Egy házi asszony naplója

7 fejezet

   

                             MOLLY

Már éppen kezdtem meg,nyugodni,minden rendben lesz és talán tényleg lehet olyan életem, mint a legtöbb család anyának, kevés gond és tiszta őszinte szeretet.

Tényleg olyan sokat kérek?

Vagy annyira nagyra vágyó lennék?
Vagy csak ez nem jár nekem?

Nem tudom ezekre a kérdésekre a választ. Csak azt tudom,hogy amikor minden olyan jól indult, és kaptam egy kis reményt az ajtó csengő mindent elvett. Kegyetlenül elvet minden remenyèmet.

Fel álltam a földről,fel öltöztem és mentem ajtót nyitni. Mosolyogva zártam ki az ajtót . De még lepődtem,mert két öltönyös férfi és egy rendőr állt az ajtóban.
- Jó napot itt lakik Marcelo Mendez?- kérdezte a rendőr. Félelem görcsbe rántotta a gyomromot.
- Igen a felesége vagyok,miben segíthetek?- mondtam de mintha nem is az én hangom lett volna. Mintha valaki más beszélt volna helyettem.
Az  egyik öltönyös férfi egy borítékot nyújtott felém.
-Herman Garcia vagyok az adó hatóságtól,férje kölcsönt vett fel az egyik bankunktol de nem fizetett vissza semmit.- magyarázta nekem. Én meg csak ki kerekedet szemekkel hallgattam. Nem Marcelo nem tenne ilyet. Nem . Ez lehetetlen. Szólt volna nekem. Úgye ?
- Biztos benne ,mert én nem tudok róla.
- Igen biztos és ha hat  héten belül nem fizetik vissza akor a házat kell le foglaljuk. És önök el kell költözzenek.

Egyszerűen nem tudtam fel fogni mit is mond a pasi. El veszik a fejünk fölöl a házat. A három gyermekkel lakás nélkül maradók. Jön a tél és nem lesz hol lakunk?
- Mekkora összeget kellene vissza fizetnünk?-  kérdeztem de már nem csak a testem remegett,hanem a hangom is. Még mindig nem bírtam ezt fel fogni. A férjem három gyermekem apja,életem párja miatt utcára kerülünk? Mi lesz velem és a három gyermekkel. De ez még nem volt elég. Akor ijedtem még meg jobban mikor meg tudtam az összeget. Honan szedek össze ennyi pénzt. Még a lakás sem ér ennyit?
- Ennyi pénzt vett fel?
-Nem ez a kamattal együtt félmillió dollár.
- És ha hat héten belül nem fizessük vissza el veszik a házat?- kérdeztem bár tudtam a választ.
- Csak ketten laknak itt?- kérdezte vissza a pasi,már nem emlékszem a nevére. Még rajtam a fejemet.
-Nem van három gyermekünk,és fiam súlyos beteg. Én vagyok a gondozója, és két kislányom van.
- Mendez asszony - mondta a rendőr,nagyot sóhajtott és újból neki kezdett a mondandojának..- Holnap délelőtt jöjjön be a bíróságra és próbáljon beszélni a bíróval,hogy lássuk neme tud haladékot adni. Mi csak a felszólítot, hoztuk,mert egyik meg kérésünkre sem válaszolt a férje. Köszönjük a türelmet a felszólítotn ott van a cím . Viszont látásra.
Majd sarkon fordult a három férfi és el indultak le a lépcsőn. Én meg csak álltam és próbáltam fel dolgozni,hogy mi is történt.  De nem ment. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni ezzel az információval. Lassan hatralva be mentem a házba becsuktam az ajtót. Robot módjára el indultam a konyhába,hol tudtam ott van Marcelo. Ott is volt ,éppen valamit kavargatot,mintha szalonnát sütőt volna. Még álltam az ajtóban és néztem azt a férfit ,akibe sok ével ezelőtt belé szereztem,akinek három gyermeket adtam ,és akiért még most is bolondulok. De ez nem mehet így . Ezt már nem vagyok képes el nézni neki. Azt még valahogy el fogadom,hogy örökké ott van az anyáèknál.mindig nekik segít. Soha nem számíthatok rá ,de ezt már sajnos nem tudom végig nézni,hogy tető nélkül hagy engem és a három gyermeket. Ezt már nem vagyok képes el nézni. Nagyot sóhajtotam.
-Most volt itt az adó hatóságtól két férfi.
Marcelo meg dermedve felém fordult. Arca sápadt volt, szemöldöke magasba fel húzva. De nem szólt egy szót sem.
- Látom tudod miről van szó.-mondtam bologatva,de inkább magamnak mint neki.- Mikor akartad el mondani? Mikor ki tesznek a házból? Mikor a gyermekekel az utcán maradók?- szereztem neki a szavak . De csak állt ott és nem szólt egy szót sem ,csak meg sápadtab lett és engem nézet.
- Mit gondoltál,hogy pár holnapután le fekszel velem és én végig nézem,hogy a három gyermekel az utcán maradók? -kiabáltam,és már az sem érdekelt ,hogy a gyermekek fel kelnek .
- Mit csináltál azzal a sok pénzel?- vártam, válaszoljon de nem jött válasz.
- Tudom a válasz ugye?- erre le sütte a fejét és hallgatót.
- Más férfi a szeretőjènek vesz fel kölcsönt,te meg anyádnak,és ezel el érted azt,hogy én végleg fel adjam ,holnap megyek és be adom a való pert . Végeztem,te meg azt csinálsz mit akarsz költöz vissza anyuci szoknyájához,mert onnan nem tudtál el szaladni. Hát nyertél,mától él vált férfi vagy ,hagyd el a házat.!- mondtam már sírva. Ekkor közelebb jött hozzám.
- Ne tedd ezt álltunk fel százszor már,és mindig újra kezdtük. Ne csináld. Tudod ,hogy nem élhetek nélkületek.
-  Ne kacagtas Marcelo ,te anyádék nélkül nem tudsz élni. Felvettèl a házunkra adósságot csak azért,hogy őkőt segítsd.
-De hát a szüleim!!!- kiabálta.
- Kit segítsek ha nem őkőt? Te csak irigy vagy mert árva házba nőttèl fel neked nincsenek szüleid. Te nem tudod azt,hogy ők az elsők!!!.- kiabálta. És minden szava tör volt a szivembe. És bár nekem tényleg nem voltak szüleim,de ha lettek volna is előre a családomat  rendeztem volna és utána a szüleimet.
-Te nem tudhatod milyen ha vannak szüleid,mert téged el dobtak ,nem kelletèl nekik. Úgy ,hogy fogd be ,és segíts,hogy mindenük meg legyen.!!
És már megint ők vannak első helyen nem mi. Úgy döntöttem,nincs miért veszekedjek. Tudtam,hogy mit kell tennem. De mielőtt ki mentem volna a konyhából meg fogta a kezemet és vissza húzott.
- Tudod,nem úgy értettem......
-De mindig úgy érted,és soha nem hagyod ki egy vitából sem,hogy nekem nincsen családi hát terem. De tudod mit? Inkább ne legyen családi hát terem,mint a gyermekek feje fölöl a házat el vegyem,mert anyuéknak  pénz kellett. De én akarok sokat igaz?

Nem mondott semmit,hagyta ki szabaduljak  a keze szorításából és ,hogy ki menyek a konyhából.

El vettem a telefonomat és fel hívtam egyik szociális munkást,hogy mit kéne tennem. És mire oda értem,hogy össze pakoltam magamnak és a három gyermeknek,már késő délután volt.

Igazából arra sem emlékszem,hogy halottame Marcelot el menni,csak azon voltam,hogy minél hamarabb el tudjak menni a házból és,hogy ne kelljen lássam a férjemet .

Így utólag bárcsak ne kívántam volna azt ,hogy soha többé ne kelljen lássam.

Nem gondoltam komolyan.
Bárcsak vissza szivhatnám ,de nem tehetem.  Mert az élet nem így működik de azt el tudom mondani,amikor a rendőrség késő este kopogtatott az ajtón,mindenre gondoltam,csak arra nem,hogy a férjem meg ezt is meg tenné velem és a gyerekekkel.

A rendőr közölte velem,hogy a férjem és két másik férfi meg három nő kocsival baleseteztek. Egy nő a helyszínen meg halt. És a férjem kómába van. De az is lehet,hogy nem éli meg a másnap reggelt.

Nem tudom,hogy hogyan jutottam be a kórházba a három gyermekkel,csak azt tudom,hogy ott voltam a sürgősségin és az orvost vártam. Hívtam a férjem szüleit is ,hogy mi történt,de ők azt mondták,az én férjem az én kotelezsegem. De ez a borzalmas nap még itt nem ért véget.

Az orvos sok mindent mondott,azt is már délután öt órakor hozzák be, azóta már két műtéten túl van ,de még így sem tudnak,semmi biztatott mondani.
Nem mindenre emlékszem amiket mondott,de két dolog tisztán még maradt bennem. Az hogy a férjem éppen egy másik nővel csókolózot,amikor a baleset történt,és az ,hogy talán soha többet nem fogy tudni deréktól lefelé érezni.

Még most sem tudom,hogy a női büszkeségem meg sèrtése fájt jobban ,vagy az soha többet nem fog tudni talán járni a férjem. Egyszerűen úgy éreztem ,belé dobtak a tengerbe és most fuladok meg. Nincs ki segítsen. Nem tudtam,hirtelen arra gondolni,nem vállalok felelősséget érte. Ő mindig a szüleit tete első helyre,de ha én nem válalom őt,akor ki fogja. De ez még mindig csak az első felvonás volt. Még mindig nem volt elég. Még mindig úgy döntött a Jó Isten,hogy ez még mind csak kevés a meg próbáltatásaimnak. Mert még két nagyon de nagyon rossz hírrel jött az orvos....
Álltam az orvos előtt és csak azt láttam ,hogy mozog a szája de nem értettem,mit is mond. Csak durva mással hangzik és puha magánhangzók, jutottak el a tudatomig. Láttam ,hogy egy piszkos levelet nyújt át nekem ,de nem értettem mit is mondott. Talán Marceloè volt?
Nem tudom csak azt ,tudom gèpiesen ki nyújtottam a kezemet és el vettem az orvostól. De nem volt időm még nézni, mert kicsi Lólám fel sikoltot,mikor oda fordultam azt láttam Benjamin rangatozot. Krizise volt.

Mire el jött a másnap,felkelt a nap három krizise és két rossz híren voltam túl. A gyerekeknek meg engedték,aludjanak az egyik szobában a sürgősségin én,meg csak egész éjjel zokogtam. Marcelo jól tudta,hogy mit csinál ,mert tudtom nélkül élet biztosítást kötöttek és így gondolta,hogy a házat meg menti.

De nem értettem egyet a tervével!
Miért kellet ezt csinálnia?
Nem gondolt rám és a gyermekekre?

- Mendez asszony?- szólított valaki. Mikor az ablaktol el fordultam az ősz hajú orvost láttam az ajtóban és intete, menyek oda. Lassan el indultam felé, ő meg ki ment az ajtón és a fojoson meg állt. Mikor oda értem ,hozzá és az ajtót be csuktam .
Nagyot sóhajtott az orvos és kék szeméből sajnálat sütőt rám.
-   A férje túl van az élet veszèjen. De ideiglenes bénulás állhat be ,talán egy két nap vagy egy két hét. De a leghosszabb idő 6 hónap. Minden attól függ,maga mennyire áll oda a férje mellé,és mennyire segíti öt.

Én mennyire állok oda??? Hát ő csalt meg engem!!! Mégis engem néznek szivtelenek.
Nem szóltam semmit csak bologatam