Engedj el! | Max Verstappen ff.

𝑲𝒊𝒍𝒆𝒏𝒄 𝒃𝒆𝒕𝒖̋ | 11

𝑱𝒆𝒏𝒏𝒊𝒇𝒆𝒓

- Akkor minden rendben? A baba méhen belül van? - kérdeztem, miközben a doktornő letörölte a hasamat.

- Igen Dr. Wolff. - mosolygott rám. - A baba teljesen rendben van. Most már csak egy olyan anyuka kell aki nem játssza az orvost. Maga most a páciens! - felelte.

- Persze, tudom. - tűrtem le a pólóm, majd zavartan vissza pillantottam a doktornőre. 

- Itt lesznek a képek. Anyukának és Apukának, ha szeretne adhatok még a nagyszülőknek is. - mondta, de én csak megráztam a fejem. A kezembe vettem a képet és csak bámultam. Hihetetlen. Tényleg lesz egy kisbabám! 

- További szép napot Dr. Wolff. - búcsúzott. Viszonoztam, majd kiléptem az ajtón. A váróban Carmen várt rám, közben pedig idegesen forgatta a telefonját.

- Mehetünk. - bólintott, majd megindultunk a parkolóba.

- Carmen történt valami? - kérdeztem, amikor egész úton meg se szólalt.

- Csak...- szorította meg a kormányt. - Csak ne haragudj meg, oké? Csak mond hogy nem haragszol meg Sergiora. - kérlelt.

- Nem fogok. - feleltem, viszont ebben a pillanatban cseppet se éreztem így.

Sergio házába belépve rögtön tudtam miért kérte Carmen a bocsánatom. A házban már lehetett érezni a férfias parfümjének az illatát. A konyha felől ideges léptek hallatszottak. Automatikusan simítottam rá a még lapos hasamra, majd beléptem az említett helyiségben. Sergio a konyhapultot támasztva figyelte oda-vissza sétálgató barátját. Amikor beléptem egyszerre fordult felém mind a két férfi. Sergio a barátnője után ment, én pedig ott maradtam kettesben a gyerekem apjával.

- Miért vagy itt? - kérdeztem egy nemtörődöm féle hangsúllyal. 

- Mikor akartad elmondani? - kontrázott vissza. Felé néztem és egyszerre láttam szemében fájdalmat és csalódottságot.

- Mit Max? - húztam az időt, pedig pontosan tudtam hogy tudja. Viszont féltem a tények elé állítani magunkat.

- Ne játszd a hülyét, Premilla! Mikor akartál szólni a gyerekünkről? Esetleg még a születése előtt? Vagy megvártad volna még hogy elkezdje a gimit? - csattant fel, a szeme pedig szikrákat szórt.

- Nem vagy fair, Max. - mondtam, közben pedig kivettem egy pohár narancslevet a hűtőből.

- Hogy én nem vagyok fair? Én? Komolyan, Prem? - csapott az asztalra. - És te fair voltál? Gondolkoztál te egyáltalán? - kérdezte, tekintete pedig szinte lyukat fúrt a hátamba. Mérgesen csaptam le a poharat, majd megfordultam és egyenesen a képébe néztem.

- Nem. Nem voltam az. De ne csinálj úgy mintha évekről maradtál volna le. Öt hetes. Szinte éppen hogy csak létezik. Az se biztos hogy megmarad. És igen Max, gondolkoztam! Rengeteget! De amikor el akartam mondani te éppen közölted hogy nem akarsz az életedbe! - feleltem vádlón.

- Nem ezt mondtam! Ne csinálj úgy mintha én lennék a hibás! - emelte meg a hangját. 

- Nem hibáztatlak Max! Csak tudod amikor a gyereked apja közli veled hogy nem szeretne tőled semmit, akkor nem épp a legjobb időzítés közölni vele a híreket. - riváltam rá. - És igen. Akartam volna szólni. Vagy inkább mutatni. - mondtam, majd az előszobába mentem ahol a képet hagytam. Letettem a bárpultra és Max elé toltam. A férfi visszafolytott lélegzettel bámult a képre, majd óvatosan rásandított a hasamra. 

- Szóval ez a kisbabánk? - kérdezte miközben egy pontra mutatott.

- Igen. - suttogtam. 

- És öt hetes? - kérdezte, csak bólintottam. - Akkor Bahreini baba. - vigyorgott, én pedig csak megforgattam a szemem. - Baszki Prem, szülők leszünk. - mondta, miközben végig a képet nézte.

- Nem kell végig csinálnod velem. - feleltem, miközben elcsuklott a hangom. - Tudom hogy a karriered milyen fontos, és tudom hogy ebbe egy baba nem fér bele. Szóval nem muszáj benne lenned. Mármint ha akarsz akkor persze. - nevettem fel zavartan. - Csak nem akarom rád erőltetni. Én megtartom a babát ha akarod, ha nem. És ha úgy van akkor szeretni fogom helyetted is mert ő nem tehet semmiről és... - hadartam.

- Szeretlek. - szakított félbe. - Szerintem azóta szeretlek, amióta a bárban kiléptél Carmen takarásából. Szeretem amikor beszélsz és amikor mosolyogsz. Szeretem a hangod és a nevetésed. Szeretem amikor a fehér köpenyedben dolgozol és szeretem amikor teljesen meztelenül fekszel alattam. Szeretem ahogy felidegesíted magad a hülyeségeimen és szeretem ahogy leszidsz valami apróságért. Szeretlek úgy ahogy vagy és szeretem őt is. Akár fiú, akár lány. De ha fiú akkor kifejezettem imádom. - vigyorgott, én pedig szavakhoz se bírtam jutni. Éreztem hogy az arcomon legördül az első könnycsepp, majd éreztem ahogy Max letörölte őket.

- Nem ér megrígatni egy terhes nőt! - riváltam rá mosolyogva, miközben zsepiért tapogatóztam. Max csak felnevetett, majd a karjait a derekam köré fonta.

- Eltoltalak magamtól mert nem akarlak kitenni annak ami velem jár. Nehéz eset vagyok Prem, és egyszerűbb lenne ha elengednénk egymást. Viszont  - sóhajtott. - Azt hiszem baromira beléd szerettem. 

- Szóval elcsavartam a híres Max Verstappen fejét? - kérdeztem mosolyogva, a karomat pedig összekulcsoltam a nyakánál.

- A fejét, a farkát, a szívét. Mindenét. - mondta, én pedig csak hangosan felnevettem. Max az ajkaimra tapadt, majd lassan kezdett el csókolni. A kezét levezette a fenekemre, majd ott pihentette azokat. A nyelve bejutást kért, amit azonnal meg is kapott. Az ajkaink ritmusban mozogtak, néha pedig egy-egy sóhajt lehetett hallani köztünk. Max megemelt, majd felültetett a pultra. A lábaimmal megpróbáltam még közelebb vonni magamhoz, amit csak egy mosollyal díjazott. A kezemet bevezettem a pólója alá, majd a hasát kezdtem el simogatni. Max belemorgott a csókba, majd a kezével a combom kezdte markolászni.

- Én megmondtam hogy jól vannak. - hallatszott Sergio hangja. Max-el elszakadtunk egymástól, és zihálva néztünk az ajtóban álló párra.

- Jó, na! De olyan csend volt. A legjobb barátnőm pedig terhes. Kaphatott volna egy sokkot, vagy hormon által okozott ájulást. - akadt ki a párjának Carmen. Max ijedten kapta rám a fejét.

- Ilyen lehet? Kaphatsz ilyeneket? - kérdezte aggódva. Rosszallóan néztem a barátnőmre, aki inkább behúzott nyakkal a napaliba ment át.

- Ez csak szülés előtt fordulhat elő. Nagyon ritka ha ilyen hamar. Meg leginkább a veszélyeztetett terheseknél jellemző. Én meg nem állok szülés előtt, és veszélyeztetett se vagyok. Szóval nyugi. - simítottam meg az arcát. Max megkönnyebbülten sóhajtott, majd egy puszit nyomott az ajkaimra.

- Veszek egy új konyhabútort. - jelentette ki unottan Sergio, aki még mindig minket nézett.

- Csináltál te már ott mást, ez nem fog neki megártani. - legyintett Carmen, miközben a tévét kapcsolgatta. Vigyorogva néztem az előttem álló férfit, aki hasonló szórakozottsággal nézett vissza rám és a barátainkra.