Freya
Addom azt mondta, hogy sokat kell készülődnöm, de ez egyáltalán nem úgy tűnik. Hannah és én egész nap csak pihenünk a fürdőben, és mindig kimegyünk egy kicsit, amikor kezdünk túlságosan aszalt szilvák lenni. Egyszer Kadmon és Hannah egyik Alfája hoz nekünk egy tálca gyümölcsöt, amit megehetünk. Gyakorlatilag úgy érzem magam, mint egy arisztokrata a városi kaptár felső szintjén, ahol szolgák szolgálnak ki kézzel-lábbal.
Kellemes és pihentető a beszélgetés Hannah-val. Sőt, egy kis időre még az aggodalmamat is elfelejtem azzal kapcsolatban, ami most jön.
De végül a nap véget ér, és a fürdőház elsötétül, ahogy a nap lenyugszik a keskeny, ködös ablakokon kívül.
- Mindjárt itt az idő - mondja Hannah. - Meg kell szárítkoznod.
Egy törülközőt hoz nekem a fal melletti szekrényből.
- Hannah - kérdezem. - Lesznek ott mások is? Például...nézni?
Bólint, és elpirul az arca. Eszembe jut, hogy viszonylag nemrég ment keresztül ezen a folyamaton.
- Lesznek - mondja. - A követelést az egész közösségben meghirdették, és minden nagykorú személyt szívesen látnak.
Egy törölközővel felborzolja a saját haját.
- Tekintve, hogy kívülálló vagy, valószínűleg nagyszámú közönségre számíthatsz. - A lány elpirul. - Legalábbis nálam ez volt a helyzet.
Millió kérdés fut át az agyamon, de azt sem tudom, hol kezdjem, így nem veszem a fáradtságot, hogy megkérdezzem. Bármi is történik, megtörténik. Most már nincs visszaút.
- Szóval...- Körbepillantok a homályos fürdőben. - Van valami...amit fel kellene vennem?
Hannah megrázza a fejét.
- Nem - mondja. - Nincs ruha.
Oké. Szóval ez egy ilyen rituálé lesz.
Pár perccel később egy másik omega érkezik, hogy közölje velünk, hogy készen állnak. Hannah és a másik omega megfogják a kezemet, és felvezetnek az emeletre, majd végigvezetnek egy sor széles folyosón. Végre átlépünk egy díszesen faragott fa kétszárnyú ajtón.
A túloldalon lévő terem egy nagy, téglalap alakú bálterem, oldalt körbefutó galériákkal és egy felső erkéllyel. A padlót mélyzöld élőmohaszőnyeg borítja, és néhány tündérgomba gyűrűje kihajtott. Középen egy alacsony, kör alakú emelvény áll, szintén mohával borítva és égő gyertyákkal körberakva.
A pislákoló lángok fénye csak a galériák széléig tolja vissza a sötétséget, és még a magas mennyezet is többnyire az árnyékba vész, bár látom a fejem fölött az üvegcsillárok csillogását, és a zöld fürtös indák villanását.
Ilyet még nem láttam a városi kaptárakban, bár hallottam, hogy a felsőbb szinteken ilyen látványos építészetről beszélnek. De azok a szobák újak és jól karbantartottak, munkások és szolgák által. Fényes, makulátlan padló és működő villany van bennük.
Ez a szoba viszont a természet általi fokozatos visszaszerzés folyamatán megy keresztül. És ez olyan hátborzongató szépséget kölcsönöz neki, ami meghaladja mindazt, amit halandó kezek készítettek.
A bálterem először csendesnek tűnik, de hamarosan rájövök, hogy ez nem így van, ahogyan egyetlen hely sem lehet igazán csendes. Ahogy közeledünk a középen lévő emelvényhez, a fülem felfogja a szőrmék zizegését és a lábak türelmetlen csoszogását. Valaki köhög a szárnyak között.
Ekkor látom meg őket. Több tucatnyian lehetnek.
Nem. Több százan.
Sötét alakok, alig több mint sziluettek, amelyek a külső galériák boltíveit foglalják el, és a felső erkély korlátját szegélyezik. Alfák és omegák. Szemük zöldes fényben sugározza vissza a gyertyafényt, mint a farkasszemek.
Libabőrös leszek ettől.
Figyelni fognak. Végignézik, ahogy engem követelnek. Miközben a testemet durván kihasználják. Miközben szégyenteljes kéjes zihálást csikarnak ki tehetetlen ajkaimról.
- Ezt nem tudom megtenni - suttogom Hannah-nak, ahogy közeledünk az emelvényhez.
- Nincs más választásod - válaszolja. Megszorítja a kezemet, és hozzáteszi: - És meg tudod csinálni.
A mellkasom összeszorul a pániktól, ahogy felmászom a három sekély lépcsőfokot az emelvényre. A moha meleg és puha a csupasz talpam alatt. A gyertyák melege rövid időre felmelegíti a bokámat, ahogy belépünk a gyűrűbe.
Hannah még egyszer megnyugtatóan megszorítja a kezemet. Megpróbálom belé kapaszkodni, de ő kicsúszik a kezem közül. Ő és a másik omega távoznak, ellentétes oldalról indulnak le az emelvényről, és szellemekként beleolvadnak a mély árnyékba.
Most már egyedül vagyok.
Egyedül és meztelenül, a testemet a gyertyák pislákoló sárga fénye világítja meg. Az összegyűlt tömeg, amely láthatatlan, kivéve a csillogó szemeket, várakozóan mormog, mint a közönség egy koncert nyitánya előtt.
Megfordulok, tekintetemmel teljes kört teszek. A pulzusom dübörög a fülemben.
A tömeg zúgása szinte teljes csendre vált, és egy pillanattal később megértem, miért. Három sötét és masszív alak lép ki a sötétségből. Lassú, megfontolt, ragadozó léptekkel köröznek körülöttem, fokozatosan közeledve. Még mielőtt meglátnám az arcukat, felismerem őket a szagukról és a mozgásukról.
Ők az Alfáim, és azért jöttek, hogy az egész törzs szeme láttára követeljenek engem.
ESTÁS LEYENDO
Megjelölve (18+)
RomanceMegosztják a testemet a vad gyönyörükre. És én szeretni fogom. Üvöltés az erdő szélén. Több mint egy. Már majdnem itt vannak. Az én időm már majdnem lejárt... L.B Перевод