Megjelölve (18+)

3. R É S Z

Freya

A tudatom hullámokban tér vissza.

Az első dolog, amire felfigyelek, az acél acélra csapódó csörgése. Valamit kalapálnak. Mögötte, távolabb, más hangok hallatszanak, amelyeket először nem tudok hova tenni. Furcsa, szinte zenei hangok, amelyeket eddig csak hangfelvételeken hallottam.

Madarak. Kint vagyunk.

Pánikszerűen felpattan a szemem, ahogy kábítószeres agyam végre kezdi felfogni ennek a ténynek a jelentőségét.

A csupasz hátam valami kemény és érdes dolognak ütközik, amiről rájövök, hogy egy fa kérge. A karjaim a fejem fölé vannak emelve, és valami belemar a csuklóm húsába.

Hátrahajtom a fejem, hogy felfelé nézzek, és ott, a fölöttem lévő levelek között átszűrődő fénypontokban látom, hogy egy nehéz vaslánchoz vagyok láncolva. Az egyik katona nem tudom megmondani, melyik, mert az arcát eltakarja a sisakja és a légzőmaszkja egy fémszöveg kalapál az egyik láncszem közepén keresztül a vastag fatörzsbe, rögzítve a láncot a helyén.

A hűvös szél végigsimít a csupasz bőrömön. A kábítószer hatásától még mindig legyengülve, a fejem zsong. Lenézek a testemre, és látom, hogy a védőruhámat levették rólam, így az alsóneműm kivételével meztelen maradtam.

Balra pillanatok és meglátom Ava-t. Őt is fehérneműre vetkőztették, és a teste már petyhüdten lóg a fához szögezett láncon. A szemei csukott szemhéja alatt mozognak. Ő is csak most kezd ébredezni.

Mindketten ki vagyunk szolgáltatva. Nincs védelmünk a zóna szennyeződése ellen.

Egy női hang sikoltozik. Egy másodpercbe telik, mire rájövök, hogy én vagyok az.

- Hallgattasd el azt a kurvát - morog egy torz hang.

A fölöttem álló férfi befejezte a kalapálást. Széles, kesztyűs keze felpofoz. Tompa, fehér fájdalom villan a szemem mögött.

- Óvatosan - mondja egy másik hang. - Nem akarjuk, hogy eszméletlenek legyenek, te bolond. Elvégre élő csalinak kellene lenniük. Minél több sikoly, annál jobb.

Úgy döntök, hogy csendben maradok. Nem akarok még egy ilyen ütést. Ehelyett körülnézek, felmérve a helyzetet.

Egy nagy, többnyire kör alakú tisztáson vagyunk, amely olyan, mint egy sekély, füves domb, amelyet sűrű, sötét erdő szegélyez. A tisztás közepén áll az egyetlen, hatalmas fa, amelyhez Ava és én hozzá vagyunk láncolva.

Más körülmények között talán gyönyörűnek találnám ezt a helyet.

Mellettem Ava megmozdul, amikor végre kezd felébredni. Pislog a szemével, arckifejezése zavart és álmodozó. Aztán felismerés terül szét a vonásain, ahogy megzörgeti a fején lévő láncokat, és ránéz az előttünk álló négy sötét ruhás, maszkos férfira.

Most rajta a sor, hogy sikítson.

- Ava - sziszegem - maradj csendben. A sikoltozással csak az Alfákat vonzod magadhoz.

Könnyes szemei még tágabbra nyílnak e szörnyű szó hallatán. De abbahagyja a sikoltozást, legalábbis egyelőre.

- Ó, ez nem számít túlságosan - mondja az egyik férfi, és előre lép.

Hangját a viseltes sisakja modulálja, furcsa sziszegéssel bukkan elő a légzőrácsból. Mégis, kissé alacsonyabb termetéből kitalálom, hogy ő Dr. Lucian.

- Mint jól tudod - folytatja - az Alfáknak erős a szaglásuk. És hamarosan, egy kis szerencsével, legalább egyikőtök mélyen az ivarzásban lesz.