- Demonstrate!
Amint létrejött a mágia, fényes ragyogásba borította a társaságot, de csak egy rövid pillanatra, hogy azután elhalványulva egy vékony, fényes fonallá alakuljon. Közte és a szőke fiú között feszült a kékesen derengő szál. Malfoy ugyanolyan lesokkoltnak és meglepettnek tűnt, mint amilyennek magát érezte, s egy pillanatra megingott abbani hitében, miszerint ezt a két mardekáros tervelte ki. Pedig minden egybevágott. Meglátták őt a menazsériában, rászedték egy hazugsággal Chóról, amit ő naivan el is hitt, majd addig húzták az idejét, míg biztos nem lett, hogy nem ér oda a programjára időben. Majd pedig, hogy tetézzék a késését - és ezzel a bosszúságát is -, egy furcsa kötelékbűbájjal még ide is láncolták. Aztán vigyorogva az arcába vágják, hogy „Boldog karácsonyt, Granger, te buta, hiszékeny liba!".
Mégis, ahogy végignézett a két fiún, már nem volt olyan biztos a dolgában.
- Mi a fene ez? – próbálta ingerülten elvágni a fonalat Malfoy. Minden próbálkozása hasztalannak bizonyult, a keze úgy siklott keresztül rajta, mintha egy szellemen próbálna átnyúlni, vagy magát a fényt akarná megragadni.
- Ez mágikus kötelék - te idióta, fűzte hozzá gondolatban -, nem kézzelfogható. Anyagtalan - oktatta tovább, majd egy rövid ideig elveszett gondolataiban.
- Hogy került rám? - morgolódott a fiú. Hermione úgy döntött nem teszi szóvá a kihagyott többesszámot.
- Mielőtt a földre kerültél, nem éreztél rántást magadon?
- Valami olyasmit – válaszolta kelletlenül a fiú, miközben lesepert egy nemlétező porszemet a sáljáról. Hermionénak viszont sem kedve, sem ideje nem volt felvenni a kesztyűt a másik hirtelen jött gőgjével szemben.
- Hűha, ezt tényleg te csináltad? – nézett barátjára Zambini. Az első válasz, amit kapott, egy igen bosszús grimasz volt. A második pedig pontosan egy olyan szó, amivel Hermione nagyon szívesen jellemezte volna a helyzetet. - Ha nem te, akkor ki? - tette fel végül zambini az egymillió galleonos kérdést.
- Bárki tette, azzal nagyon szívesen megismertetném a Malfoyok haragját!
- Tudjuk, tudjuk – motyogta Hermione. – Apád még hallani fog erről! - A szavak szinte csak kicsusszantak, anélkül, hogy a lány időben ráeszmélt volna, hogy mit is mondott.
Blaise-ből vulkánkitörésszerűen robbant ki a nevetés, olyannyira erőteljesen és hangosan, hogy a sikátor falai - mint egy száz tagú zenekar - sokszorozták meg azt. Malfoy a barátja után nyúlt, ám az fürgébb volt nála, hamarabb arrébb szökkent, mintsem elérhette volna.
- Ma sziporkázol, Granger – vetette oda gúnyosan a lánynak.
- Semmit nem ért volna az egész, jó közönség nélkül – mutatott rá a lány a könnyeitől fulladozó Blaise-re.
- Visszatérhetnénk a problémára? Úgy tudtam sietsz valahová – sziszegte sértetten Malfoy.
- Egy pillanat, és véget vetek ennek a butaságnak. Finite Incantatem! – intett pálcájával a lány, ám a megszüntető varázslatot eredménytelenül fújta el a sikátorba betérő szél. – Ez furcsa – suttogta. – Ezek szerint nem kivetett bűbáj, sem pedig ráolvasás – állapította meg hangosan.
- Lenyűgöző – jegyezte meg a Malfoy, tapssal méltatva a lány sikertelenségét. Hermione megajándékozta egy lesújtó pillantással.
Már éppen azon volt, hogy előhalássza néhány könyvét, hátha talál bennük valami hasznos információt a hasonló varázslatokról, amiket nem lehet egy egyszerű "finitével" megszüntetni, amikor Blaise felkiáltott.
KAMU SEDANG MEMBACA
Aki olyannak látott, amilyen lehettem volna
Fiksi Penggemar/Dramione történet/ Mi történik, ha két teljesen különböző hátterű és neveltetésű ember arra kényszerül, hogy együtt oldjanak meg egy feladatot, mellyel barátként is nehéz dolguk lenne, nem hogy ellenségekként? Draco Malfoy és Hermione Granger utál...
