Az Edzőm és Én

16.

 Az emelvényre felérve nem mondom, hogy nem izgultam. Sőt izgultam. Nagyon is. Főleg azért mert a csajszival kb egy erősek lehettünk. Megfogtam a kezét és ösztönösen rászorítottam. A szemébe nézve láttam, hogy ő is izgul, de ő talán jobban mint én. Ez pedig engem megnyugtatott. A bíró hosszasan állítgatta a kezünket. 

- ReadyGo - mondta ki a varázsszót mire én robbantam. Megakadtunk középen. Én előbb kapcsoltam és elkezdtem külsőzni. A csajszi kicsit későn reagált és ő is elkezdett külsőzni, de már késő volt. Én újat fogtam a kezén és levittem, de nagyon. Már csak pár centi választott el a bajnoki címtől nekem pedig lepergett minden a szemem előtt. 

A sok edzés, a sok fájdalmas nap amikor az izomláztól szenvedtem, a kollagénospor undorító íze, hogy meg kellett próbálnom pihenni, a sok undorító zöldséget, amit Rajmunddal egyszerre fájdalmas arccal gyűrtünk le vagy rosszabb esetben a többiek etették meg velünk (ez többször volt) , az, hogy mennyit gondoltam a bajnokságra suliidőben is, hány matekórát töltöttem azzal, hogy elképzelem milyen lesz/lehet világbajnoknak lenni, hogy a családom és Virág otthon a tv előtt ülve szorítanak nekem, ami Ákossal történt, amikor sírva rohantam a kórházba Rajmund apukájához , a rengeteg hülyéskedés a csapattal, amikor Rajmund megcsókolt, a tegnapi csodálatos este Rajmunddal, hogy mennyien támogatnak.

 Ezek egy másodperc töredéke alatt futottak végig a fejemben és merítettem belőlük erőt. Pont annyi erőt amennyi ahhoz kellett, hogy lenyomjam a lányt. És innentől minden lassítva van. A lányok üvöltése, a lány szitkozódása és ahogy a bíró felemelve a kezem elkiáltja magát, hogy WINNER. Mivel Rajmund egy másik emelvényen volt először a lányok nyakába ugrottam. 

- ÚRISTEN !!! KÖSZÖNÖM !!! - üvöltöttem a lányok nyakába ugorva - Köszönöm, köszönöm, köszönöm, mindent köszönök !!! - mondtam nekik elérzékenyülve. Itt már hallottam a fotósokat is.

- Ne nekünk köszönd hanem magadnak - felelte Hanna mosolyogva

- SÁRA - kiáltotta Rajmund mire a hang irányába fordultam és ész nélkül elkezdtem futni. Rajmundhoz érve ráugrottam, a lábam a dereka köré fontam és hosszasan megcsókoltam. Itt hirtelen körülöttünk megállt minden, de nem érdekelt. Nem érdekeltek a fotósok, az sem, hogy ezt anyuék a tvben otthon látják, a csapat meglepett pillantásai. Nem érdekelt semmi csak az, hogy végre vége és nyertünk. Világbajnokok lettünk. Világbajnok pár lettünk. És végre nem kell titkolnunk. A csókunk végén még átöleltem Rajmundot aki még mindig tartott. Rajmund szemébe néztem. 

- Gratulálok Pöttöm ! - mondta 

- Én is neked Rajmi, én is neked ! - feleltem mosolyogva és ekkor a mikrofonba bemondták a nevünket. Rajmund ekkor letett és elindultunk fel a színpadra. A színpadon a verseny szervezőjétől megkaptuk az érmet én egy jobb kezeset, Rajmund pedig egy bal kezeset mert itt karonként külön érmet kapunk, a bajnokság szervezője még átadta nekünk a kupát majd gratulált nekünk és lement a színpadról. Minket folyamatosan fotóztak és vett a kamera. A műsorvezető odalépett hozzánk. 

- Gratulálok nektek ! Szeretnétek valamit mondani ? - kérdezte én pedig jeleztem, hogy igen

- Először is. Tudom az előbbiek mindenkit megleptek, de ez sajnos így van dolgozzátok fel, hogy együtt vagyunk. Másodszor pedig szeretnék köszönetet mondani mindenkinek akit támogat és neked Ákos pedig elmondanám mert tudom, hogy nézed, hogy sikerült és világbajnok lettem én is és a barátom is - mutattam Rajmundra - Köszönjük mindenkinek ! - mondtam és visszaadtam a műsorvezetőnek a mikrofont, majd lementünk a színpadról ahol interjúsok kaptak el. 

- Sziasztok ! Gratulálok nektek ! - kezdte az újságíró - Milyen érzés világbajnoknak lenni - kérdezte a fiatal srác 

- Új. Nagyon új. - felelte Rajmund a derekamat átkarolva