Naruto Love Story

Ki vagy te?

Chiasa már arra ébredt, hogy finom illat érkezik a konyhából.
Nagyon éhes volt, mivel tegnap délután semmit sem evett és úgy aludt el.
Lefutott a lépcsőn, és köszöntötte apját.
-Jó reggelt Maa-chan!
-Jó reggelt Chia! Már kész a tükörtolyás, meg a pirítós.
-Azt érzem! -mondta a kislány, amikor felpattant az egyik székre, az asztalnál.
Aztán apja kipakolta az ételt, elosztotta, aztán megkérdezte.
-Az egyik akadémiás barátodat már látam, vannak még rajta kívül?
-Choji és Jin!
-Jézusom, csak fiúkkal barátkozol? -kérdezte apja mosolyogva.
-Hát, igen. Velük jobban kijövök. Tényleg! Nem kések el? -kiáltott fel Chiasa szemével az órát keresve.
-Nem. Még időben vagyunk.
-Akkor jó.
Reggeli után Chiasa felvette kis ninja ruháját, és már el is indultak.
-Nem zavar, hogy az akadémián mindenki hétköznapi ruhában van, csak te vagy ninja ruhában?
-Nem! Szívesen hordon ezt a ruhát, mert anya anyagaiból vannak.
-Ohh..... -nyögött fel apja, amikor egy fiú már messziről ordítozva rohant oda hozzájuk.
-Chiasa!
-Hm?
-Mi van veled!? Jól vagy?!
-Igen? Semmi bajom.
Apja legugolt mellé és súgott neki valamit.
-Ne mondj erről a... dologról senkinek semmit!
-Miért?
-Hadititok!
-Ohhh! Oké, nem mondok semmit!! -lelkesedett a kislány.
-Iruka senseit ha lehet, kerüld messziről!
-Miért?
-Mert.
-De...
-Nincs de! Kerüld és akkor kapsz nyalókát.
-Értettem! -mondta a kislány, elköszönt apjától, és Jinnel együtt eltűntek a gyerekek között.
Az osztályban mindenki úgy figyelte, mintha szellemet látna.
-Miért néznek ennyire engem? -szomorodott el Chiasa.
Jin rázézett, aztán mérges arccal tekintett körbe, aztán elkiáltotta magát.
-Mit néztek annyira!? Nincs itt semmi érdekes! Ha esetleg valakinek baja lenne, az nyugodtan jöjjön ide, majd én megtanítom neki kit nézegessen! -fenyegetőzött a fiú.
A gyerekek már nem nézték őket többé.
-Kössz Jin.
-Semmiség.
-Ez szép volt. -jelent meg Shikamaru és Choji is.
-Kértek? -kínálta meg őket Choji.
-Kössz Choji, de kihagyom. -utasította vissza Chiasa udvariasan.
Ezután bejött az osztályba Iruka sensei. Chiasa gyorsan a padsorok végén lévő helyére ment, hogy a sensei ne vegye észre.
Aztán Iruka sensei leültette őket, megkezdődött az óra.
Chiasa egész végig rajzolt, és nem nézett fel, minden áron el akarta kerülni a szemkontaktust.
Emlékezett arra miket mondott Iruka sensei, ezért még egy pillantásra sem méltatta.
-Chiasa! Figyelsz!? -kiáltott hátra egy idő után Iruka sensei.
Chiasa nem válaszolt, de kénytelen volt felnézni.
Gyűlölettel teljes arckifejezéssel nézte a tanárt. Iruka sensei kissé meghökkent, de aztán szigorúan folytatta.
-Szeretném ha figyelnél az órámon!
Vagy? Apád megtanította hogy így viselkedj velem?
Chiasát nagyon felbőszítette ez a kérdés.
Aztán hirtelen, megszólalt egy hang.
-Szerintem, öljük meg. -mondta egy férfi hang. Már csak az volt a baj, hogy csak gyerekek voltak a szobában, meg Iruka sensei, aki biztos hogy nem mondhatta.
-Ezt ti is hallottátok? -súgta oda Shikamarunak Chiasa.
-Mit?
-Valaki azt mondta öljük meg, vagy valami ilyesmit....
-Nem? Senki sem mondott ilyet.
Yama Chojira nézett, aki szintén értetlenül rázta a fejét.
-Képzelődsz. -mondta.
-Chiasa! Mi történik ott hátul!?
-Semmi. Figyelek, sensei! -mondta Chiasa, de közben azon gondolkodott, mi lehetett ez.
Aztán, rávette magát, hogy tényleg csak képzelődhetett, mert rajta kívül senki sem hallotta.
Aztán 20 perc múlva megint.
-Unalmas ez az óra. Csináljunk már valamit!
Chiasa felkapta a fejét, és körbenézett. Senki. Ez a valaki nincsen sehol, de ő mégis hallja.
Aztán egy ötlete támadt.
-Ki vagy te? -suttogta úgy, hogy Shikamaruék ne hallják.
Semmi válsz nem érkezett.
Most meg eltűnik. -gondolta Chiasa, aztán újra próbált az órára koncentrálni.
Amikor végre szünet érkezett, most az egyszer egyedül ment ki a folyosóra, de csak azért hogy megnézze, ott is hallja-e a hangot.
-Itt vagy? Haló?
De nem érkezett válasz.
Egy darabig még próbálgatta, aztán szomorúan tért vissza az osztályba.
Nem sikerült. -gondolta, miközben lehajtott fejjel, és keserű tekintettel ment be.
-Minden rendben? -kérdezte Iruka sensei.
Chiasa felnézett.
Hát, ennek meg mi baja van? -gondolta.
-Ha kérhetek ilyet, hagyjon békén sensei.
Iruka senseit meglepte ez a hirtelen harag, aztán megértette miért mondta ezt a kislány.
Mielőtt akármit is válaszolhatott volna, Chiasa otthagyta.
Most fontosabb dolgom is van. -mondta magában, amikor visszament a helyére, és ott szólította meg az ismeretlent újra.
-Itt vagy?
-Nem.
-Végre! Tehát akkor csak ennél az asztalnál beszélhetek veled?
-Nem, csak szivattalak. Mivel az agyadban vagyok, akárhol akármikor megszólalhatok.
-Micsoda!?
-Kivel beszélsz Chiasa? -kérdezte Shikamaru.
-Senkivel...
-Olyan érdekesen viselkedsz az óta. Történt valami?
-Nem?
-Akkor jó. Huuh, olyan arcot vágsz, mint aki hazudik.
-Nem. -mondta a lány, aztán új óra kezdődött, amit Chiasa végig únt. Azután hazafelé menet, nem mondta el apjának ezt a hangot, ami szerinte szerint valószínűleg az átok lehet.
A szobájában egész végig szólítgatta, de az nem válaszolt.
Aztán este, egyszercsak megszólalt.
-Kíváncsi vagyok, te mire viszed. -mondta.
-Mire viszem?
-Eddig mindenki elbukott.
-Elbukott....
-De... talán ha magam tanítanálak téged, ketten még sokra vihetnénk!
-Ketten? Te tanítassz? Nem úgy volt hogy bennem élsz?
-Én is élek egy külön életet. Mit gondoltál? Egész nap a te unalmas életedet figyeljem? Csak akkor jelenek meg, ha valami hangulat változásod van.
-Hmm.... itt élsz Avarrejtekben?
-Nem. Messze onnan.
-Áh, értem. Akkor sajnos nem találkozhatunk.
-Egyszer, majd eljövök érted.
-Igen? Miért?
-Tanítani foglak, hogy erőssé válj!
-Oooh, az jó lenne!
-Ugye?
-De.... mikor? És hogyan? Apa nem engedné.
-Titokban. 10 nap, és ott vagyok.
-10 nap? Az sok idő... -szomorodott el a kislány.
Ekkor az átok eltávozott a fejéből, és nem válaszolt többet.
-Érdekes ember, de miért ne ismerjem meg? -gondolta a kislány.
Az átok napokig nem válaszolt, de Chiasát ez nem zavarta, mert tudta, hogy az az ember most biztosan Konoha felé halad.
Aztán, a harmadik napon megszólalt, amikor Chiasa éppen aludt.
-Chiasa? Chiasa!
-Honnan is tudod a nevem? -ásított fel a kislány.
-Figyelj, amikor kiválsztottalak, napokig néztem az életed, tudod hányszor szólítottak a neveden? Már megtanultam. Omoe Chiasa.
-Áh, értem. Lehet hogy jobban ismersz mint én saját magamat! -nevetett fel a kislány.
-Tényleg. -helyeselt a hang, aztán folytatta- Már közelebb vagyok Konohához.
-Tényleg?
-Igen! De azt tudod, hogy én messze lakom, és neked el kell jönnöd oda velem!
-Oh.... -szomorodott el Chiasa.
-Szomorú vagy?
-Igen. Apát nem akarom itthagyni.
-Tudom hogy nehéz, de muszáj lesz. -mondta a hang és eltűnt.
Chiasa gondolkodott egy kicsit, aztán újra elnyomta az álom.
Türelmesen kivárt még pár napot, amíg már csak egy maradt.
Este volt már, és Chiasa tudta, hogy nemsokára megérkezik az a valaki.
Már nagyon várta. Számos kérdése volt attól az embertől, amit mind rá akart zúdítani.
Közben a hang megint megjött.
-Jó estét Chiasa!
-Jó estét... kedves...
-Hang.
-Komolyan? Hang?
-Az vagyok, nem?
-De....
-Hát akkor?
-Na mindegy. Mit akartál mondani?
-Csak annyit, hogy holnap délután hatkor, ott leszek a dangosnál.
-Rendben! Legalább az egyetlen hely, amiről biztosan tudom hogy hol van. Nincs messze. Én is ott leszek!
-Hozok neked ajándékot.
-Tényleg??
-Igen.
-Miiiit?!
-Na na. Meglepetés.
-Uhg, oké. Akkor találkozunk holnap. Jó éjszakát, "hang".
-Szép álmokat.
Másnap, egész végig csak otthon ült, és gondolkodott, hogy ő milyen ajándékot készítsen a hangnak, de abból csak egy becsomagolt csoki lett.
-Hát, nem valami nagy szám, de elmegy, gondolta amikor felöltözött, és elindult a megbeszélt helyre.