The Warrior - MinSung ff.

꧁6꧂

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚☽˚｡⋆.

{ M I N H O }

Napok teltek el, én pedig folyamatosan a gyakorló pályán voltam. Harin pedig minden nap oktatott, vívott és kötekedett velem.

Nagyon nem bír ez a nő...

- Újra! - szólt rám harsányan - Állj fel! Ha most feladod akkor meghalsz

Nyöszörögve keltem fel a porból miután már sokadjára a földre kényszerített.
Habár érezhető volt, hogy edződök, de tény az árny királyság egyik legjobb embere ellen harcolok. Ez olyan igazságtalan. Na meg az is, hogy ő kedvére püfölhet vághat, mert a királynő megengedte neki nevelő célzattal. Én pedig csak folyamatosan tűröm.

Mint ha nem is én lennék.

Se egy visszaszólás nem hagyja el a szám, se egy gonosz megjegyzés a nő felé. A gondolataimba pedig cikázik a bosszantóbbnál bosszantóbb visszapofázás, de a szám, mint ha nem is én uralnám. Csendbe marad. De nem csak a szám... A testem is, mint ha egy hipnózis alatt járkálnék... Vannak dolgok, bármennyire is visszakozok a testem, mint mágnes vonzza Harin lánya...

Furcsán teltek a napok. Volt, mikor esténként testem, mint ha szirén énekre kelt volna, felkelt és magától indult a szavak felé.

Gyere Minhom! Kitűnően halad a kiképzésed. Megjutalmazlak! - testem pedig önkívületi állapotba eredt meg eme kecsegtető ajánlatra. Minju ágyába kötöttem ki... Megint. Agyamat egyfajta köd járta át, nem én irányítottam, a testem pedig reagált érintésére. Tetszése szerint rángatta, akár egy marionett bábut. Kihasználta. A testem pedig nem ellenkezve, hagyta. Hagyta, hogy újra elcsábítsa sokadjára.

Elmém Minju körül forgott. Habár volt egy-egy pillanat mikor a burok mögül való énem küzdve előkerült, de újabb érintésre tőle, azonnal kitágult a pupillám, testem pedig reagált a belső hangok által adott sugallatokra.

Minél több napot töltöttem ezen a helyen, hajam egyre inkább vesztette el élénkségét, bőrömet pedig fakóbbnak láttam mikor a tükörbe néztem. Sok minden változott velem.

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚☽˚｡⋆.

Miközben Harinnal a vívást gyakoroltuk, trombitaszó ütötte meg a fülünket. Majd a toronyból harangok hallatszottak. Harin felfigyelt majd helyére rakta a gyakorló kardot és felém fordult.
- Gyere! Irány a királyi udvar! Betolakodók érkeztek! - majd húzni kezdte kicsit már fáradt testem.

Perceken belül meg is érkeztünk, ő a királynő egyik oldalára állított ő pedig a másik karja mellé telepedett.

Majd újabb kürtszó és szétnyíltak a fekete palota kapui. Egy kisebb sereg fehérvértes katona lépett rajta át, középen néhány gyógyítóval, ruhájuk alapján. Kicsit meghúztam magam, fekete kopott páncélomba, mire Harin rám emelte a tekintetét.

- Nem kicsit merész dolog bejönni az árnyakhoz, fények. De üdvözöllek benneteket. - majd a sereg amint beért minden tagja a kapun meghunyászkodva hajolt meg előttünk.

- Bang kapitány vagyok, a Fény királyság küldöttje. Ne haragudjon, de kénytelenek voltunk audienciát kérni királynő. Ugyanis keresünk valakit. Lee Minho a neve, a fény király fia. Szeretnénk, ha elengednék és elvihessük a testvéréhez oda, ahova való.

- Valóban? Nos fiam - nézett rám - az említett valóban itt van köztünk. - a királynő elindult magabiztosan a kapitány felé - De itt valami félre értés lehet. Nem tartjuk fogva. Szabad árny. És testvére is van? - újra felém terelte tekintetét és felhúzta a szemöldökét, mire én óvatosan bólintottam. Majd egyenest a földre meredtem.
- Ha szabad, visszavinnénk a mi királyságunkba... - folytatta volna a kapitány mikor a királynő felmorrant.
- Nem! Kivan zárva! Hacsak te fiam úgy nem döntesz.

Ezer szemet éreztem magamon. Testem pedig nem mozdult. Akármennyire is szerettem volna látni Felixet, a gondolata miatt egy fájdalmat éreztem magamba és egy mérhetetlen dühöt.
- Felixnek mondják meg, ő jöjjön ide! Én egy tapodtat sem mozdulok az árny királyságból!
- Az ugyan ki van zárva! - morrant meg egy hátsóbb lévő törpe. - Felixet nem engedem ide!
- Állj le Bin! - szólalt meg egy lágy hang mögülle. Ahogy az arcán néztem végig, egy enyhe bizsergést éreztem egész testemben.

Nem tudtam hova rakni az érzés. Egyszerűen a férfi tökéletes almácskái elvarázsoltak. Szavait halkabban hallottam, de mélyen a szívembe véstem.
Haja ebben az itteni szürkeségben is gyönyörű arany barna árnyalatában pompáztatta a szemet. Egyszerre olvadt bele a körülötte lévőkbe, de számomra megszűnt mindenki más. Pláne mikor egyenest mogyoróbarna íriszeivel a lelkemig hatolt a pillanat töredéke alatt.

Ki vagy te?

A köd egy pillanatra oszlani kezdett elmémet egyre kitisztítva.
Sosem tapasztaltam még ezt, amit most. Fejem, habár tisztult testemnek nem tudtam parancsolni. Egy tapodtat sem mozdultam. Mint ha két ember lennék, egy testben.

- Látod, kedves Bang tábornok. A fiú maradni kíván. Tudja, hogy félig árny. Így a népünk befogadta és sajátjaként neveli ezután. Ha pedig testvére a fényeknél kíván maradni, akárhogy legyen félig árny, a fény útját választja, akkor a mi királyságunk ellensége ő is. Akár az apjuk.

- Engedelmével- sóhajtott fel egyet, majd a fiúra nézett, arca szomorkásabb lett, majd bólintott felé. - Nem zavarnánk tovább. Távoznánk, ha megengedi.

- Bang tábornok. Adja át a királyuknak, ha még egyszer csapatokat küld, határainkon belülre merészkednek a fiú miatt, viszályt szülhet jobban a két nép között. - hangja fenyegetően hangzott, de még is nyugodtan.

- Megértettem asszonyom. Átadom. - majd meghajolt és ahogy ő úgy sorban a mögötte lévőik is.

- Távozzanak a földünkről akkor és ne mocskolják tovább a sötétség útjait! - mutatott a kapura majd a tábornok biccentett a királynő felé majd átvágott a tömegen és megindult kifele a hatalmas fakapukon.

Egy ideig csak bámúltam a katonák felé, meredtem. Mire egy kéznek érintésére lettem figyelmes fedetlen nyakamon.
- Mi az Minho drágám? - súgta a füleimbe, az az ismerős hang, ami a fejembe is motoszkál elmémet újabb fátyollal elfedve- Nagyon elmerengtél. Csak nem utánuk mennél? - királynő hátranézett a hang felé.

- Meggondoltad magad? - nézett rám kérdően.

- Nem királynő! - testem pedig meghajolt. - Hűséges vagyok a királynőhöz. Hűséges az árnyakhoz! Akik befogadtak!

Befogadtak? Miket beszélek? Elraboltak!

El...

Raboltak...

Elhoztak.

Megmentettek.

Felix pedig elárult!

Fényeket választotta helyettem! Áruló lett!

Az elmém pedig vitatkozni kezdett az igazsággal. Néha pedig pillanatnyilag kezdett elillanni a köd, de a végén újra eluralkodott rajtam.

Az utolsó, amely saját gondolataimból emlékszem, Minju gonosz mosolya melyet felém intézett, mint ha csak olvasott volna elmém vívódásába, majd valamit odasúgott édes anyjának.
- Kézben tartom a dolgokat. Már úton van...

Majd a lényemben uralkodó hang újból átvette a bábmester szerepét testem felett. Felix iránt pedig mérhetetlenül nagy gyűlöletet éreztem, amely csak arra vár, hogy bosszút álljak felette...

.⋆｡⋆˚｡⋆｡˚☽˚｡⋆.