Twilight (TXT fanfiction)

🌃

- Annyira unatkozom - sóhajtott fel az Éj királya, a váratlan beszéd pedig a trónhoz vezető lépcsőfokokon bóbiskoló Twilightot is felébresztette. Miután átcipelt egy rakat könyvet a vár könyvtárából a trónterembe, ami csakis az ő kényelme miatt volt a legmesszebbi vártorony legtetején, mindössze annyi volt a dolga, hogy olvasnivalót nyújtson Soobinnak, a megunt könyvekből pedig egyre magasabb bukkanókat épített a trón elé, azt remélve, hogy amint mennie kell valahová, a király legalább az egyiken át fog esni.

- Egyetlen izgalmas történetet sem írtak Holdudvar története során? - kérdezte félhangosan, választ nem várva rá, és kiejtette a kezéből az aktuális könyvet, amit Yeonjunnak még a levegőben sikerült elkapnia.
- Biztosan írtak, csak te vagy túl válogatós - mondta, mire Soobin felé fordította a trón karfájára hajtott fejét. A keresztben fekvő pozíciója nem volt túl tekintélytparancsoló, a tekintete azonban ma is kifogott Yeonjunon. Nem bírt hosszasan azokba a sötét szemekbe nézni, úgy érezte, a másik minden kis rezdülését látja olyankor, és ez védtelenné tette őt vele szemben.

- Ha semmi sem tetszik, írj egy történetet te magad - motyogta maga elé, mire Soobin sértetten horkantott egyet.
- Nekem nincs időm meséket kigondolni. Én vagyok a király... Csak tudnám, mit csinálnak a királyok békeidőben.
- Amennyiben nincs más feladat, a jó királyok mindig a népnek segítenek - szólalt meg vékonyka hangon Taehyun, a fiú, aki a hold csillárt tisztogatta egy vékony ezüst létra legmagasabb fokán egyensúlyozva. - Én most nagyon szívesen venném a segítségedet.
- Megértelek, de valahogy nem akaródzik takarítanom, miután egész életemben katonának neveltek - ült fel végre rendesen a trónján Soobin, de amint hátradőlt, máris előrébb csúszott a párnákon, mint az illendő lett volna.
- Akkor olvass valami háborús könyvet. Hátha azt elég pörgősnek találod - nézte át a még el nem utasított könyveket Yeonjun, hátha talál köztük Soobin kedvére valót.

- Én inkább arra gondoltam, hogy te mesélhetnél nekem - szólt közbe a király. - Úgy legalább valami hasznod is lenne, kicsi Twilight.
- Én vagyok a kapcsolat közted és a Nappal ura között! - jelentette ki Yeonjun felháborodva.
- Igen, igen. De nincs semmi mondanivalóm annak az embernek - legyintett Soobin. - Mesélj nekem a saját életedről.
- Ezt biztos átgondoltad? - kérdezte a másik. Semmi kedve nem volt kitárulkozni a barátságtalanabb uralkodó előtt. Főleg így, hogy nem sok olyan tette volt, amire büszke lehetett.
- Nem kérdőjelezzük meg az Éj királyát - vetett rá szigorú pillantást Soobin. - Ez a legfontosabb. Igaz, Taehyun?
- Igen - cincogta a fiú. Rajta nem látszott annyira a munka szeretete, mint Kaion, ami ilyen főnök mellett nem volt akkora csoda.

- Rendben - sóhajtott Twilight. A hátát a trón lábának döntötte, hogy még véletlenül se nézzen Soobinra, majd belefogott a mesébe. - Úgy éltem, mint minden más korombeli srác Szöulban. Sokadik gyerek voltam a családban, igyekeztem a szüleim elvárása szerint teljesíteni az iskolában, a rokonok előtt, sőt néha még az álmaimban is... Mire befejeztem a középiskolát, fogalmam se volt, hogy ki vagyok, vagy hogy mit akarok az élettől, és elkezdtem azt az egyetemet, amit mindenki más javasolt. Aztán persze egyre kevesebbet jártam be, ahogy egyre nehezedett a tananyag, ami egy kicsit sem érdekelt, és mivel se barátaim, se szerelmem nem volt, a videójátékokhoz fordultam, hogy színt vigyek a magányos óráimba. Nem tudom, azt errefelé ismeritek-e - állt meg egy pillanatra, hogy visszajelzést kapjon a hallgatóságától.

- Tudom, miről van szó - morogta mögötte Soobin. - Tinédzserek éjjel a szobájukba zárkózva ülnek a világító kép előtt. Ahelyett, hogy kinéznének az ablakon, és az én csillagos egemet csodálnák.
- Szóval én is ezt csináltam - folytatta Yeonjun valamivel lelkesebben. - Aztán egyik nap arra eszméltem fel, hogy hajnalodik, és egy fura színes ruhás ember kopog az ablakomon. A tizedik emeleten.
- Az öreg Twilight?
- Igen. Miután megértettem, mit akar, egyből elfogadtam az ajánlatát. A szüleimnek azt mondtam, egy barátom szerzett nekem munkát egy másik városban, és mostantól vele fogok lakni, úgyhogy nem kell aggódniuk miattam. Nem is aggódtak, még örültek is, hogy ilyen hamar megszabadulnak tőlem, és ezentúl a fiatalabb testvéreimet irányítgathatják kedvük szerint... és azóta itt vagyok. Nincs tovább - hallgatott el Yeonjun, Soobin pedig hozzá képest extra rövid hallgatás után szólalt meg újra.

- Egyedül vagy? - A hangja meglepően lágynak hangzott, Yeonjun azonban nem hagyta, hogy a szavai eljussanak a szívéig.
- Igen - jelentette ki szárazan. - De van egy házam. És ha sikerül hamar leráznom téged, talán még a kényelmes ágyamig is eljutok, mielőtt beköszönt a reggel.
- Ebben az esetben pirkadatig maradsz - hozta meg Soobin az ítéletet, majd Taehyunhoz fordult, aki épp rövid pihenőt tartott a létrája tetején. - Hogy haladsz?
- Hát... elöl egész jól. A hátoldalról inkább ne beszéljünk - sóhajtott kétségbeesetten. - Mondd, Twilight, a nap ennél fényesebben ragyog?
- Sokkal - húzta el a száját Yeonjun, pedig nem Taehyunra volt mérges.
- Tudtam... bárcsak tudnám, hogyan fényesítik a napot! Megkérnéd a helyemben azt, aki ezért felel, hogy írja le nekem a legjobb technikákat? Az elődöm nem sok mindent hagyott rám.
- Végül is megkérhetem - csillant fel Yeonjun szeme. - Kai biztosan szívesen segít neked. És akkor végre én is kézbesíthetem az első üzenetemet. Vagyis nem mondhatod többé, hogy haszontalan vagyok - fordult hátra Soobinhoz, ő azonban nem válaszolt neki. Túlságosan belemerült abba, hogy az egyik vastag könyvét olvassa fejjel lefelé.