Tettestársak - Egy Eddie Munson történet

3. fejezet - Igaz-hamis

Mikor a többiek mindent elmondtak, gyorsan le is léptek otthagyva minket Eddie-vel. Úgy gondolták, hogy jobb lenne nekem is elrejtőzni pár napra a város elől, ameddig pontosan ki nem derül, hogy kit gyanúsítanak. Nekem nem lenne alibim, mivel a családom elutazott, és senki sem tudná azt mondani, hogy otthon voltam. Eddie pedig sokkal rosszabb helyzetben volt nálam. Szóval a többiek elhúztak, mi pedig maradtunk.

- Te elhiszed ezt az egészet? - rugdostam egy üres dobozt.

- Azt hiszem igen - vonta meg a vállát. - Nem tudok logikusabb magyarázatot találni a Chrissy-vel történtekre.

Én csak bólintottam, és a zseblámpám fényével valami ágyként funkcionáló dolgot kerestem. Közben azon gondolkodtam, hogy mi lesz velünk. Eddie-re pillantottam, aki viszont engem nézett.

- Mi az? - kérdeztem zavartan.

- Semmi, csak elgondolkoztam, hogy tulajdonképpen örülök, hogy te is belekeveredtél - sétált mellém, majd leült a felfüggesztett csónak peremére. - Unatkoznék - mosolyodott el. - Ez most nagyon önző volt ugye? -  vakarta meg a tarkóját zavartan.

- Hát, el tudtam volna képzelni egy kellemesebb szünetet is, de én sem bánom ezt a kis kalandot - ültem fel mellé, és a lábamat lógatva bámultam bele az sötétségbe. - Másnak gondoltalak - szólaltam meg egy kis idő múlva.

- Ijesztőnek? Gonosznak? Várj, ne, esetleg egy undok bunkónak? - pattant fel, és az evezőt a kezében tartva járkálni kezdett. - Csak a végén még nehogy megtámadjalak! - ugrott felém, én pedig nevetve dőltem bele a csónakba. Ezt persze még nagyobb röhögés követte, majd Eddie is beugrott mellém.

- Tudod, én sem ilyennek képzeltelek el - mondta tűnődve. - Egy unalmas barna hajú lány, akit az érettségin kívül semmi sem érdekel - írt le engem egy mondattal, elég fájdalmasan. - De ez nem így van - fordult felém játékos mosollyal.

- Nekem is csalódnom kellett - ívelt felfelé a szám.

- Mi az? - kérdezte, mert látta, hogy eltorzult a fejem.

- Semmi, csak nagyon nyomja valami a hátam - nevettem fel kínomban, megtörve ezzel a meghitt pillanatot. Eddie hitetlenkedve elröhögte magát, felült, kipattant a csónakból, és a kezét nyújtva engem is felhúzott. Amint a bőrünk egymáshoz ért, kirázott a hideg.

- Mennyi lehet az idő? - kérdeztem meg.

- Tíz óra harmincnégy perc - érkezett a pontos válasz.

- Honnan? - ekkor megláttam az óráját. - Ja - Eddie elmosolyodott, majd maga mögé mutatott a lámpájával.

- Van kedved felmenni? - világított meg egy rozoga falépcsőt, ami valószínűleg a tetőre vezetett.

- Aha, nem bírnék aludni - vágtam rá, és a limlomokon átlépkedve követtem a fiút.

A lépcső tele volt pakolva különféle cuccokkal, amiket Eddie javaslatára nem vertünk le, szóval csigalassúsággal kapaszkodtunk fel a fokokon. Nagy nehezen elértük az ajtót, amit Eddie kilökött, és kinyomta magát a tetőre. Nekem is segített kimászni, és lovaglóülésben elhelyezkedtünk ott, ahol a két meredek tetőszakasz összeért.

- Gyönyörű! - ámultam el, miközben szorosan kapaszkodtam egy cserépbe. Csillagok tündököltek a tó felett, különös mintákat festve a víztükörre. Csak ültünk ott csendben, és meredtünk a távolba. Végül összeszedtem a bátorságomat, és megkérdeztem azt, ami egész nap a fejemben járt.

- Eddie! - szólítottam meg halkan, mert láttam hogy nagyon elbámult, mikor rám nézett, folytattam: - Miért járt nálad Chrissy? 

Láttam, hogy meglepte a kérdésem, de válaszolt.