Száguldás és Szerelem

10.rész

Madison Walker

Éppen pár emaileket  írtam  még a munkával kapcsolatban, amikor egy autó parkolt a ház elé és dudált egyet. Természetesen Lando Norris támaszkodott a McLarenjének. Felkaptam a táskámat és kisétáltam Lando a telefonját bújta, de amikor meglátott egyből eltette az viszont csörögni kezdett.

- Nem zavar, hogy csörög a telefonod?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Nem!- válaszolta határozottan és a homlokomra nyomott egy puszit, mire meglepetten néztem rá.- 1-0 nekem!

- Jólvan Norris megjegyeztem!- mondtam és beültem a kocsiba.

- Hová kell menni?

- Csak menj Wokingba és majd mondom!

- Egy kérdésre még nem válaszoltál! Miért költözöl innen és miért Wokingba?

- Mert..- vettem mélly levegőt- a McLarennél fogok dolgozni!A te asszisztensed leszek!

Pár perc néma csend míg Lando az utat pásztázza én az ujjaimat tördelem. Nem jó szokás, de oldja a stresszt. Igazából nem tudom mi olyan nagy dolog ebben, előbb utóbb úgy is megtudta volna.

- Mikor akartad ezt nekem elmondani?- törte meg a csendet.

- Ma! Ekkora probléma, hogy eggyütt dolgozunk?

- Nem! Az a probléma, hogy nem ismered fel a problémát!

- Lando ennek semmi értelme!

- Igazad van! Ennek semmi értelme!- mutatott kettőnkre.

Nem sok kellett, hogy elbőgjem magam és könyörögjek neki, hogy vigyen haza. Sőt, azon is gondolkodtam, hogy el sem vállalom azt a munkát. Hihetetlen, hogy pillanatokon belül képesek vagyunk összeveszni annyira, hogy aztán mély nyomot hagyjunk a másikban.

Egész úton síri csend honolt az autóban, Lando az útra koncentrált én pedig az ablakon bámultam kifelé. Imádkoztam érte, hogy mikor kiszállunk vonja vissza amit mondott vagy tegyen úgy, mintha mi sem történt volna. Persze ez egyáltalán nem így volt, kiszálltam és épphogy becsuktam az ajtót már lépett is a gázra és valószínűleg haza ment. Egyedül hagyott Woking utcáin, ami amúgy szép környék. Időközben ránéztem a gyárra is és örülök, hogy ilyen jó helyen van. Próbáltam minden gondolatom figyelmen kívül hagyni, mint otthon, de nem sikerült, ráadásul az összes Lando köré ékelődött. Odaértem a ház elé, ahol már egy kedvesnek tűnő hölgy várt. Bemutatkozott és körbevezetett az épületben, tetszett, de még van mit alakítani rajta, hogy az én stílusom legyen. Abban állapodtunk meg, hogy átutalom a pénzt és utána kezdhetek beköltözni. Egy ideig gondolkoztam, hogy hogyan menjek haza, taxit nem hívhattam, mert nem hoztam elég pénzt. Márcsak Cody vagy Meadow maradt. Meadow biztos elárult volna anyának amit a legkevésbé sem szerettem volna. Cody maradt az utolsó esélyem, így félve hívtam fel.

- Madison gyorsan!- szólt bele úgy, mint aki nagyon elfoglalt.

- Egyedül vagyok Wokingban és nincs pénzem taxira!

- Hogy kerültél Wokingba?

- A munka miatt házat néztem!

- Nem az a kérdés, hogy miért hanem, hogy hogy?

- Tök mindegy!- nem akartam bevallani az igazságot, mert biztos, hogy szétveri Landot- Csak jöjjön már valaki értem!

- Megyek!-mondta ki a végszót és végre fellélegezhettem.

- Köszönöm Cody jövök egyel!

- Tudod, hogy bármikor érted megyek, de  azért remélem egyszer beavatsz, hogy hogy kerültél oda!

- Persze!

- Leteszem mert megyek megmenteni a segged! Szia Mads!

- Szia!

Kisétáltam a város végébe és leültem egy kőre. Nem panaszkodom, hiszen annak is örülök, hogy valahogy csak haza keveredek. Komolyan nem értem Cody, hogy tud engem elviselni, annyiszor húzott ki a gödörből, hogy a két kezemen nem tudom megszámolni. Bezzeg én ugyanúgy folytatom a hülyeségeimet megállás nélkül ő pedig egy fejrázással tűri. Tudja, hogy ő az első akit felhívnák, ha valami baj lenne. Persze ez fordítottan is így működik, de nem sokszor adódott, olyan helyzet, hogy nekem kellett volna Codynak segíteni. Illetve egyszer. Amikor még járt bulizni az egyik haverja hívott fel, hogy vigyázni kéne rá. Deja vú érzés nem? Így is pikkel Landora, de ha megtudja, hogy itt hagyott (átgondolva teljesen jogosan) akkor biztos, hogy neki esik. Fék csikorgásra kaptam fel a fejem és megállt mellettem a matt fekete autójával. Egyből felpattantam és beültem mellé.

- Nem tudom elmondani mennyire köszönöm! - szakadt ki belőlem, hiszen valami fontos dolga alól rángattam fel, hogy értem jöjjön több 10 kilométernyire.

- Nincs mit!- rántotta meg a vállát.

- Apád megbízott ezzel a feladattal és azt hiszem, ha nem csinálom akkor ha újra találkozunk kapni fogok!- mondta és egyszerre éreztem keserűség és boldogság szájízét. Jó látni, hogy ilyen nyíltan tud beszélni a dologról és még a napomat is feldobja vele.

Az út többi részét végigbeszélgettük, egy szót sem szólva Landorol. Szerintem Cody is tudta, hogy ő van a háttérben, de mélyen hallgatott a dologról amíg nem hozom fel témának. Nem vagyok benne biztos, hogy most olyan könnyen kifogunk békülni, mint idáig, ugyanis most Lando haragszik rám és eddig mindig ő kezdeményezte a békülést. Nem is biztos, hogy ki akar békülni velem! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben miután Cody kirakott a házamnál. Szuper, most már elkerülhetetlen, hogy szembenézzek a gondolataimmal és nem szellemként járjak ebben a házban. Hagytam, hogy a hideg víz végigfollyon a vállamon le a földig. Percekig csak álltam a zuhany alatt és a gondolatok csak cikáztak a fejemben. Hol Landon gondolkodtam, hol apán, hol Cody kedvességén vagy éppen a jövőmön aggódtam. Mindenesetre jól jön egy kiadós alvás az biztos.