Hírességbe szeretve

~9.rész

Charles és Lorenzo letelepedett mellém a kanapéra.

-Akkor te tényleg szerelmes vagy Arthurba?-vont kérdőre az idősebbik.

Felemeltem a fejemet és a könnyes szemeimmel próbáltam jelezni.

-Sejtettem.-mormogta Charles.

-Elmondhatom nekik?-kérdezett már Pierre.

-Még nem mondtad el nekik?

-Nem. Ami titok az titok Dasy-folytatta Pierre.

-Mondd-piszmogtam.

-Már kb 4 és fél éve...

A két testvérre emeltem a fejemet akik kérdőn rám néztek majd biccentettem.

-Elszánt vagy Das-nyögte ki Charles.
-Bár ezt már szerintem mind tudtuk-mosolyodott el majd Lorenzora nézett aki látszólag gondolkozott valamin.

-Min töröd a fejed?-kérdezte Pierre.

-Das...amit Pierrenek mondtal...-kezdett bele a srác.

-Mit? Mondtam egy pár dolgot.

-Azt...azt, hogy lehet miattad történt a baleset...azt, hogy is értetted pontosan?-vont kérdőre.

-Hát....kiraktam azt a képet instára...

-Igen?-szólalt meg egyszerre a három srác.

-Volt ott egy hozzászólás portugálul...csak anyukám tud portugálul a családban...és az ő szülei na meg persze én, és az utóbbi időben elég jól felbukkant megint az életemben a családom.-piszmogtam az orrom alatt mikozben a könnyeimmel küszködtem.

-Mi volt abba a kommentbe írva?-kérdezte Charles.

-Röviden tömören, hogy ugyanígy jó kedvem lenne ha valami történne Arthurral és mindenki azt hinné, hogy én voltam...-a könnyeim patakokban folytak miközben arra gondoltam, hogy mivan ha elintézik a szüleim, hogy mindenki azt gondolja én voltam.

-Sosem tennél ilyen Arthurral, még ha utálnád sem tennél ilyet!-jelentette ki Lorenzo.

Kérdőn rá emeltem a tekintetem.

-Már évek óta ismerlek Das...tudom milyen vagy-folytatta a srác majd megsimogatta a hátamat.
-Nyugodj meg Das! Majd mi rendezzük ha arról van szó.-nyugtatott Lorenzo.

-Köszönöm!-piszmogtam az orrom alatt majd egy picit elmosolyodtam.

Csendben ültünk majd egy zsepiért nyúltam és kifújtam az orromat.

A csendet azzal törtem meg hogy elkezdtem dumálni.

-Tudjatok...nagyon féltem bemenni Arthurhoz a kórházba...-nyögtem ki nagy nehezen.

-Mégis miért?-nézett rám Charles, majd a távirányítóért nyúlt és lejjebb halkította a tv-t.

-Mert féltem, hogy elvesztek az emlékei...-mormogtam.

Mindhárom srácon láttam, hogy most tudatosult bennük az, hogy nem csak bolondozok hanem tényleg szeretem Arthurt es nem azért mert híres hanem a személyisége miatt.

-Tényleg szeretes őt!-jelentette ki Charles.
-De...a kinézete miatt vagy a belső miatt?-vont azonnal kérdőre.

-Tudod Charles...sokan mondják ezt és én ezzel egyet is értek....a személyisége az ami igazán megfogott...a külső az csak plussz-néztem rá mosolyogva.

Lorenzo végig engem bámult majd elmosolyodott és látszott rajta hogy talán örülne annak ha Arthur lépne felém.

A következő pillanatban Pierre mobiljának a csörgésére lettünk figyelmesek.