Száguldás és Szerelem

13. rész

Madison Walker

Örülök neki, hogy ilyen könnyen ki tudtam békülni Landoval, de úgy érzem ez még afféle vihar előtti csend. Tegnap interjú után nagyon furán viselkedett, nem hiszem, hogy ennek nincs háttérsztorija. Ma hajnalban is csak egy rövid üzenetre méltatott miszerint ma ne menjek dolgozni kivett nekem egy szabad napot. Komolyan nem értem mi történik, de ennek örömére csak 8-kor keltem fel. Jól esett már kipihenni magamat, de továbbra sem hagyott nyugodni ez az ügy.

Kicsoszogtam a konyhába kávét csinálni. Amíg dolgozott a kávéfőző gondoltam rá nézek a telefonomra. Landotól 6 nem fogadott hívás és 4 üzenet várt. Meredten néztem a telefonomra, miközben megnyitottam az üzeneteket. Mégis mi történik?!

Lando Norris: Hívj vissza fontos!

Lando Norris: Madison kérlek nagyon fontos lenne beszélnünk!

Lando Norris: Ha fél óra múlva nem hívsz vissza oda megyek!

Lando Norris: Oké elindultam, remélem azért minden rendben!

Éppen visszaakartam hívni amikor hangos kopogás törte meg a csendet. Nagy léptekkel indultam az ajtó felé és kinyitva Landoval találtam szemben magam. Besietett a lakásba, mintha menekülne valaki elől. Becsuktam mögötte az ajtót, beljebb érve a lakásba a nappaliban találtam meg ahogy fel-alá járkál. Kócos hajjal és egy szál hosszú pólóban néztem vissza rá.

- Nem szabad többet beszélnünk!- nyögte ki  én pedig próbáltam felfogni amit mondott

- Mi?! Ez most valami rossz vicc? Vagy indokolatlanul megint összeakarsz veszni velem?- akadtam ki. Megmondom őszintén rosszul esett, hogy idejön és egyszerűen leakar rázni. Jó hogy nem azt mondja, hogy nem dolgozhatok többet a McLarennél.

- Nem! Egy kis időre nem beszélhetünk egymással!

- De és mégis miért?

- Vagy ez vagy kellemetlen fotók kerülnének ki rólunk!

- Lando miről beszélsz? Ki tenné ki?

- Nem mondhatok többet!

- Lando milyen fotók?- kérdeztem könnyes szemmel.

- Nem tudom oké!- kezdett ordibálni amitől még inkább sírni támadt kedvem. Az ajtó felé indult, de a útjába álltam.

- Ne menj még el!-mondtam mire hevesen megcsókolt és a kanapé felé indult.

Úgy csókolt, mintha az utolsó lenne, úgy érintett, mintha soha többet nem tehetné. Egész végig patakokban folyt a könnyem, nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Legszívesebben hazáig szaladtam volna és el sem mozdultam volna Cody és anya mellől. Mint mindennek ennek is eljött a vége, lemászott rólam, felöltözött egy apró puszit nyomott a hajamba és elment. Amint hallottam az ajtót csukódni egyből kitört belőlem még jobban a sírás.

Nem tudtam mit kezdeni a gondolattal, úgy is találkozunk még a héten, ha akarja, ha nem. Mit kezdjek vele a verseny hétvégén? Vagy csak álljak mellette, mint a cövek azt mutatva Zacknek és a többieknek, hogy minden rendben van? Hát Lando Norris ez kibaszottul nem így működik!

Egész nap nem csináltam semmi mást csak a netflixet néztem. Ha most nem híztam a sok popcorntól és a csipsztől akkor soha. Levertnek éreztem magam, úgy bolyongtam céltalanul az üres lakásban, mint egy szellem. Ma, úgy terveztem megírom Lando beosztását a  hétvégére, de úgy néz ki nincs szüksége rám.

Lando Norris

Sosem csaptam be a kocsim ajtaját, de most megtettem. Hazáig tapostam a gázt nem figyelve a gyalogosokra. Csak hazaakartam érni és a szobámban az ágyon sírni, mint egy kisfiú. Nevetségesnek tartottam a egészet, de kötelessségemnek éreztem megvédeni Madisont a social mediatól. Idáig még nem sírtam lány miatt, gyengeségnek tartottam, de az idő múlásával rájöttem, hogy természetes dolog és vannak nők akikért megéri sírni. Madison is közéjük tartozik. Ma még találkozni akar velem Carmen, bár tudja hogy Madisonnal lehet csak hatni rám, mégsem akarom neki mutatni, hogy mennyire kikészített ez az egész. Hagytam magamnak egy órát pityeregni aztán összekaptam magam és próbáltam üres, semmitmondó fejet vágni. A park hátsó felén akar találkozni ami azért is fura, mert arra nem lehet belátni még ha direkt akarnál akkor sem.  Senki nem mászkál azon a felén sötét, hátborzongató és csövesek lakják. Talán, ha van egy kis szerencséd akkor nem ütnek le. Igazából nem is értem miért működtetik azt a részt, saját maguknak csinálják a problémát.

A forma 1-es kocsiba nem ülök ilyen feszülten és nem vezetem ilyen agresszívan. parkolás helyett inkább csak leállítottam a kapu előtt a motort, bunkóság, de a legkisebb kedvem se volt 100 métereket arrébb kocsikázni mire letudom rakni az autót. Átvágva a parkon beértem a végébe és érdekes módon egy csöves sem akart leszúrni. Megláttam Carment ülni egy fatuskón, be kell valljam egyből felfordult a gyomrom.

- Már azt hittem nem jössz!- vette elő azt a kibaszott idegesítő mosolyát.

- Szintúgy!- forgattam meg a szemem.

- Ami azt illeti lenne egy utolsó feladatod!

- Mindent megtettem amit akarsz mi a faszt akarsz még?!- ordítottam rá.

- Gyere újra össze velem!

- Te beteg vagy!- mondtam és otthagytam.

- Egyetlen napot kapsz, hogy átgondolhasd, ha nem akkor sajnálom, de kikerül a kép!- kiabálta utánam.