Twilight (TXT fanfiction)

🌇

- Yeonjun-ah! - ragyogott fel Beomgyu arca, amint Twilight belépett a trónterme aranyozott ajtaján.
- Jó reggelt, nagyságos úr - felelt neki Yeonjun a szemét fogatva. Minden nap új tiszteletteljes köszöntéssel állt elő, miután a másik az engedélye nélkül kezdte őt becézgetni, ami a legkönnyebb módja volt annak, hogy már a hajnali órákban egymás agyára menjenek.
- Tényleg szép reggelünk van - állt fel a trónjáról Beomgyu, ahol Twilight fogadásáig kellett ülnie, hogy kinézzen az ablakon. - Friss és üde. Remélem az emberek jókedvűen ébrednek erre.
- Nem akarlak elkeseríteni, de az emberek többsége utál reggel felkelni, mindegy milyen csábító fényt hozol össze - morogta Yeonjun. A Nappalota ablakából madártávlatból látszott a világ, aminek egy héttel ezelőttig ő is csak átlagos tagja volt.
- A fény nem az én érdemem - mosolyodott el a Nappal ura, és a terem mennyezetéről lógó aranyszínű csillárra nézett, ami gömb alakjával testesítette meg a földi emberek által ismert napot. - Hogy vagy ma, Kai?
- Remekül - köszönt vissza neki a nap felszínét polírozó, vele egykorúnak látszó fiú. - Egy karcolás sincs errefelé.

Itt a Nappal felségterületén minden a pozitivitásról szólt, amit Yeonjun képtelen volt megszokni. Legszívesebben szó szerint letörölte volna Beomgyu képéről azt az ártatlanul széles vigyort, de igyekezett visszafogni magát, nehogy máris elveszítse a frissen szerzett állását. Egyik alternatíva sem hangzott valami jól, amik a földön várták volna őt, és különben is sejtette, hogy a jókedvre nem a legegészségesebb válasz az agresszió. Türelmesnek kell lennie, és megpróbálnia megérteni az itteniek gondolkodását... ez azonban nehezebbnek bizonyult, mint bármi, amivel eddigi élete során megbízták őt.

- Hagyjuk Kait dolgozni, és sétáljunk egy kicsit - karolt Yeonjunba Beomgyu, mintha egyáltalán nem venné észre a másik viszolygását. - Gyerünk, ne húzasd már magad! Ma ki akarom próbálni a focit.
- Miért pont azt? - kérdezte szenvedősen Yeonjun. Sosem volt egy nagy sportoló, Beomgyunak viszont az eddigi tapasztalatai alapján kifogyhatatlan volt az energiája. - Nem játszhatnánk valami mást? Mondjuk billiárdot?
- Jó, játsszuk azt! - lelkesült fel a király. - Rögtön foci után lesz is rá időnk.

Így esett, hogy Twilight akarata ellenére sportnapot tartott a Nappal urával. Egyetlen vigaszai a nasiszünetek voltak, mert Beomgyu egészen fantasztikus édességeket tartott a palota konyhájában, ahol furcsa mód sosem fogyott ki a készlet, és nem is romlott meg semmi, a tizenkettedik órára azonban Yeonjun már annyira fáradt volt, hogy abban se volt biztos, el bír majd hazáig vánszorogni, mielőtt elkezdődik az éjszakai műszakja.

- Viszlát holnap - motyogta, ahogy a trónterem ajtaja felé indult, de már az első lépésnél elfogta a balsejtelem, hogy valamit elfelejtett. - Várjunk... hol a kulcsom?
- Én nem tudom - ugrándozott izgalmában Beomgyu, miközben Yeonjun kapkodva végigtapogatta a zsebeit.
- Te... add vissza a lakáskulcsom, ez nem vicces! - förmedt rá a fiúra, de mielőtt még elérhette volna őt, Beomgyu átpasszolta a zsákmányát Kainak, aki ugyanolyan derűvel lógatta azt Yeonjun orra fölé, ahogy korábban a munkáját is végezte.
- Kai, kérlek - sóhajtott fel Twilight. A nap fényezője egy kényelmes székben hintázott magasan felette, amit aranyból font kötelek rögzítettek a plafonhoz, és a karfára szerelt kis kormánykerekekkel lehetett irányítani.

- Annyira szeretném, hogy még maradj - lépett oda az áldozatához Beomgyu, Yeonjun azonban nem hagyta, hogy átölelje őt.
- Nem tarthatsz itt tovább. Át kell adnod az eget az éjszakának - emlékeztette a gyerekes uralkodót, aki erre csalódottan lebiggyesztette az alsó ajkát.
- Kai, add vissza a kulcsot - utasította a szolgáját, aki azonnal engedelmeskedett neki. - De holnap gyere nagyon hamar - kötötte Yeonjun lelkére, aki már ott tartott, hogy mindent megígért a menekülésért cserébe. Csak egy perc nyugalmat akart, egy pillanatnyi alvást alkonyatkor, mielőtt besétált volna a másik szörnyeteg szájába. Név szerint Soobin tróntermébe.