Olivia Torres 16 éves, 3.-os gimnazista. A harmadikosok elmennek egy hetes kirándulásra Erdélybe. Olivia megismerkedik Ethannel, a magas és felettébb jóképű évfolyamtársával. A második napon egy véletlen folyamán egy szobába kerülnek Ethannel.
Oli...
Korondon megáll a busz, egy kisbolt parkolójában. Mindenki leszáll és körülnézünk.
Egy kis utcában találjuk magunkat. Forgalom egyáltalán nincs, az út mindkét része le van zárva. Az út széle tele van árusokkal.
-Gyerekek, kaptok 1 órát, hogy vásároljatok! 3-ra mindenki jöjjön vissza, ide a parkolóba! - szól Mrs. Darin.
Mindenki megindul vásárolni.
Leahval egy kis ékszeres boltba nézünk be először.
Tele van gyönyörű nyakláncokkal és karkötőkkel.
Az egyiken megakad a tekintetem. Óvatosan leszedem az állványról és a kezembe veszem. Egy fehér fonott karkötő és a közepén pedig egy végtelen jel. Nagyon szép.
Mellette pedig egy ugyanilyen csak feketében. Azt is megnézem közelebbről Nézem a két karkötőt a kezemben és közben elgondolkozom...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Vajon megvegyem?
Egyszer csak egy meleg kéz érintését érzem a derekamon.
Ijedtemben hirtelen hátra fordulok, de meglepetésemre csak Ethan áll mögöttem.
-Szia! - köszön egy lágy mosoly kíséretében.
-Szia!
-Mit nézel ennyire? - kérdezi és mellém lép. Kezemben észre veszi a két karkötőt.
-Azta! Nagyon szépek! - mondja és ő is közelebbről megvizsgálja. - Megveszed? - kérdezi érdeklődve.
-Hm nem hiszem... - mondom bizonytalanul.
-Miért?
-Ez egy páros karkötő... Most pedig nincs senki akivel olyan kapcsolatban lennék. Ava szóba sem áll velem, a többi lány is utál.
-És Leah? - kérdezi Ethan Leah felé bökve.
Leah éppen Caden mellett áll és együtt néznek valami közös nyakláncot.
-Neki ott van Caden... - mondom.
Ethanre pillantok. Nagyon gondolkozik valamin.
Nagyot sóhajt, majd átható tekintettel rám pillant. Aztán a karkötőket bámulja és egyetlen szó nélkül elindul a kasszához.
Kérdőn nézek utána.
Ethan beszélget a nővel, majd kifizeti mind a kettő karkötőt. Elköszön, aztán felém veszi az irányt. Megáll előttem és két kezében fogja a jobb kezem.
Nem bírom szó nélkül hagyni.
-Mégis mit csinálsz? - érdeklődöm.
-Fordítsd meg a kezed. - utasít, teljesen figyelmen kívül hagyva a kérdésem.
Engedelmeskedem neki. A csuklómra húzza a fehér fonott karkötőt, majd meghúzza.
Elengedi a kezem.
-Köszönöm... - súgom teljesen elérzékenyülve.
Ethan rám pillant, majd megköszörüli a torkát.
-Nincs mit, semmiség... - suttogja. - De segíts felrakni az enyémet is. - mondja egy halvány mosoly kíséretében.
Teljesen ledöbbenek. Nem gondoltam volna, hogy magának szeretné a másik felét.
Lesz egy közös karkötőnk.
Megfogom Ethan kezét és felhúzom rá a karkötőt. Ezután egymás mellé tesszük a kezünket és megnézzük, hogy áll.
-Jól néznek ki egymás mellett... - jegyzem meg a kezünket vizsgálva.
-Akárcsak mi. - mondja Ethan.
Döbbenten pillantok rá, mire csak rám kacsint. Zavartan fordulok el a másik irányba.
