meg Max, majd helyet foglalt mellettem.

- Hol voltál az éjszaka? - kérdeztem felé hajolva, úgy hogy csak ő hallja.

- Olyan helyen ahol bíznak bennem. - válaszolt rám se nézve. 

- Jenni neked mi a véleményed erről? - kérdezett Daniel.

- Miről is? Bocsi nem figyeltem. - válaszoltam.

- Hogy mikor érdemes egy kapcsolatban gyereket vállalni. - közölte velem a témánkat. - Mert én szeretnék már egy kisbabát, de Karen még nem akar.

- Nos. - köszörültem meg a torkom. - Szerintem erre nincs jó válasz. Mindenki máshogy érzi. Lehet hogy te készen állsz rá, de Karen nem. Tiszteletben kell tartanod a döntését. A lényeg hogy szereted, más nem számít. - feleltem.

- Meg hogy bízol benne. A bizalom is fontos. - szólalt meg Max. - Ugye Jenni? 

- Igen fontos. - helyeseltem. 

- Szerintem kell egy erős alap amire lehet építeni. - szólalt meg Max. - Ami persze a bizalommal jön.

- Meg jó ha nem hagyod magára egy nehéz pillanatban. - válaszoltam.

- Az a jó ha nem kreálsz nehéz pillanatot. - felelte Max, továbbra se nézve rám.

- Ez még mindig rólam és Karenről szól? - kérdezte Daniel.

- Nem. - felelte Carmen és Sergio egyszerre.

- Ki kreál nehéz helyzetet, Max? - kérdeztem felháborodva.

- Aki nem bízik a másikban. - válaszolta.

- Szerintem meg az aki egy teljes éjszakára magára hagyja a terhes barátnőjét, úgy hogy semmi életjelet nem ad magáról. - feleltem, miközben erősebben csaptam rá az asztalra. Max végre rám nézett, a szeme pedig fájdalomban úszott.

- Terhes vagy? - kérdezték a többiek szinkronban.

- Meglepetés. - feleltem szarkasztikusan, majd a székemről felkaptam a köpenyem és a rendelőbe mentem.

§§§

- És elrajtol az imolai nagydíj! Max Verstappen vezeti a sort hála a pole pozíciós indulásának. Mögötte szorosan Hamilton és Leclerc. Hamilton balról megkezdi Verstappen előzését és te jó ég! - kiáltott fel a kommentátor. A csapat monitorát bámulva teljesen megszűnt körülöttem az élet. Max a falban. A boxban teljes csend. Eltelt harminc másodperc és semmi.

- Max? Jól vagy? Max? Válaszolj! - szólt Christian a rádión.

- Egy perc. - mondta az egyik férfi. 

- Beszélni akarok vele. - léptem Christian mellé.

- Nem lehet. Most ne zavarj Jenni. Menned kell a mentőcsapattal. - felelte Christian.

- Nem vagyok már a mentő csapat része. - mondtam, Christian pedig döbbenten nézett rám. - Szóval kérlek hadd beszéljek a gyermekem apjával. - kérleltem, közben pedig letöröltem egy könnycseppet az arcomról. Christian átadta a fejhallgatót, benyomtam a gombot és vártam.

- Max. Kérlek mondj valamit. - kérleltem. Semmi.

- A mentő csapat elindut. - mondta egy férfi.

- Max kérlek. Mássz ki. - mondtam könyörögve. - Szükségem van rád. - töröltem le egy újabb könnycseppet az arcomról. A vonal továbbra is csendes volt. Nem lehetett hallani Maxet. Teljes némaság. - Max! - suttogtam. A hasamban egy feszítő érzés keletkezett, mintha a babánk is érezné hogy baj van. A hasamat kezdtem simogatni, közben pedig arra vártam hogy a rádió másik végén megszólaljon Max.

- Szeretlek. - hallatszott erőtlenül a férfi hangja. A mellkasomból erősen felszakadt a megkönnyebbült zokogás, mivel életben volt. 1 perc 37 másodperc.

A mentőcsapat segített kimászni Maxnek a kocsiból akit azonnal mentőbe tettek, majd hozzám hozták. Kissé összeszedettebben vártam az autót a rendelő bejáratánál.

- Mondják már. - riváltam rá a két mentősre, amikor a megállás után teljesen nyugodtan szálltak ki a kocsiból. Kinyitották a hátsó ajtót, ahonnan Max egy laza mozdulattal szállt ki. 

- Jól vagyok. - felelte. Ahogy megállt előttem a karjaiba vetettem magam és olyan erősen szorítottam magamhoz amennyire csak bírtam. Max körém fonta karjait és szorosan tartott magához.  Kissé eltoltam magamtól majd az arcát kezdtem el kémlelni.  A jobb oldalon volt egy kis horzsolása de semmi több.

- Nem szólaltál meg. - suttogtam elcsukló hangon.

- Én beszéltem végig. Végig hallottalak. Valószínű a becsapódásnál érte valami a rádiót, ami miatt ti nem hallottatok. - mondta. - Jól vagyok Prem.  mosolygott rám, majd közelebb hajolva egy csókot nyomott az ajkaimra.

- Szeretlek. Baromira szeretlek. - suttogtam ajkaira. Max válaszul pedig megcsókolt. Újra és újra.