Twilight (TXT fanfiction)

🌆🌃🌇

Yeonjun nagyon nem állt jól az érzéseivel. A szíve heves dobogását a korábbi magányára fogta, ami érzékennyé tette őt az új kapcsolatok túlgondolására, a baj viszont nem állt meg itt, mivel látszólag mindkét hódolója ugyanúgy ragaszkodott hozzá, ahogyan ő hozzájuk. Soobin először a külsejével fogta meg, Beomgyu meg a rendíthetetlen játékosságával, de minél több időt töltött el velük, annál halványabbnak tűntek a határok a kétféle vonzalom között. Soobin amellett, hogy szégyentelenül flörtölt vele, a személyiségére is kíváncsi volt, Beomgyu pedig újabban akaratlanul is elérte, hogy Yeonjun hozzá akarjon érni... De nem eshetett bele egyszerre két fiúba. Főleg hogy ők nem is tudtak egymásról.

Amikor megérkezett az Éj felségterületére, Yeonjun egyből Taehyunhoz sietett, akinek a nap utolsó pillanatában kapta fel a Kaitól érkező szerelmes levelét.
- Most cserébe te is várasd két napig - tanácsolta neki, mire a fiú vörösödve megrázta a fejét.
- Nem lehet, már tegnap megírtam a választ.
- És nem kell utóirat? - mutatott a még lezáratlan levélre Yeonjun.
- Nem, szerintem minden benne van, amit el akarok mondani - motyogta Taehyun, Twilight pedig zsebre tette a Kainak szánt üzenetet, hogy reggel majd átadhassa neki.

Soobin mindeddig szótlanul gubbasztott a trónon a készülő könyvével az ölében. Yeonjun nem akarta őt megzavarni, és mivel az üzenetküldő munkáját már elvégezte, szívesen fogta volna rövidre az estét, ehhez azonban előbb tőle kellett engedélyt kérnie.
- Soobin - szólította meg a királyt halkan, aki érdeklődve nézett fel rá. - Ha nem adsz nekem több teendőt, hazamehetek?
- Most? - kérdezte Soobin a szemöldökét ráncolva.
- Igen - felelte bizonytalan hanglejtéssel Yeonjun, az ítélet azonban egy csapásra visszahozta a sértett büszkeségét.
- Nem.
- Miért nem?
- Mert nem szeretném, hogy elmenj - mondta Soobin szeliden, Yeonjun pedig dermedten nézett azokba a sötét szemekbe, amikben még sosem látott ehhez hasonlóan tiszta érzelmeket.
- Ha szeretnéd, akkor maradhatok - nyögte ki válaszul, Soobin pedig arrébb húzódott a túlméretezett trónszéken, hogy Twilight leülhessen mellé.

Yeonjun furcsán megtisztelve érezte magát a gesztus hatására. Igaz, Beomgyu trónján is ült már, épp a minap, de az korántsem jelentett annyit, mint most ez. Soobin combja az övéhez ért, ahogy felhúzta a lábát törökülésbe, a fiút nézve pedig elöntötte a szívét valami, aminek nagyon nem kellett volna ott lennie.
- Nem megy - sóhajtott a király, amit Yeonjun először nem értett.
- Mi nem megy?
- Az írás. Visszaolvastam, amit eddig írtam, és szörnyű. Meg se mutatom neked - morogta bosszúsan Soobin. - Az igazi írók hogy csinálják?
- Sokat gyakorolnak - mondta tényszerűen Yeonjun. - Minél többet csinálsz valamit, annál jobban megy. Így van ez az írással is.

- És mégis mennyit kéne gyakoroljak, hogy elviselhető legyen ez a könyv?
- Azt nem tudom - vont vállat Yeonjun, ahogy Soobinra nézett. - A vívást meddig gyakoroltad, mielőtt katona lettél?
- Évekig. De az más, mert tehetségem volt hozzá. Ehhez meg azt hiszem nincs.
- A tehetség csak addig tart ki, amíg valaki szorgalmasabb le nem előz. Nem attól leszel profi, hogy tehetségesnek születsz, hanem attól, ha belefekteted a munkát.
- Te mindig is ilyen bölcs voltál? - kérdezte Soobin, valamivel jobb kedvre derülve.
- Nem. Ez a korral jár - nevetett Yeonjun, és hátradőlt a sötétkék párnákra, amikkel a király a különben kemény fából készült trónját bélelte ki.

- Szóval... csak írjak és majd jobb lesz? - nézett Twilightra Soobin megerősítésért, amit meg is kapott.
- Igen. Ha úgy könnyebb, írj kisebb jeleneteket, amiket már előre kitaláltál.
- Nem hiszem, hogy van ilyenem - lapozott a következő üres oldalra Soobin. - Ajánlanál valamit?
- Legyen mondjuk egy beszélgetés, amikor a sötét és mogorva király megtud valami újat a helyes küldöncéről, ami gyökeresen megváltoztatja a kapcsolatukat.
- Eddig tetszik. De mi legyen ez a valami? - sürgette őt a fiú.
- Talán az, hogy a vonzalma nem is olyan egyoldalú, mint hitte - jelentette ki Yeonjun határozottan. - Ugyanakkor a másik ezt sosem vallaná be neki, mert külső és belső okai is vannak, amiért el kell utasítania a király közeledését.

- Szegény... de miért nem lehet boldog azzal, akit szeret? - tette fel a költői kérdést Soobin, a tolla pedig már siklott is a papíron, hogy rögzítse a lelki szemei előtt felvillanó képeket.
- Szükséged van még valami másra? - kérdezte néhány perccel később Yeonjun. Szívesen nézte a fiút munka közben, de nem tudta, hogy ezzel mennyire zavarja őt.
- Csak arra, hogy maradj - szólalt meg halkan Soobin. - Amennyiben nem bánod a csendet.
- Nem. De így lehet, hogy bealszom közben - figyelmeztette őt Yeonjun, mire a másik közelebb húzódott hozzá ültében.
- Nyugodtan. Alhatsz a vállamon, megengedem.
- Milyen nagylelkű vagy - nevetett rajta Twilight, és nem is ő lett volna, ha nem használta volna ki az egy életben egyszer adódó lehetőséget.