𝐒𝐚𝐯𝐞 𝐦𝐞![𝐂𝐚𝐫𝐥𝐨𝐬 𝐒𝐚𝐢𝐧𝐳 𝐉𝐫.]

𝐇𝐀́𝐑𝐎𝐌

S U M M E R

Az ébresztőm a szokásos időpontban, nyolc óra előtt húsz perccel szólalt meg. Kedvetlenül fordultam a másik oldalamra, miután elhalkult az idegesítő csörgés. De amint rájöttem, hogy milyen nap van ma, egyből megjött az életkedvem és gyorsan kipattantam az ágyból.

Egy gyors zuhanyzás után felvettem a tegnap már kikészített fekete farmersortomat egy piros ujjatlan crop toppal, majd megfésülködtem, és egy minimális smiket is feltettem.

Mielőtt kiléptem volna szobámból, rápillantottam az órára, és elégedetten vettem tudomásul, hogy még hat perc van nyolcig, tehát már nem kell egyből apa szentbeszédét hallgatnom a késésről.

Jókedvűen lépkedtem a konyhába, ahol még csak anya tartózkodott. A tűzhely előtt állt, és éppen amerikai palacsintát sütött, de az érkezésemre felkapta a fejét.

A reggeli volt az egyetlen étkezés, amire az ételt nem a felbérelt szakácsnő, Mrs. Roberts készítette el. Általában anya volt az, aki a reggelit csinálta, de gyakran volt, hogy én hoztam össze valami finomságot. A reggeli volt a kedvenc étkezésem, hisz ilyenkor kicsit úgy érztem, hogy mi is csak egy átlagos család vagyunk.

- Jó reggelt, szívem! - mosolygott rám.

- Jó reggelt! - mondtam, és mellé lépve egy puszit nyomtam az arcára, majd elvettem egy palacsintát a tányérról.

- Summer, mit csinálsz? - anya nevetve emelte fel a palacsintaforgató spatulát, azzal a szándékkal, hogy ráüssön vele a kezemre. De gyorsabb voltam, így győztesen vigyorogtam nőre, miközben beleharaptam a kezemben lévő édességbe.

A következő percekben megérkeztek a bátyáim is, akik szintén akartak venni a palacsintából, de anya elküldte őket, mondván, hogy úgyis mindjárt eszünk. Teli szájjal vigyorogtam a fiúkra, akik sértődötten kérdezték, hogy én miért kaptam belőle. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy apa nincs itt, hisz ha látná, hogy konyhapulton ülve tömöm a számba a reggelit, biztos, hogy nagyon kiakadt volna. Ekkor viszont az említett férfi is belépett a helyiségbe, mire én gyorsan leugrottam a pultról és lenyeltem az számban lévő utolsó falatot.

- Jó reggelt! - köszönt, majd leült az asztalfőre.

Segítettem anyának az asztalra helyezni a reggelinket, majd én is helyet foglaltam. Beszélgetni kezdtünk, a téma pedig a szokásos volt: időjárás és aznapi tervek.

- Summer, te ma mész a szabadedzésekre, ugye? - érdeklődött Jake, bár ez egy elég hülye kérdés volt. Évek óta mindig kijárok a monacói nagydíjra.

- Igen - bólogattam lelkesen. - Charlotte-tal kilenckor találkozunk, és úgy megyünk ki a pályára.

- És mikor fogsz hazaérni? - nézett rám apa szigorúan. Miért viselkedik folyton úgy, mintha tizenhat éves lennék, és nem huszonegy?

- Nem tudom. Kilenc fele -vontam meg a vállam, és tudtam, hogy nem tetszik neki a válasz. De csodák csodájára csak összepréselt szájjal bólinott egy aprót.

Bár sokkal hamarabb befejeztem az evést, mégis meg kellett várnom, míg a többiek is végeznek, így csendben ülve hallgattam a szüleim beszélgetését, hogy a hónap végén újabb összejövetelt terveznek.

Miután apa felállt, ezzel jelezve, hogy az étkezésnek vége, gyors tempóban indultam a szobám felé. Felkaptam a fekete bőr oldaltáskámat, aztán a fejemre tettem a Ferrari-s baseball sapkát is, amit még Charles hozott nekem. Majd ugyanilyen villám tempóban robogtam le a lépcsőn, és egy "Elmentem, sziasztok" elkiabálása után, kiléptem a házból. Tisztában voltam vele, hogy apám a viselkedésemen fel fog háborodni, este vagy holnap reggel pedig ki is fog oktatni , de egyáltalán nem érdekelt.