𝐓𝐈𝐌𝐄 𝐈𝐍 𝐓𝐇𝐄 𝐁𝐎𝐓𝐓𝐋𝐄 ( DRARRY )

NYOLCADIK FEJEZET: Tökéletes főzet

Aznap reggel nem akart felkelni az ágyból. Ám mire észbe kapott már ismét a padok sorában ült. Szenvedett. Sosem érzett még ilyen erős késztetést arra, hogy eltűnjön onnan. Mintha mindenki őt figyelte volna. És meglehet így is volt egy ideig. A megszokottnál is sápadtabb és fáradtabb volt.

Milyen ironikus, nem igaz?
A nagy Draco Malfoy imádta a rivaldafényt, de aznap inkább örült volna annak, ha csak úgy elnyeli a föld. Egyszerűbb lett volna. Mindenkinek.

Sötét Varázslatok Kivédésén Piton megengedte neki, hogy hátul maradjon és pihenjen. Még a gyengélkedőt is felajánlotta, de Draco nem élt vele. Az óra felénél már megbánta, hogy így tett. Ott kevésbé bámulták volna. Leginkább a szemüveges fiú. De az igazság az volt, hogy Draco beképzelte, hiszen nem is járt erre az órára a Griffendéles fiú. Ő ilyenkor valahol egészen máshol volt. Talán haladó Átváltozástanon, vagy Jóslástan órán.
Nem, ott egészen biztosan nem.
Annak idején sem ment neki, amikor harmadévesek voltak. Az a bolond nő is megmondta neki, aki elvileg a tanáruk volt.

Miért gondol ő egyáltalán erre?
Miért foglalkoztatja?

Végül ez az óra is eltelt. Nehezen, de eltelt. Draco fáradtan ment a következőre, aztán újra a következőre. Mint egy örök, végtelen körforgás. Ám az utolsó órája már Bájitaltan volt, amit szeretett. A feladatot viszont már nem annyira...

Szerelmi bájital?
Ostobaság.
Kinek kell ilyesmi egyáltalán?

Eszébe jutott Alexander "tréfája".
Máris rosszabb volt a kedve.
Nagyon aljas húzás volt az az unokatestvérétől.
Valamikor bosszút esküdött volna, de aznap túl fáradt volt erre csak gondolni is.

Mindenesetre követte a könyv utasításait. Granger pedig megint teljesen maga alatt volt, mert nehezen ment neki ez az óra. Draco ismét kicsit mosolygott ezen.

Nem mindent lehet megtanulni könyvekből, nem igaz?

Bár ez a lánynak biztosan újdonság volt. Mindig ő volt az első az osztályban. Mindig ő volt a legjobb. Mindent tudott, mindenre volt magyarázata. Ezért is idegesített annyira mindenkit.

Amikor elkészültek Lumpsluck leellenőrizte az elkészített bájitalokat. Potteré lett a legjobb. Nem meglepően. Mostanában nagyon ment neki ez az óra. Draco a háttérbe húzódva a Mardekárosok gyűrűjében figyelte, hogy a fiúnak az üst előtt állva kellett kipróbálnia a saját bájitalát.

━ Ha tökéletes a főzet, a szívednek legkedvesebb ember illatát fogod érezni. De ha túl sokat szagolsz belőle a fejedbe szállhat! - mosolygott a férfi.

Potter először nem szólalt meg csak gondolkozott az illaton.

━ Menta. - felelte rekedten. - Borsmenta. - nézett a tanárra.

Draco szorosabban fogta a könyvét az ujjai között. Nem kapott levegőt. A füle hirtelen sípolni kezdett.

━ Nos, azt már csak Mr. Potter tudhatja, hogy ez kinek is az illata! - viccelődött a Professzor, majd vállon veregette a fiút, aki csak halványan elmosolyodva figyelte a padlót.

A szőke hajú fiú nem mert megmozdulni. Látta, hogy Potter felé pillantott. Csak pár másodperc erejéig. Egyetlen kis röpke pillantás volt, semmi több. Igazából nem is kellett volna semmit jelentenie.

Hiszen tényleg nem jelentett semmit, igaz?

A fiú is tudta, hogy mindez hazugság.
Mivel az illat, amit Potter érzett, tökéletesen megegyezett az ő kölnije illatával...