CULPA MÍA - AZ ÉN HIBÁM

22.

NICK

Nem azért mentem oda, hogy ott kavarjak vele a bár parkolójában. Sőt, éppen ellenkezőleg: iszonyúan mellbe vágott az, amiket az az idióta Dan mesélt a reptérre menet a kocsimban.
– Fogalmad sincs, mibe mászol bele – vetette oda nekem a nyomasztó csend után, mialatt párszor legszívesebben kinyírtam volna. – Lehet, hogy Noah jó csaj, de elcseszettebb, mint te meg én együttvéve.
Mélyet sóhajtottam, és igyekeztem nem belemenni a játékába, de azt tudni akartam, mire akar kilyukadni. Nem akartam kapcsolatot Noah-val, de be kellett ismernem, hogy baromira vonzónak találom.
Válaszképpen megszorítottam a kormányt.
– Tapasztalatból beszélek… Ez a lány több dolgot rejteget, mint amennyit első látásra megmutat, és…
– És ezért döntöttél úgy, hogy idejössz, ugye? – vágtam vissza, és félrerántottam a kormányt.
– Feltételezem, hogy az olyan lányok, akik nem dobnak be mindent elsőre, ellenállhatatlannak tűnnek.
Vezetés közben megpróbáltam megfejteni a szavait. Az olyan lányok, akik nem dobnak be mindent elsőre…. Nem sok ilyen lányt ismerek.
– Nem akarom elrontani a bulidat, de nem hiszem, hogy az a fajta srác vagy, aki hajlandó kivárni… Nem tudom, érthető vagyok-e.
Az előttem robogó autókat bámultam meredtem. – Nagyon türelmes tudok lenni… Vagy éppen ellenkezőleg, mint például most: türelmetlenül várom, hogy végre beverhessem a pofádat.
Dan elmosolyodott az anyósülésen, és esküszöm, minden önuralmamra szükségem volt, hogy magamba fojtsam a dühömet. Itt ül ez a baromarcú, éppen arról a lányról beszél, aki a barátnője volt, és egy csepp tisztelet sem szorult belé. Oké, én sem vagyok éppen talpig úriember, de legalább nem is próbálom annak beállítani magamat. Én nyílt lapokkal játszom, de ez a fickó tiszta kamu.
– Csak szólni akartam, haver. Ha egyszer beengeded, nagyon nehéz megválni tőle… ahogy te is mondtad. Nézz meg engem: itt vagyok. Mire észbe kapsz, már a tenyeréből eszel, és azt sem tudod, mi van.
A reptér bejárata előtt leállítottam a kocsit.
– Tűnj el! – sziszegtem.
Dan megfogta a bőröndjét, kiszállt, de az utolsó szó jogán még beszólt nekem:
– Én helyre akartam hozni… Beth a lába nyomába sem ér.
Azzal sarkon fordult, és lelépett.
A nap további részét a tengerparton töltöttem. Nem tudtam kiverni a fejemből Dan szavait, és gyűlöltem az érzést, hogy – a figyelmeztetése ellenére – csakis arra vágyom, hogy lássam Noah-t, és a saját szememmel lássam, hogy jól van. Fogalmam sem volt, hogyan kerekedjek felül az érzéseimen iránta.
Felkaptam a szörfdeszkámat, és irány a tenger. Fogalmam sem volt, mit csináljak: kész kínzás, hogy ott lakik a házban. Őrülten kívántam, és valahányszor megláttam, szárnyra kapott a képzelőerőm. Ha apám bármi ilyesmiről tudomást szerez, engem kinyír. És azt sem szabad elfelejtenem, hogy Noah öt évvel fiatalabb nálam. A rohadt életbe! Mindent félretéve úgy döntöttem, meglátogatom Noah-t a bárban, ahol – makacsságból – dolgozni kezdett. Nem értettem, mi az ördögnek csinálja, és ráadásul éppen pincérnek állt. A Bar 48 olyan klub, ahol együttesek lépnek fel, és ahová gyakran járunk a barátaimmal. A rövidek és a többi pia is elég olcsó ott, így változatos vendégkörrel rendelkezik. Rohadtul nem tetszett, hogy Noah éjjelente azon a helyen dolgozik, attól meg aztán végképp kiakadtam, hogy Marióval láttam kijönni onnan. Annak a srácnak és nekem a múltból olyan közös dolgaink vannak, amikről nem akartam, hogy Noah valaha is tudomást szerezzen. Amit abban az időben műveltem, amikor elköltöztem otthonról, ahogy akkoriban viselkedtem, amikor anyám lelépett… Mario részese volt mindennek, végigkísért minden fázist, amin valaha is keresztülmentem. Nagyon idegesített, hogy fény derülhet a titkaimra, pláne olyasvalaki előtt, akivel egy fedél alatt lakom.
Így aztán egy percig sem haboztam, odamentem elé, hogy felelevenítsem a korábbi kis színjátékunkat. Ha Mario azt hiszi, hogy engem érdekel Noah, eléggé valószínű, hogy inkább távol tartja magát tőle. Amikor odaértem, egyből láttam, hogy Noah önkéntelenül feszengeni kezd a jelenlétemben. A haja ki volt bontva, fáradtnak tűnt. Összeszorítottam az állkapcsomat, annyira szerettem volna jó messzire elvinni onnan. Be kellett ismernem, hogy ez a köztünk zajló húzd-meg-ereszd-meg játék rohadtul szórakoztat. Noah olyan lány, aki gyorsan reagál, a beszólásai pedig arra késztetnek, hogy odapörköljek neki én is, és jót mulassak az ő kárára. Képtelen voltam távolságot tartani tőle, a lábam a köztünk levő teret egyre rövidebbre szabta, míg végül szinte teljesen befurakodtam a személyes terébe. Vagy megcsókolom, vagy megőrülök. El sem jutott az agyamig, miről beszélünk, valamilyen szívességeket emlegettünk, vagy hogy a rabszolgám lesz… Az egész testem megmerevedett a puszta gondolatára annak, hogy a kegyeimet keresi. Muszáj volt megtennem, bármennyire is tudtam, hogy ez így nem oké, úgy kellett az ajkamnak, mint a levegő a fuldoklónak. Beletúrtam hosszú hajába, és szinte kétségbeesetten magamhoz vontam. Noah a kezét a tarkómra tette, a testünk szinte pánikban forrt össze. Éreztem a szájának édes ízét, a nyelvem a nyelvét ízlelgette, és azt hittem, menten elájulok: semmi nem ér fel ennek a szájnak a csókjával. Azt akartam, hogy megborzongjon a karomban, olyan érzés kerítse hatalmába, amilyet még soha nem érzett, pláne nem a baromarcú pasijával. Hirtelen ez lett az első számú célom: örömet szerezni neki. Hozzátapadtam a testéhez, a kocsiajtóhoz nyomtam, és a térdemmel a lába közé furakodtam.
Ziháló sóhajának hallatán borzongás futott végig az egész testemen, mígnem hirtelen megcsörrent a telefonom, és megállította azt a folyamatot, amit éppen elkezdtünk ott, azon a nyilvános helyen. Amikor a szemébe néztem, már tudtam, hogy elvesztem.
Mire észbe kapsz, már a tenyeréből eszel, és azt sem tudod, mi van.
Elszakítottam a tekintetemet kipirult arcáról, duzzadt ajkáról, és arra koncentráltam, amit a vonal másik végén próbáltak velem közölni. El kell mennem innen, el kell távolodnom tőle… Nem hagyhattam, hogy Noah leuralja a gondolataimat, az életemet…
– El kell mennem… van egy találkozóm – közöltem vele, miközben azon igyekeztem, nehogy észrevegye, mennyire össze vagyok zavarodva. – Majd otthon találkozunk – tettem hozzá, amikor láttam, hogy teljesen lefagyott.
Noah összeszorította az ajkát, majd beült a kocsiba.
Ahogy utánanéztem, összeszorult a gyomrom. Rettenetesen éreztem magam.
Már túl késő?