Addom
A kis omega felnéz rám, kerek, könnyes szemei visszatükrözik a fák között a sápadt holdfényt. Még a sötét erdőben is szinte ragyog a világos bőre. Szebb, mint bármelyik omega, akit valaha láttam.
És sokkal nagyobb púp a hátamon.
Haskernek és Kadmonnak nem kellett volna elszakítania azt a láncot. Megkötözhettük volna éjszakára, hogy ne tudjon megszökni.
Mégis, az omegának tudnia kellett volna, hogy nem hagyhatja el a védelmünket. Legszívesebben ledobnám őt ide az erdő közepére, és megalázóan elverném. Megfegyelmezném a dühös farkammal, amíg nem tudja pontosan, kihez tartozik az édes kis pinája.
De itt nem biztonságos. Tegnap hagytam, hogy a késztetéseim eluralkodjanak rajtam, és nézd csak meg, micsoda bajba kerültem emiatt.
Nem. A verése várni fog.
Hasker és Kadmon befejezi a többi távolabbi alfa elűzését. Brutális, beltenyésztett teremtmények, akiknek nincs becsületük, hűségük vagy empátiájuk. Sokan közülük holtan hevernek a lábaink előtt. Mások, gyengén és a fájdalomtól nyögve másznak el a csatából.
Egyikük egyenesen Haskerbe kúszik, amikor az visszafordul. A zömök, kopasz Alfa lehajol, és a kezében, mint egy bilincs, megragadja a távolodó fejét. Egy gyors csavarással és a csont tompa pukkanásával eltörik a messzi földönfutó nyaka.
Az omega újra felsikolt. A csuklója körüli bilincsek összecsattannak, miközben felemeli a kezét, hogy eltakarja a száját.
Milyen különös kis teremtmény. Azok az undorító messzi földiek kíméletlenül kihasználták volna a testét, majd brutálisan lemészárolták volna. Mégis feldúltnak tűnik, hogy Hasker épp most ölt meg egyet.
- Csendet - morgom.
Mostanra az összes messzi földönkívüli elment. Mármint azok, akik képesek voltak elmenni. Kadmon és Hasker visszatérnek, és megállnak előttünk. Az omega lassan megpördül, és mindannyiunkat sorban szemügyre vesz, a szemei tágra nyíltak a rémülettől.
- Most már nem kell félned - nyugtatja meg Kadmon, lassan és tisztán beszél, hogy a kívülálló füle megértse a beszédét. - Mi majd megvédünk téged.
Kissé megnyugszik. Egyértelmű, hogy jobban érzi magát Kadmon mellett. Fiatalabb, közelebb áll a korához. És bár harcban nem kölyök, megjelenésében közel sem olyan félelmetes, mint én és Hasker. Adj neki néhány évet, és még több sebhelyet szerez.
Sőt, ahogy közelebb jön, rájövök, hogy a karján csordogáló vér egy része a sajátja. Egy csúnya vágást kapott a vállán.
- Jól vagy? - Kérdezem, és a sebére mutatok.
Kadmon bólint, és igyekszik mindent megtenni, hogy elrejtse a fájdalomtól való összerezzenését. Erős akaratú és bátor. Nagyszerű harcos lesz belőle, de még sokat kell tanulnia.
Hasker, aki sosem volt az érzékenység híve, morogva néz a fiatalabb alfára.
- Most már érted, mit mondtam arról, hogy a saját területükön kell felvenni a harcot ezekkel a távoli idegenekkel?
- Legyőztük őket, nem igaz? - Kadmon visszaszól.
Méghozzá indulatosan.
Hasker meghajol a fiatalabb alfa szemtelenségére. Egy pillanatra attól tartok, hogy még meg is üti Kadmont, ezért Hasker széles vállára teszem a kezem, hogy leálljon. Ő vonakodva teszi ezt.
Most nincs idő a belharcra. Mégis, nem engedem Kadmont ilyen könnyen ki a slamasztikából.
- Igen, legyőztük őket - morgom. - De csak együtt. Ha Hasker és én nem akkor érkeztünk volna, amikor megérkeztünk, azok a messzi földiek élve felfaltak volna titeket. És csak a Forrás tudja, mit tettek volna az omegával.
Ez persze nem igaz. Mindannyian nagyon jól tudjuk, mit tettek volna a messzi földiek. Megerőszakolták volna, amíg a teste használhatatlanul össze nem törik, aztán pedig megették volna. De nem kell ilyesmit hangosan kimondani. Nem, amíg a reszkető omega itt áll.
Kadmon megmerevedik, és ösztönösen közelebb húzza az omegát. Védelmező gesztus.
- Hol voltál, Kadmon? - Morgok. - Miért nem voltál a barlangnál?
A leghalványabb remegés a fiatal hangjában elárulja, hogy hazudik. Vagy legalábbis elhallgat néhány részletet.
- Nem tudtam aludni. A közeli környéket kémleltem ellenségek után kutatva. Mondtam Haskernek...
- Egész éjjel? - vágja közbe a második emberem. - Egész éjjel felderítettél? Már majdnem hajnal van, fiú. Gyerünk. Mondd el, mit csináltál.
Intek a kezemmel. Bár Hasker bosszúsága jogos, most nincs itt az ideje.
- Hagyjuk ezt - mondom. - Mennünk kell. A messzi földönfutók egyelőre elmenekültek, de lesznek még.
Bólintok az omega felé.
- És a hője visszatér.
Hasker bólint. Tudja, hogy igazam van. Mindketten éreztük a szagát, amint megérkeztünk. Friss pinájának nyers, szűkölködő szaga máris betölti a körülöttünk lévő erdőt. Jelzi minden Alfa számára a közelben, hogy készen áll a szaporodásra.
Ez az, ami őrületbe kergette a messze földönkívülieket. És ez az, ami a saját farkamat is acélkeményre keményíti.
- Kadmon visz téged - mondom az omegának.
Durván a fiatal alfa felé lökdösöm. Kadmon talán gyengéd lesz vele, de én nem leszek az. Tudnia kell, hogy ki itt a főnök. És meg kell értenie, milyen következményei lesznek az engedetlenségnek.
Hamarosan meg is fogja.
Egy kicsit nyikorog, amikor Kadmon felemeli, és a vállára dobja.
- És te, fiú - sziszegem. - Ne hidd, hogy elfelejtettem a lógásodat. Majd később kitalálok egy megfelelő büntetést.
Mindannyian elindultunk, észak felé. A szülőföldünk felé.
YOU ARE READING
Megjelölve (18+)
RomanceMegosztják a testemet a vad gyönyörükre. És én szeretni fogom. Üvöltés az erdő szélén. Több mint egy. Már majdnem itt vannak. Az én időm már majdnem lejárt... L.B Перевод