𝐝𝐢𝐚𝐧𝐚 𝐦𝐨𝐧𝐞𝐭 - kit mindenki gyengének gondol, miközben erős;
𝐚𝐜𝐞 𝐥𝐨𝐫𝐞𝐧𝐭 - kit mindenki erősnek gondol, de közben gyengének érzi magát;
így köti össze őket a 𝐦𝐚́𝐦𝐨𝐫
𝐝𝐞 𝐨̋𝐤 𝐧𝐞𝐦 𝐭𝐮𝐝𝐣𝐚́𝐤.
𝐝𝐢𝐚𝐧𝐚 𝐦𝐨𝐧𝐞𝐭 egy ked...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Furcsa egyedül ébredni a faházban, de hamar eszembe jut, hogy Pollyék ameddig csak lehet, addig ünnepelték a tegnapi dátumot, és valószínűleg addig fogják húzni a lóbőrt, amíg hagyják nekik. Ebben csak az a gáz, hogy letelt a kis kiruccanásunk ideje, és legkésőbb délben el kell hagyni a helyet. Én felkelek tíz körül, beszélek anyáékkal, beveszem a szokásos gyógyszereimet, majd összepakolom a cuccainkat amiket csak tudok, közben pedig hívom az öt bolondot felváltva, de egyikük sem veszi fel.
– Ace, ti fent vagytok? – kopogok a Laurent faház ajtaján egy órával a legkésőbbi indulás előtt, ám az ajtó körülbelül fél perc után nyílik ki, mikor én éppen Adlert próbálom hívni telefonon, hátha arra hamarabb felkel. Az ajtó egyszer csak kinyílik. – Ace, nemsokára indulnunk kell, felkeltenéd Adlert? Nem veszi fel a telefont.
– Adler vagyok, Diana – mondja az előttem álló, én pedig végre ráemelem a tekintetem, és teljesen ledöbbenek, ugyanis a fiú borzalmas állapotban van. Szemei alatt hatalmas karikák húzódnak, a haja szanaszét áll (és nem a vonzó, rosszfiús módon), és még kidolgozott felsőteste sem segít elterelni a figyelmemet a nyúzott arcáról. – Tudnánk beszélni?
– Persze – biccentek egyből, majd zsebre teszem a telefonomat.
A faházban Adler leül az ágyára, én pedig mellette foglalok a helyet és várom, hogy elkezdje azt, amit mondani szeretne.
– Mit tudtál meg tegnap? – kérdezi rekedten.
– Hát – gondolkodok el. – Azt, hogy alkoholizmusban szenvedsz, és akkor lennél jobban, ha nem látnál engem Ace-szel.
– Ennyi?
– Miért, mi van még? – nézek rá kérdőn.
– Semmi – rázza meg a fejét, majd váratlanul megfogja a kezem. – Ne hagyj magamra, kérlek.
– Itt vagyok, Adler – szorítom meg tenyerét.
– Úgy értem, alapból ne hagyj magamra – bámulja a földet. – Ha elveszítenélek, attól tartok, hogy teljesen visszaesnék. Mielőtt nem ismertelek, sokkal kritikusabb volt az állapotom...
– Miért, milyen voltál ezelőtt?
– Sokkal... Többet, és jobban ittam, kevertem is – mondja szűkszavúan. – De mióta te vagy, azóta nem iszok, csak ha...
– ... Csak ha Ace-szel vagyok – fejezem be gondolatát, mire biccent. – Megértem, hogy zavar, de sosem volt köztem és Ace közt semmi, hisz ő a testvéred. Veled együtt voltam, vagy valami hasonló, és nem kezdenénk ki egymással. Soha.
– Akit akar, ő megszerez – reflektál Adler, mire finoman megfogom az arcát, és magam felé fordítom, hogy a szemembe nézzen.
– Akármi is történt közted és köztem itt, mindig tisztelni foglak, amiért a bálon beléd habarodhattam. És ezt sosem fogom elfelejteni, hogy milyen kellemes élményeket okoztál ott nekem, mikor azt hittem, pocsék lesz az estém.
