sokkal több.

13.fejezet

Lily az ajtó előtt állt és várt türelmesen.
-Mi a helyzet? – kérdeztem tőle zavartan.
-Bemehetek? – mutatott be a szobába.
-Jaj igen, persze. Gyere csak. – mondtam idegesen és azzal belépett a szobába és leült az ágyra.
-Hogy vagy? Nagyon aggódtam miattad. Anya azt monda, hogy baleseted volt és nagyon beverted a fejed. Fáj? – hadarta el. Észrevettem, hogy ő is ideges volt.
-Nem, már kutya bajom. – mosolyogtam rá.
-Akkor jó. Nagyon hiányoztál tegnap. – ölelt át.
-Te is nekem hugi. De már itt vagyok jól vagyok. És ígérem holnap elmegyünk csinálunk egy közös programot jó, még így suli kezdés előtt?
-Szuper, oké! – örvendezett – Ethan is jöhet?
-Persze, hogy jöhet.
-Akkor Reedet és Willt is hívjuk el jó?
-Rendben van. – válaszoltam neki nevetve.
-Megyek elmondom Ethannek és kitalálunk valami jó programot.
-Rendben menj csak. – azzal megint átölelt.
-Mia, az kinek a pénztárcája? – mutatott a szekrényen lévő tárcára.
Ledöbbentem, basszus ez itt maradt.
-Reed biztosan itt hagyta, amikor reggel bejött megkérdezni, hogy hogy vagyok. – ez elég hülye kifogás, de nem jutott más eszembe.
-Ja. Akkor majd add vissza neki.
-Oké hugi, visszaadom. – válaszoltam mosolyogva.
Adott egy puszit az arcomra majd kiszaladt a szobából.
Kifújtam az eddig bent tartott levegőt és hátra dőltem az ágyon és nevetésbe kezdtem, míg Reed kimászott a szekrényből és ugyan úgy röhögött ő is.
-Hát igen, a tárcám. – mondta nevetve.
-Bizony, majdnem lebuktunk. Szerencs, hogy kicsi még és sok mindent nem tud.
-Nagy szerencse. De ahogy hallottam lesz közös programunk. – mosolygott rám.
-Jól hallottad, tegyük kínossá az együtt töltött időt.
-Az előbb pedig elég kellemes volt, ahogy hallottam. – mondta huncut mosollyal az arcán és kacsintott rám egyet.
-Na tünés a szobámból. – mutattattam az ajtó felé, de mosolyogtam rá.
-Akkor majd találkozunk, gondolom. – dobott a levegőbe egy csókot majd ki ment.
Én csak feküdtem az ágyon és próbáltam feldolgozni a történteke. A tűzzel játszunk mind a ketten. Ha ez az egész kiderül nekünk végünk. Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Boldog voltam Reeddel, viszont nem akartam, hogy Daniel szenvedje meg a mi boldogságunkat. Anya boldogsága nem érdekelt, ő mindig is magát helyezte előtérbe és nem minket így én is tettem az ő boldogságára. Csak feküdtem és gondolkoztam, hogy mi legyen a következő lépés. De egy biztos volt, azt már nem csak nekem kellett eldöntenem, mert ebben Reed is ugyan úgy bele lépett. Innentől fogva kettőnkön áll vagy bukik, hogy mi lesz.
Este anya kopogás nélkül bejött a szobámba.
-Te meg mit képzelsz? – ugrok ki az ágyból és vonom kérdőre.
-Ne kérj számon rajtam semmit, ugyanis nincs hozzájogod! Ez az én házam és akkor jövök be, amikor akarok!
-Ez nem a te házad, hanem Danielé. – álltam előtte karba tett kézzel.
-Hamarosan a felesége leszek így ami az övé az az enyém is. Viszont én most nem azért jöttem, hogy ezt meg vitassuk.
-Akkor minek köszönhetem a látogatásodat? – kérdeztem gúnyosan.
-Először is, kész a vacsora mindannyian együtt eszünk, ez alól te sem vagy kivétel, meg értetted?
-Nincs étvágyam.
-Nem érdekel Amelia! Lejössz és kész, nem vita tárgya. – anya is ideges volt.
-Másodszor?
-Másodszor, pedig elvárom, hogy rendes hangon beszélj velem. – ettől nevetnem kellett.
-Nem szabhatod meg, hogy mikor milyen hangon beszélek.
-De nagyon is meg szabhatom! Az anyád vagyok és tiszteletet érdemlek!
-Mégis milyen tiszteletet anya? – már fentebb emeltem a hangom. – Hazudtál nekem, és valljuk be nem egyszer. És egy sztriptíztáncos ne kérjen az én tiszteletemből!
-Mia, hazudtam igen, de csak a te érdekedben tettem. Bocsánatot kérhetek tőled ezerszer, de nem bántam meg, mert csak téged védtelek és a megélhetésünkért dolgoztam.
-Mitől? Ja várj, ne válaszolj. Tudom a választ. A szégyentől.
-Mia fejezd be! Megmondtam, nem tűröm tovább ezt a hangnemet.
-Miért, megint meg ütsz? Hajrá, Legalább mehetnék apához.
-Erre megy ki ez az egész, hogy apádnál lehess?
-Nem, de most, hogy jobban bele gondolok, milliószor jobb lenne nekünk apánál. És igen, nem csak nekem, Lilynek is. Nem érdemli meg, hogy ilyen anyja legyen.
-Akkor mondok neked valamit a szent és sérthetetlen édesapádról, Johnról. Amikor hamarabb végeztem a munkából gondoltam, hogy elmegyek a munkahelyére és meglepem. Amikor oda értem, az épület előtt egy másik nővel pillantottam meg. Azonnal összetörtem, azt éreztem kiszökik az összes levegő a tüdőmből és nem jutok újra hozzá. Eltelt pár perc mire magamhoz tértem és ahogy néztem ott őket nem akartam csak úgy oda rohanni és számon kérni az apádat. Követni kezdtem őket, nem is mentek mesze csak pár háztömbnyire. Aztán ha ez nem lett volna elég, akkor meg állt az utca túl oldalán egy iskola busz és kiszállt belőle egy kis fiú, majd rohanni kezdett az apádhoz kiabálva, hogy apa apa. Apád a magasba emelte. Az a kis fiú legalább hét éves lehetett. – anyának könnyek gyűltek a szemében, de erősnek mutatta magát és vett egy mélylevegőt. – Majd haza mentem, apád haza jött és megkérdeztem, hogy miért. Ő csak erre annyit mondott, hogy már nem boldog. Beadtam a válópert, de ő magának akart titeket, amit persze nem engedhettem. Nem akartam, hogy egy teljesen idegen nő neveljen titeket. Küzdöttem érte sokat, hogy velem legyetek. Apáddal megegyeztünk, akkor láthat, amikor akar. Amint látod ő nem él ezzel, fontosabb neki az új családja. – jó pár percig csak bámultuk egymást. Nem tudtam, hogy hihetek-e neki. Annyi mindenben hazudott már, és ezt is eltitkolta, ha igaz egyáltalán.
-Ennél mélyebbre már nem is süllyedhetnél anya. Undorodom tőled. – végül csak ennyit mondtam, arra jutottam nem igaz, amit mondd. Nem lehet igaz.
-Miről beszélsz Mia? Ez az igazság!
-Csak apát akarod besározni előttem. Nem fog sikerülni ezt előre mondom neked.
-Hívd fel akkor! Kérdezd meg, gyerünk hívd fel! Érdeklődj Paulról. – kérdően néztem rá, ki az a Paul. – Gyerünk, hívd csak. – nyújtotta oda a telefonját.
Ki is vettem a kezéből, majd tárcsáztam apa telefonszámát. Az ötödik csengésre vette fel.
-Mit akarsz Patricia? – kérdezte mogorván.
-Szia apa én vagyok az, Mia.
-Jaj, kincsem, azt hittem anyád az. Már próbáltalak hívni, de nem voltál kapcsolható.
-Igen összetörtem a telefonom, majd, ha lesz új akkor felhívlak arról.
-Rendben van. Mesélj, hogy vagy? Milyen Miami? – érdeklődött.
-Nem sokat láttam még a belőle a szobámon és egy korházi szobán kívül.
-Kórház? Még is milyen kórház?
-Anya nem is mesélte?
-Nem beszélünk amióta elvitt titeket.
-Nincs semmi bajom, jól vagyok. Volt egy balesetünk Reeddel a mostoha testvéremmel, de nem történ baj ne aggódj.
-Anyád igazán felhívhatott volna! Majd beszélek vele erről! Nekem is tudnom kell rólatok!
-Apa én most nem ezért hívtalak, kérdezni szeretnék valamit.
-Igen? Mit szeretnél? – kicsit megrekedtem, rá kérdezzek vagy ne. Féltem a választól. A kérdést fel sem kellett tennem, meghallottam a háttérből a kis fiú hangját.
'Apa jössz, játszani?'- kérdezte az apámtól. Apa válasza csak annyi volt 'Már is kisöreg, csak egy pillanat.' Könnyek gyűltek a szemebe, apa lecserélt minket.
-Mia itt vagy még? – kérdezte apa.
-Ez Paul volt? – tettem fel nehezen a kérdést.
-Honnan tudod? – egy pillanatra megállt. – Az anyád. – nagy nehezen belekezdett a mondanivalójába. – Mia nagyon sajnálom, nekem kellett volna elmesélnem.
-Két éve volt, hogy elváltatok apa! – kitörtek a könnyek a szememből. – Kicseszett két éve nem bírod elmondani, hogy van egy másik családod! És már akkor is volt, amikor még Lily hároméves volt. Több, mint hét éve neked már van egy másik családod!
-Mia sajnálom, ígérem megbeszéljük. Minden meg fogunk beszélni személyesen. De most mennem kell. Szeretlek kicsikém. – azzal bontotta a vonalat.
Anya igazat mondott. Igaza volt apával kapcsolatban. A könnyek megállás nélkül törtek elő a szememből és csak bámultam anyára.
-Annyira sajnálom Mia. – szólalt meg végül anya.
-Nem hazudtál, de két éven keresztül ezt is eltitkoltad. Mondd van még valami? – megtöröltem az arcom és mély levegőt vettem. – Van még valami kicseszett titok? – kiabáltam rá.
-Nincs Mia, már mindent tudsz. – válaszolta nyugodtan anya.
-Szuper. – azzal elmentem mellette.
Lerohantam a lépcsőn, mindenki a nappaliban volt. Daniel, Ethan, Lily, Will is és a barátnőjét is hozta, na és persze Reed. Rájuk néztem, a szememen biztosan látszódott a sírás, mert Daniel egyből felpattant a fotelből, Reed pedig aggódó arcot vágott.
-Mia, mi történt? – kérdezte Daniel.
Ekkor rohant le anya mögöttem. Nem válaszoltam Danielnek, csak ránéztem anyára, majd kirohantam az ajtón.
Megcsapott a nyári hideg levegő, a nap még nem ment le teljesen.
Elindultam teljesen céltalanul, a szemeim még most is könnyekben úsztak. Elértem az utca végéig, amikor teljesen figyelmetlenül akartam átsétálni az utcán. Egy autó hatalmasat fékezett közben nyomta a dudát én meg csak álltam ott megdermedve, majd egy erős kéz rántott el a kocsi útjából.
-Mia, basszus! Jól vagy? – kérdezte Reed.
-Figyelj már oda te bolond nő! – kiabált oda a kocsi sofőrje.
Nem érdekelt, hogy a sofőr dühös volt rám. Reedre néztem és hozzábújtam. És csak sírtam és sírtam. Álltunk ott az út szélén egymásba ölelkezve és ő addig ölelt amíg szükségem volt rá. Nem engedett el egy másodpercre sem. Amikor sikerült megnyugodnom, eltoltam magamtól.
-Sétálunk kicsit? – kérdeztem szipogva.
-Persze.
Elindultunk, majd egy hosszasabb, néma séta után egy parkban kötöttünk ki és leültünk egy padra a szökőkúttal szemben.
-Mesélj Mia? Mi történt? – kérdezte Reed.
Elmosolyodtam, mély levegőt vettem majd elmeséltem. Magam sem tudom miért, de megbíztam Reedben, biztonságot adott nekem. Talán azért, mert eddig ő az egyetlen személy, aki nem hazudott nekem. Titkai voltak, amik zavartak, de hazudni nem hazudott. Ez mindennél többet jelentett.