Twilight (TXT fanfiction)

🌆🌇🌃

- Na, lássuk mit tanultál tegnap óta - heveredett le a trónra Yeonjun, ahol rögtön átszellemült Beomgyu vizsgáztatójává.
- Helló, Choi Beomgyu vagyok - intett neki vidáman a Nappal ura, miközben a legjobb tudása szerint közönséges embernek álcázta magát. - Téged hogy hívnak?
- Choi Yeonjun - felelte büszkén Twilight. - Hány éves vagy?
- Nemrég múltam tizennyolc.
- Akkor ez az utolsó éved a suliban, igaz? Hová akarsz továbbmenni? - kérdezte Yeonjun a korábbi életét beszennyező felnőtteket utánozva.
- Még nem igazán tudom - húzta el Beomgyu a száját. - Lehet, hogy kihagyok egy évet.
- Nekem is azt kellett volna tennem... viszont így én vagyok az idősebb, hívj hyungnak.
- Rendben, Yeonjun-ah hyung - mondta mosolyogva a fiú, Yeonjunt pedig kirázta a hideg a megszólítástól.
- Tudod mit, engem inkább ne hívj annak. De ha lent találkozol valakivel, aki idősebb nálad, azt meg kell tisztelned ennyivel.
- Értem - bólintott Beomgyu engedelmesen. - A lányok meg noonák, kivéve ha én vagyok nekik oppa.
- Ügyes vagy - állt fel Yeonjun, és megveregette a tanítványa vállát. - Még mindig túl barátságosnak tűnsz ahhoz, hogy beolvadj a tömegbe, de ez csak hasznodra lehet, ha gyors ismeretségeket akarsz kötni.
- Én csak azt szeretném, hogy te büszke legyél rám - motyogta szerényen Beomgyu.
- Amiatt nem kell aggódnod - felelt fojtott hangon Twilight. - Én mindig büszke leszek rád.

Yeonjun nehéz szívvel mérte végig Beomgyut. A saját vezetéknevét és életcélját adta neki alibinek, ami szinte testvérekké tette őket, Yeonjun azonban pontosan tisztában volt vele, hogy az érzései a másik iránt egy egészen kicsit sem testvériesek.
- Senkinek nem mondhatod el, hogy ki vagy igazából - kötötte a fiú lelkére, aki erre hevesen bólogatni kezdett. - Azt akarjuk, hogy a személyed kedveljék, ne az égben épült aranypalotádat.
- Vigyázok magamra, nem kell féltened - mosolygott Yeonjun aggodalmán Beomgyu. - De te is vigyázhatsz rám, ha velem jössz.
- Hová szeretnél menni először?
- Egy olyan helyre, ahol sok ember van, de téged nem ismer meg senki.
- Akkor Szöul belvárosa tökéletes lesz - döntött Yeonjun, és miután elköszöntek Kaitól, követte Beomgyut vissza abba a világba, amit másfél hete elhagyott.

A Nappalota erkélye kisebb portálkapuként működött, így egy perccel később a két fiú már a földön sétálhatott egymásba karolva, amire feltétlenül szükség volt ahhoz, hogy Yeonjun ne veszítse el Beomgyut. A Nappal ura mindent és mindenkit is megbámult, különösen a számára ismeretlen technológiát, ami villódzó fényes reklámtáblák formájában mindenhol jelen volt, cserébe viszont ő maga sem úszta meg a sétát furcsáló tekintetek nélkül az élénk sárga színű öltözéke miatt, amivel igencsak kilógott a többi járókelő közül. Yeonjun egyedül annak örült, hogy a varázslat legalább az otthon viselt aranyról lemondott, a zsebükben talált pénzből pedig néhány óra városnézés után meg is tudtak ebédelni, amire a palotán kívül nagyobb szükségük volt, mint egyébként.
- Olyan gyönyörű ez a hely - mondta Beomgyu teli szájjal. - Hogy voltál képes ezt magad mögött hagyni?
- Turistaként máshogy látod a dolgokat. Hidd el, sokkal kényelmesebb az égen lakni - fogott egy szalvétát Yeonjun, hogy megtörölje a másik arcát. - De ha ennyire tetszik, gyere le éjszaka is. Akkor indul csak be igazán az élet.

- Éjszaka te nem jöhetsz velem - lombozódott le egy pillanatra Beomgyu, Yeonjunnak azonban erre is azonnal volt válasza.
- Nem, de annyi ember lesz körülötted, hogy eszedbe se fogok jutni. Csak el kell menned egy focimeccsre. Vagy koncertre.
- Ma este?
- Ha van kedved, akár ma este is lehet - mosolygott rá Yeonjun. - Amennyiben valaki bejuttat jegy nélkül.
- Bejuttatom én magamat - nyújtózkodott Beomgyu tettre készen. - De előbb választanom kell a lehetőségek között. Te mit javasolsz?
- Ha engem kérdezel, mindenképp valami koncertet - támasztotta a tenyerébe az állát Yeonjun. - Olyan igazi nagyon sosem jártam, de mindig is el akartam menni. Videók alapján elképesztő lehet.
- Akkor elmegyek, és majd elmesélem, hogy milyen volt, jó? - nyúlt a kezéért Beomgyu, Yeonjun pedig megilletődötten viszonozta a szorítását. Mivel érdemelt ki egy ilyen cuki srácot? És miért kell mások karjaiba löknie őt, amikor egyedül arra vágyik, hogy az övé legyen?