Megjelölve (18+)

6. R É S Z

Kadmon

A barlangban hűvös a levegő. A földalatti mélységből csobogó víz visszhangja hallatszik. De itt, a barlang bejáratához közel, a kövek még elég szárazak az alváshoz, ezért ezt a helyet választottuk táborhelyünknek ezen a messzi földre vezető túránkon.

Addom még mindig szunnyad a kívülállók mérgező dárdájától. Lefektetem a szalmából és levelekből álló ágyára, megkönnyebbülve, hogy végre lekerül a vállamról a masszív teste. Bár fiatal vagyok, alfához képest nagydarab. Addom azonban abszolút nehezebb, és a teste cipelése az erdő egyenetlen terepén keresztül még engem is kimerít.

Eszméletlen, de az életjelei egészségesek. A légzése és a szívverése egyenletes és erős.

Hasker messzebb van odabent. A barlang száján beszűrődő halvány fényben látom, ahogy lehajol, és az omegát egy másik levél és mohalevél ágyra helyezi. A lány elugrik tőle, és a hosszú vaslánc, amely még mindig a csuklóját köti össze, zörög.

Mond valamit a furcsa kívülálló dialektusával.

- Fél - szólítom meg Haskert.

Hasker a sarkára guggol, karja a térdére támaszkodik, miközben a lányt szemléli. Megfordul, és a válla fölött rám néz.

- Ne bassz- morogja.

Pupillái kitágultak, majdnem teljesen fekete körökké tágultak. Tudom, hogy az enyémek is. Ez nem csak a barlang félhomályához való alkalmazkodás. Mindketten érezzük a rutint, és nagyon érezzük. Az omega hőillata már korábban is erős volt, de a barlang szűkös terében szinte nyomasztó.

A farkam fájdalmasan kemény, lüktet a vágytól, hogy kielégüljön a forró picsájában. De vissza kell fognom a késztetésemet.

Ezt a kis omegát Addomnak kell megszereznie. Ő az, aki megtalálta őt, és ő a falkánk vezetője. Haskernek és nekem ki kell várnunk a sorunkat. Ez a mi utunk.

- Lehet, hogy fél, de ő is kívülálló. - Hasker vicsorog. A lány bilincsei felé mutat. - És nem kevésbé egy csapda csalija.

A hangja sűrű a felgyülemlett agressziótól. Tudom, hogy megveti a falon túli kívülállókat, és tudom, hogy jó oka is van rá.

- Ő már nem kívülálló többé - mondom neki, tisztelettudó hangon.

Hasker kivillantja a fogait, én pedig tisztelettudóan lehajtom a fejem.

Közel húsz évvel idősebb nálam, és ő Addom második embere. Ezért meg kell adnom neki a tiszteletemet. De ennek a tiszteletnek része az is, hogy emlékeztessem az igazságra. Lehet, hogy a lány kívülálló volt, amikor ma feljött a nap, de most már omega. Most már közénk tartozik.

Hasker végigsimít kopaszra nyírt koponyáján, és visszafordul az omega felé.

- Mi a neved?

Az omega hátraszorul a kőfalhoz. Lélegzete rövid és felszínes, izmai remegnek, és a láncait csörgeti. Szemei két tágas, könnyektől csordultig telt félelmi karikát alkotnak.

De a pupillái is kitágultak. Íriszei drótvékony mogyoróbarna körök a fekete középpont körül. Lehet, hogy fél, de egyben tüzes is.

- Neved? - Hasker ezúttal nagyon lassan mondja ki a szót.

Az omega nehezen szólal meg. Ahogy a plüss, rózsaszín alsó ajka remeg a félelemtől, a kemény farkam megugrik a szőrös ágyékkötőm alatt. Egy kis nedv csorog le a száramon.

Végre sikerül az omegának válaszolnia.

- Freya - mondja. Egy könnycsepp gördül végig az arcán. - A nevem Freya.