Egy házi asszony naplója

10 fejezet

                          

                          MOLLY

Soha nem vártam a szőke herceget fehér lovon,de mindig is vártam arra,hogy én legyek egy férfi szívének a királynője.

De talán túl,sokat reméltem az élettől és ez mind nem is jár nekem.

Talán az én sorsom úgy van meg írva, hogy nem minden álmom, válik valóra.

Az utóbbi két hétben arra sem volt időm, hogy meg igyak egy pohár meleg kávét.

Reggel el viszem a gyermekeket iskolába, óvoda. Majd haza jövök segítek le fürödni a férjemnek,és majd őt is el kísérem, gyógytornedrára.

És pont itt vagyunk a gondnal,mert Marceloval néha több gond van,mint a gyermekekkel. Mert éppen semmit nek akar csinálni. Mindenre csak duzog,vagy éppen meg sem hallja ha valamit mondok.

Pedig amennyire tőlem telik igyekszem mindent meg könnyíteni a számára. Még a fürdéshez is csináltam olyan mozgató rudakot,amit magára csatolt és egyedül a kezèt használva be tud ülni a kádba,hogy ne én kelljen emeljem. De neki az sem tetszik.
Komolyan mondom,a gyermekekkel nincs annyi baj mint Marceloval.

Ugye aztán ott van ha valamiben segíteni akartam az volt a baj,hogy sajnálom,de ha nem segítettem akor nem törődök vele. Mondom rosszabb, mint a gyermekek.

Most is éppen azon fáradozok,hogy legyen kedves és próbáljon fel állni a jó lábbára. De nem akar. Annyira el hanyagolta a mozgást és a gyakorlatokat,sem végzi itthon és nem is engedi,hogy segítsem,hogy már a bal lábbára is nagy nehezen tud rá állni.

Én azt sem tudom,hogy már mit csináljak vele.

Ekkor meg hallom a taxi dudálását. Nagyot sóhajtottam és Marcelora néztem.

-Gyere induljunk, itt a taxi.
- Mondtam,hogy nem megyek,úgy hogy el is küldheted.
- Ne csináld,Marcelo.
Tényleg nem tanultál a tegnapi esetből?- kérdeztem vigyorogva. Még az emléktől is mosolyognom kell.
Tegnap is így indult. Én már meg untam, hogy neki kell könyörgök, hogy jöjjön,hát be hívtam a taxi sofőrt és ketten át öleltük és úgy vittük ki a taxihoz.

Marcelo állán egy izom rángatozni kezdett. Arca el vörösödöt a vissza folytott haragtol. De nem szólt semmit,csak a kezét nyújtotta felém .
Én meg át öleltem a derekát és segítettem neki,hogy nagy nehezen ki tudjunk menni a taxi hoz.

Lassan de biztosan ki tudunk menni,majd be segítettem a taxiba ,én is be szálltam és máris úton voltunk.

Gyógytorna hamar eltelt. Minden rendben ment addig a pontig míg Marcelo botok segítségével ki ment a mosdóba én meg ott maradtam a teremben Thomas-szal.

- Hogy érzed magad?- kérdezte és rám mosolygott.
Nagyot sóhajtottam és a szemébe néztem. És valami furcsa dolog jutott eszembe.
Míg Marcelo szeme színe méz barna volt. És mikor belé nézem régebben szelíd nyugodt tekintete volt, addig Thomas szeme zöld színű volt,de semmi képen nem kedvességet láttam benne ,hanem inkább valami furcsát,amit nem tudok még magyarázni.

Vagy nem akarok?

Nem tudom.

Mű mosollyal az arcomon feleltem,de közben azt vártam mikor jön már Marcelo?
- Köszönöm jól vagyok. És te?
- Én is jól vagyok. Szeretnék kérdezni valamit.- mondta. És rám mosolygott olyan fél oldalasan,mint Marcelo mikor azt akarta,hogy le vegyen a lábamról. De valahogy Thomas mosolyátol nem rándult görcsbe a gyomrom és nem kezdett izzadni a tenyerem.
Nagy levegőt vettem.