Az F1 világa - novelláskötet

A félelmen túl - G.R.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Meg mielőtt olvasnátok ezt a novellát...
Csak szeretném leírni, hogy ez is olyan mint néhány korábbi, hogy nem teljesen kapcsolódik a Forma 1-hez, csak mondjuk a pilóta neve, és kinézete van benne.
Remélem azért így is fog tetszeni nektek!!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Borzasztóan korán kezdett el csörögni az ágyam mellett lévő ébresztőóra. De nem tudok mit tenni, megígértem apának és a bátyámnak, hogy elmegyek velük a Kecskeméti Repülőnapra, annak ellenére, hogy én igazából nem is vagyok igazi rajongó. Szóval most majd három napon keresztül a legnagyobb nyári melegben fogunk repülőgépeket, helikoptereket és harci járműveket nézegetni. Ja és ami számomra a legijesztőbb, hogy hatalmas lesz a tömeg.

- Bea! Ébren vagy már? – kopogott az ajtón Ben, a bátyám. Igazából Benedek, de ő sokkal jobban szereti, ha a becenevén hívjuk.

- Igen, már öltözöm, szóval maradj kint – kiabáltam vissza, miközben felvettem egy farmert és a pólómat, majd egy vékony kardigánt is.

- Naaa? Jöhetek? – türelmetlenkedett kintről.

- Most már igen – nyitottam ki az ajtót.

- Vihetem a bőröndöt? – kérdezte fontoskodva.

- Persze, de csak egy táskám van. Miért lenne bőröndöm?

- Ja, hát tudod a csajok szoktak mindig bőröndöt hurcolni mindenhova – vakarta meg a tarkóját zavartan.

- Aha, értem – nevettem fel. – Mindegy, nekem csak ez van – mutattam fel a táskámat, majd kikerülve a bátyámat lementem a lépcsőn, a nappali felé.

Lent az asztalnál ült apa és a GPS-t nézegette, majd amikor még mindig nem találta meg a keresett beállítást, könyörögve fordult felém.

- Bea, kérlek, segíts, nem értek én ilyenekhez. És lassan el is kell indulni, ha a nagy tömeg előtt oda akarunk érni – pillantott a faliórára, mely fél négyet mutatott.

- Mit szeretnél vele csinálni? – vettem át tőle a kis szerkezetet.

- A hangot akarom átállítani. Nem tetszett múltkor, hogy egy női hang okoskodott – válaszolt fintorogva, mire a kedves bátyám röhögni kezdett.

- Értem – mosolyodtam el halványan. – Akkor legyen inkább férfihang?

- Igen – bólintottak mind a ketten. Közben pedig elkezdték kipakolni a táskákat az autónk csomagtartójába.

Miután pár pillanat alatt kész lettem a beállítással, kivittem a készüléket az autóhoz, és a kisebb hátizsákomat és a telefonomat megfogva beültem hátra.

- Biztos nem akarsz elől ülni? – hajolt be apa.

- Nem, nem. Nyugodtan üljetek ti elől – mosolyogtam.

- Köszi, hugi! – vigyorgott a bátyám, aki imád elől ülni.

Egy utolsó ellenőrzés után mindketten beültek előre, majd apa elindította az autónkat és kifordult az útra. Indulás Kecskemétre.

- Hugi! Hová foglaltál szobát? – kérdezte Ben, egy kis idő múlva.

- Egy apartman házat találtam, a kedves hölgy a telefonban azt mondta, hogy a ház emeletét ki tudja adni. Elvileg van két szoba, négy ággyal. És igazán olcsón adta, amikor mondtam, hogy a repülőnap miatt telefonálok. És most fel is kell hívnom! – jutott hirtelen eszembe.

Megkerestem a számot a telefonomban, közben a fiúk pedig már teljesen más témáról beszélgettek elől.

Az utazás magában igazán unalmas lett volna, ha nem a mi családunkról beszélnék, akiknél olyan, hogy unalom, nem létezik. Apa és Beni egész úton viccelődtek. Így az utunk néhány órája gyorsan repült el, és arra lettem figyelmes, hogy megérkeztünk Lakitelekre, ahol a szállásunk található. Gyorsan összeismerkedtünk Emily Russellel, aki kedvesen fogadott minket, sőt még tippeket is adott, hogy mit merre fogunk megtalálni a környéken. Így aztán nem sokkal hat óra után már úton voltunk, hogy a kapunyitásra ott legyünk a repülőtér előtt.