Naruto Love Story

Moo-chan

Valyon mit akar rajtam Yuura-san átalakítani? -gondolta Chiasa, amikor éppen aludni próbált, ami nem sokára sikerült, mert nagyon kimerült volt a  kislány. Reggel felnyitotta a szemét, és eszébe jutott kis madárkája, azonnal látni akarta.
-Aozora! -pattant fel, gyorsan felvette köpenyét, amit valamiért hordania kellett. Amikor végzett, megtorpant az ajtó előtt.
-Tegnap Yuura-san bezárta... -gondolkodott hangosan, és megpróbálta kinyitni.
-Áh, zárva van! De én látni akarom Aozorát! -mondta durcásan, aztán visszafáadt a szobája közepére, és belevetette magát a fotelbe.
-Mikor mehetek ki?! -gondolta, aztán hátradöntötte a fejét, és tekintete véletlenül az asztalra tévedt, amin egy kis, csengő állt, egy bordó kis masnival rajta. Ezt eddig nem látta. Felállt, és érdeklődve szaladt az asztalhoz.

-"Ezt használd, ha ki akarsz jönni. Ez az ajtó, a harang sehítségével, mindig nyitva áll neked!
Rázd meg egyszer röviden, ha ki akarsz jönni. Kétszer, ha valamire szükséged van. Ötször, ha engem haladéktalanul látnod kell, tényleg ha nagyon fontos, de ne zavarj mindenféle csekélységgel, elfoglalt vagyok. És a legfontosabb, ha valami vészhelyzet van egyszer, de hosszan csengesd meg. Vészhelyzet például az, ha valaki a jelszó nélkül akar kivinni a szobádból, vagy ha valaki meg akar ölni. Ezt jól jegyezd meg. Senki nem visz ki jelszó nélkül. A jelszó: Aozora. Nélküle nem mész sehová. Hosszan csengetsz ha valaki megtámad, ott leszek, de most dolgom van, nem érek rá veled foglalkozni. Aozorát most nem tudod meglátogatni. Ő is elfoglalt. Majd meglátogatlak, ha készen vagyok a dolgommal, jövök azonnal. Addig a szolgáim fognak veled törődni, őket ugráltathatod, amennyit csak akarod. De vigyázz, mégha össze is barátkozol egyel, akkor is kéred tőle a jelszót. Nem mehetsz ki a szobából kíséret nélkül, de persze legjobb, ha bennt maradsz. Van egy terem, ahol szórakozhatsz, vagy edzhetsz, a szolgáim bemutatnak mindent. Nem tudom mikor végzek, addig jó szórakozást a kíséreteddel." -olvasta fel az üzenetet, amit a harang mellett talált.
-Na, azt majd meglátjuk. -mondta a kislány hitetlenül, és megrázta egyszer a harangot. Várt. Léptek hallatszottak egy perc múlva, és valaki kinyitotta az ajtót. Egy szörny nyitott be. Nem volt emberi lény, inkább valami hasonló, egy ilyen őrült tudós találmányai.
-Jóreggelt úrnőm! -hajolt meg a valami.
-Úrnőm...? -suttogta Chiasa, és fejét oldalra döntve, értetlen arccal nézte a szolgát.
-Öhhhh..... jóreggelt...
-Moo.
-Moo?
-Igen, nagyságos hölgyem.
-Miért hívsz így?
-Mert magasabb rendű vagy nálam, ez az alap intelligencia, hogy a barlang urait illendően köszöntöm és szólítom. -hajolt meg újra, a kissé duci, egy majomhoz hasonló volt, de a szeme kéken villogott.
-Mi vagy te... Moo?
-Egyike Yuura-san gyűjteményének, én vagyok a majomember példánya. A nagyságos Yuura-sama szeret tervezni és kísérletezni. Egyszer még én is ember voltam. Most ilyen csúnya a kinézetem, de büszke vagyok rá, hogy Yuura-san jónak talált, és nem dobott el.
-Értem, Moo-chan. De, nekem egyébként nagyon tetszel. -mosolygott Chiasa.
A szolgának egy pillanatra mintha felcsillantak volna a szemei, aztán mégis visszatért a komor, kifejezéstelen arc.
-Kimehetek innen, Moo-chan?
-Hova szeretne menni?
-Öhm.... nem tudom. Döntsd el te Moo-chan!
-Én itt nem dönthetek semmiről.
-Akkor én felhatalmazlak, hogy innentől igen!
-Ha úgy óhajtja. Jöjjön, megmutatom az edző termet.
-Jóóó! -elkezdtek sétálni.
A szolga meg sem szólalt, csöndben tette a dolgát.
-Moo-chan....
-Mit óhajt?
-Mit csinál Aozora?
-Yuura-sannal van, többet nem mondhatok.
-Naaa, Moo-chan! Kérlek! Nem mondom el senkinek!
-Sajnálom úrnőm.
-Hmm, de ugye nincs baja?
-Teljes mértékben egészséges, tudomásom szerint. Velem sem oszt meg minden bizalmas információt Yuura úrnő.
-Úrnő?!
-Igen.
-ÚRNŐ?!
-Igen.
-Egész eddig azt hittem, Yuura-san egy férfi.....
-Yuura-san egy nő. Szokása másnak kiadni magát, jól utánoz más hangokat.
-Akkor Yuura-san szórakozott egy nő nem?
-Én nem mondok semmi minősítést a gazdámról.
-Egy kérés, Moo-chan. Inkább parancs.
-Igen, úrnőm?
-1. Az én környezetemben, lehetsz szabadabb, nem tudom ki tanította neked ezt az unalmas stílust, nekem ez nem kell.
2. Szeretnék jóban lenni veled, ha már idezártak egyedül, és még Aozorát sem láthatom.
3. Éhes vagyok.
4. Engem ne úrnőzzél, elmegy nekem a Chiasa.
Érted?
-Nekem nem szabadna jóban lenni a vendégekkel....
-Én elnézem. Kérlek legyél egy kicsit nyitottabb, mert így nem tudok megszeretni valakit, ha össze vissza komolykodik itt nekem.
-Rendben....Chi....
-Mondd ki! Gyerünk!
-Chiasa kisasszony.
-Na jó, ezt elfogadom.
-Említette hogy-
-Tegezel.
-Nem....
-De.
-Hm... említetted...
-Igen? -mosolyodott Chiasa.
-Említetted hogy éhes vagy. Akkor először megjünk az ebédbőbe.
-Rendben.
Elindultak az ebédlő felé, de Chiasát zavarta a folyamatos csönd, hát faggatni kezdte Moo-t.
-Moo-chaaaan!!!
-Igen?
-Mi a kedvenc..... színed?!
-Hmm.... nem gondolkodtam még róla.
-Akkor most!
-Talán... -mosolygott Moo, és gondolataiba merült, aztán mintha a fejében felötlött volna valami rossz, fájdalmas emlék, arca elkomorodott, aztán mégis újra elmosolyodott, de ez a mosoly olyan más volt. Inkább szomorúság tükröződött róla, aztán azt mondta- A lila.
-Tényleg? A lila?
-Igen.
-Megkérdezhetem miért?
-Volt egy húgom. Sokkal fiatalabb volt mint én, 15 évvel. Ő hordott mindig lilát, az volt a kedvence. -mesélte mosolyogva, közben szemeiben könycseppek jelentek meg.
-Ő hol van most? -kérdezte meg Chiasa, aztán rájött, hogy ez egy hatalmas hülyeség volt. A lény arcáról eltűnt a mosoly, és remegő, halk hangon mondta:
-Meghalt... nyolc évesen.
Chiasa elhalgatott, és átkozta magát, hogy erre nem jött rá az előbb magától.
-Bocs... hogy felhoztam...
-Semmi baj úrnőm.
-Oh igen?
-Semmi baj Chiasa....
-Na ez már tetszik!
Moo-chan mosolygott, aztán beültek az ebédlőbe.
-Mit szeretnél Chiasa?
-Hát.... ami van?
-Minden van.
-Az komoly. Akkor... rizst, és rántotthúst... szósszal.
Moo-chan bólintott, aztán közölte a szakáccsal.
Pár perc múlva már ki is hozták.
-Parancsolj Chiasa! -mosolygott Moo-chan.
-Igenis parancsolok! Te is kérj valamit Moo-chan!
-Nekem nem szabadna....
-De most igen. Mit kérsz, Moo-chan? -szaladt oda a kislány nagy mosollyal Moo-chanhoz, és leültette az asztalhoz, magával szembe, aztán várta, hogy Moo-chan feladja a rendelést.
-Nekünk itt nem szabad minőségi, a ház uraihoz hasonló ételt enni.
-De most igen, mert én megengedtem.
-Hát.... 10 éve itt dolgozom..... má nem is emlékszem..... de egy...
-Igen? -mondta Chiasa ördögi mosollyal, és várta, mi lehet Moo-kedvenc étele.
-Egy saláta jól jönne... hozzá egy kis vizet....
-Naaaa, Moo-chan! Szerénykedsz! Gyerünk már! Te mondtadhigy minden van!
-Hát.... Sushit!
-Na, én is így gondoltam! -mosolyogta a kislány, és a konyhás nénihez futott, és közölte Moo-chan kérését.
-Sushit szeretnénk!
-Máris! -nevetett a szakácsnő, mert ilyen jófej, gondoskodó vendégük még soha sem volt.
-Itt van, tessék! -mondta pár perc múlva.
-Köszönjük! -vette el Chiasa, és boldogan kiszállította Moo-channak.
-Jó étvágyat Moo-chan!!!
-Köszönöm Chiasa. -mondta Moo meghatódottan.
-Köszönjük az ételt! -mondta Chiasa és hozzákezdett, aztán azt vélte felfedezni, hogy Moo-chan nem eszik, csak nézi az ételt.
-Mi az, Moo-chan? -semmi válasz nem érkezett, mert Moo-chan éppen szipogva itatta az egereket.
-Mi történt Moo-chaaan? Naaaa! -állt fel Chiasa, és Moo-chan mellé sétált, és legugolt mellé.
-Én... -szipogta.
-Igen?
-10 éve nem ettem semmi normális ételt, mi csak a maradékot kaptuk mindig, és most itt vagy te. Túl kedves lélek vagy Chiasa ide! -sírta Moo-chan.
-Oh... hát... ha jól leszűrtem, túl meghat a sushi látványa.
-Igen... -szipogta tovább, aztán megfogta evőpálcáit, és szájába vette az elsőt.
-Nagyon finom...
-Ne sírj Moo-chan! -ölelte meg Moo-chant, aztán visszasétált a helyére.
Nem mondható jogy csendben ettek, mert Chiasa közben hangulatot csinált, nevetette a konyhás nénit, aki közben kijött, és közéjük ült, és persze Moo-chant.
Amikor végeztek, hangosan megköszönték az ételt.
-Köszönjük az ételt! -mondták egyszerre, a szakácsnő csak mosolygott, aztán Chiasa elköszöt tőle.
-Szia konyhás néni! -integetett neki.
-Nagyon jó lélek vagy Chiasa. -mosolygott a szakácsnő. Úgy látszik ez itt nagy dícséret volt, mert Chiasa már kétszer is hallotta.
Elindultak az edző terembe, közben Chiasából megint ömlött a szó, Moo-chan meg hatalmas mosollyal sétált mellette. Olyan volt Moo-chan, mint akinek ez a mosoly már nagyon hiányzott.
-Mit tudunk ott csinálni Moo-chan?
-Erősítünk téged.
-Ooooh, erős leszek! -mutogatta még nem létező kéz izmait, Moo-channak.
Moo-chan nevetett, közben tudva, hogy nehéz lesz Chiára valami izomzatot teremteni. Végülis még csak egy 8 éves kislány.
Pár perc múlva odaértek egy hatalmas ajtóhoz.
-Na, Chiasa, köszöntelek a barlang edzőtermében!