Mr. Policeman~~ (HUN BL)

8. Az utolsó látogatás 2/2 (Happy end?)

Roberto Cooper...ártatlan.

-Hogy...micsoda? Mi folyik itt?!-álltam fel a helyemről.

-Joshua nyugodj le-

-Nyugodjak le?!-szakítottam félbe anyát.
Először még bűnös, most meg ártatlan?! Ki szervezte meg ezt a tárgyalást?!

-Én voltam...-szólalt meg egy ismerős hang.

-Roberto...de...hogy-

-Joshua. Ez az egész egy kitaláció volt. A levél, az utolsó találkozás, amik az elmúlt napokban történtek. Mindenki tud már mindent. Akik itt vannak mindent tudnak. Ezt az egészet én terveltem ki. Van egy dolog amit nem mondtam el...kérlek hagy magyarázzam meg.

-Jól van...rajta...

Joshua:

Nagyon ledöbbentem. Roberto elmondta, hogy hogyan jutott el idáig, hogyan fenyegették, hogyan használták csalinak, és hogy miért nem menekült el. Elmagyarázta, hogy miért tervelte ki ezt az egészet, hogyan tudta ezt az egészet összehozni. Egyáltalán nem érdekelt most már semmi, csak az, hogy ez az egész csak egy átverés volt. Nagyon megkönnyebbültem, nagy kő esett le a szívemről. Ezt mind kitervelte, hogy meggondoljam magam? Úgy érzem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere. Ennyire messzire menni, csak ezért?

-Szóval...mit mondasz Joshua? Újra boldogunk lehetünk együtt?

Joshua:

Csak álltam és bámultam Robertot. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak örömömben. Elkezdtem rohanni, beleugrottam a nyakába, jó szorosan megöleltem és megcsókoltam. Megállás nélkül csak ott álltunk, mindkettőnk szeméből kicsordultak a könnynek, de leginkább az enyémből. El se tudtam hinni, hogy ennek az egésznek vége van és most már véglegesen boldogak lehetünk együtt. A háttérben közben hallottuk ahogy az emberek ujjonganak |s tapsolnak. Olyan volt, mintha egy filmben lettem volna. Elengedtem Roberto ajkát és belenéztem az éj fekete szemébe.

-Ki mondta! Hogy eddig nem voltunk boldogak?-szólaltam meg mosolyogva.

-Annyira örülök, hogy nem veszítettelek el. Nagyon szeretlek Joshua, és mindent meg fogok tenni, hogy a jövőben még boldogabb legyél. Viszont most már nem a cellában.

-El se tudod hinni mennyire aggódtam az elmúlt napokban miattad. Csak rád tudtam gondolni, egy percet se aludtam. Örömömben nem is tudom mit mondjak!-folytak le a könnyeim.

-Shhh, nincs miért sírnod. Itt vagyok Joshua, és sose foglak elhagyni. Legyen akármi, én mindig itt leszek neked. Fernando nélkül nem sikerült volna. Menj oda hozzá is, hiszen ő volt aki ott volt neked és támogatott ebben a nehéz időszakban.

Joshua:

Megindultam Fernando felé. Nem is, inkább ő indult meg felém. Szorosan megölelt és éreztem, hogy potyognak neki is a könnyei.

-Na de Fernando! Te sírsz?

-Nem érdekel, az a lényeg, hogy boldog vagy. Ritkán mondom, de még egyszer hálásan köszönöm, hogy befogadtatok még akkor. Olyan jó, hogy végre boldog vagy. Remélem most már minden nap látni foglak a rendőrségen.

-Fernando. Az nagyon régen volt, és ez természetes volt. Te vagy a legjobb barátom és nekem az a legfontosabb, hogy boldog legyél. Már egy ideje tegezel, mi lett a magázódással, hm?-kérdeztem kíváncsian.

-Amióta kineveztek kapitánnyá azóta eléggé elhanyagoltam a barátságunkat. Elvakított az, hogy kapitány vagyok és nem foglalkoztam a fontosabb dolgokkal és emberekkel. Nekem több vagy, mint egy munkatárs, ti vagytok a családom, a legfontosabbak nekem.